A Cartoon Network és A LEGO Csoport bemutatja közös nemzetközi termékét, a Mixeleket - Gyerek-Világ

2014. február 5.

A gyereknek szánt termékek és tartalmak fejlesztésében élen járó Cartoon Network és A LEGO Csoport összefogásából létrejött új izgalmas nemzetközi franchise termék, a Mixelek idén februárban számos platformon mutatkozik be – úgy Amerikában, mint hazánkban.

A márka legkülönfélébb platformokon jelenik meg: a kisfilm bemutatója hazánkban a globális, február 12-i premier előtt, február 3-án 18.39-kor volt (a szintén új Sárkányok: a Hibbant-sziget védelmezői előtt). Ezt követően a gyerekeknek hamarosan lehetőségük nyílik, hogy „mixeljék, maxolják és murpöljék”, azaz variálják saját LEGO Mixelek építőjáték sorozatuk elemeit vagy a Calling All Mixels alkalmazással játsszanak mobiltelefonjaikon. 
A gyerekek médiafogyasztási szokásai szinte napról-napra változnak – e trendnek felel meg a két cég közötti nagyszabású együttműködés és végterméke, a Mixelek, és e jelenségre reflektál a Cartoon Network szemléletmódja a tartalomfejlesztés és terjesztés terén. A Cartoon Network és a LEGO világ-színvonalú animátorok, játékfejlesztők és terméktervezők segítségével több platformú terméket alkotott, így teremtve integrált, élmény dús játékkörnyezetet a gyerekek számára.
A Mixelek egy színes lényekkel teli világ, amelynek szereplői keveredhetnek és összekapcsolódhatnak egymással - olykor meglepő és vicces eredményeket produkálva. A komikus és csintalan figurák három, sajátos karakter jegyekkel ellátott törzsből származnak. Az Inferniták tüzesek és temperamentumosak, de mindig jól jönnek egy kerti sütögetésnél. A Kragszterek egy dolgos bányász törzs, az Elektroidok pedig merész, dinamikus csapat, akikben elegendő energia van, hogy bevilágítsák akár az egész világot. A Nixelek, ellenlábasaik zavaró és romboló természetű kis lények, akik épületek lebontásával, vagy a törzsek megosztásával próbálnak bosszút állni a Mixeleken.

A Mixels.com-on (február 6-tól), valamint a www.cartoonnetwork.hu oldalakon a gyerekek megtekinthetik a Mixelek rövidfilmeket, az interaktív játékokban mindent megtudhatnak a szereplőkről és a Mixelek világáról. A különböző Mixel figurák variálásával viccesebbnél viccesebb kombinációkat hozhatnak létre, és törzsek életébe is bepillanthatnak a különféle szórakoztató mini-játékokban. A törzsek egyedi világát különböző, színekben gazdag grafikus elemek jellemzik. Az úgynevezett köbbitekkel (kapcsolóelemek) a gyerekek ugyanabból a törzsből származó Mixeleket variálhatják, hatalmas ’Maxeleket’ alkotva, de különböző törzsek elemeit is összekombinálhatják, hogy új izgalmas lényeket hozzanak létre. Ha a gyerekek sikeresen kombinálják a Mixeleket, jutalmul újabb mini-játékokat nyithatnak meg. Az új Mixelek-ternékek piacra kerülésével újabb és újabb törzsekkel és mini-játékokkal bővül majd a Mixelek végtelen világa. A Mixels.com-ot a Cartoon Network Digital fejlesztette, a Watch Cartoon Network alkalmazást és a Cartoonnetwork.com oldalt is jegyző Emmy-díjra jelölt stúdió.
Az 1-2 perces animációs rövidfilmekben a szereplők megannyi izgalmas kaland során ’mixelnek’ (két szereplő csatlakozik); ’maxolnak’ (a törzs mindhárom tagja csatlakozik); vagy ’murpölnek’ (a szereplők nem passzolnak egymáshoz, ebből mulatságos kreatúra születik). A rövidfilmek Amerikában február 12-től, hazánkban február 3-tól, hétfőnként lesznek láthatók a Cartoon Networkön. A produkciót John Fang (Generátor Rex, Ben 10) és Dave Smith (Pindur pandúrok) rendezte, a Cartoon Network Studios gyártja. Produkciós vezetők: Jennifer Pelphrey, Tramm Wigzell, Brian Millerés Rob Sorcher
Az első negyedévben bemutatkozó Calling all mixels digitális alkalmazás a kombináció, a harc, a stratégia és a kreativitás játékos egyvelege. ’Találj rá elveszett Mixelekre, fedezz fel új földeket a gazdag látványvilágú 3 dimenziós grafikai környezetben, közben alkoss izgalmas új szerkezeteket, így nyerhetsz Köbbiteket.” – valahogy így szól a játék mottója. A játékosok az Inferniták törzséből származó Flain szerepébe bújhatnak, aki kalandra indul, hogy megtalálja és egyesítse az elveszett Mixel törzseket! Nem lesz könnyű dolga, mivel a bosszantó Nixelek a Mixelek földjein portyáznak, és folyamatosan galibát okoznak. Flainnak és a többi Mixelnek minden képességüket latba kell vetniük, hogy újabb szövetségesekre tegyenek szert, új bázisokat foglaljanak el, összetevőket gyűjtsenek, megerősödjenek és a leküzdjék a folyamatos Nixel-fenyegetettséget, és végül egyesíthessék az összes Mixel törzset! A Mixelek világát a Hibernum Creations fejlesztette, és az Emmy- és Webby- díjra jelölt Cartoon Network Games mutatja be.
A LEGO Mixelek egy új szórakoztató, gyűjthető karakterekből álló építőjáték sorozat, amely a LEGO építőjátékok kreativitását és sokoldalúságát alapul véve, fizikai formában is átélhetővé teszi a „mix, max és murp” élményét a gyerekek számára. A LEGO Mixel különböző törzsek (Frosztikonok, Inferniták, Flexerek, Kregszterek, Elektroidok és a Fogas Bagázs) formájában jelenik meg a játékboltokban az év folyamán. A rejtélyes ’Köbbitek’ segítségével a gyerekek variálhatják, kombinálhatják a LEGO Mixeleket, valamint új karaktereket alkothatnak meglepően vicces eredményekkel, és teljességgel belefeledkezhetnek, a Mixelek varázslatos világába. 
A LEGO ® Mixels ™ Series játék termékcsalád elnyerte idei Toy Fair New Toy Awards 2014-díjat (A londoni játékvásár új játék-díja 2014) zsebpénz-kategóriában. A díjat, amelyet az éves a londoni Játékvásáron osztottak ki, egy játékterjesztőkből álló szakmai zsűri ítélte oda, mint a 2014-es új játékok közt a legnagyobb kereskedelmi forgalomra számító terméknek.

Forrás: Turner

0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése