Harsányi Levente: "Apukám "szigorú" mesélését szerettem a legjobban" - Gyerek-Világ

2014. április 1.

Lelkes gyermeksereg hallgatta a sztárok meséit a Minimax mesés délelőttjén 

Harsányi Levente és Béres Alexandra várta a kicsiket egy közös mese-délelőttre a gyerekcsatorna családi programján. Az olvasást és az esti mesélést népszerűsítő rendezvényre a műsorvezető is a családjával érkezett. Mint nagy meserajongó, Harsányi Levente az egyik kedvenc meséjét, a Három gida és a Koboldot fel is olvasta a gyerekeknek.

„A kisfiamnak is a klasszikus történetekkel kezdtem, de később bővült a mesetár. Felnőtt fejjel horrorisztikusnak tartom már az olyan történeteket, mint például a Piroska és a farkas, így azokat általában átköltöm. Gyerekkoromban az Öreg néne őzikéje volt a kedvencem, amit a család szinte minden tagjától hallottam. Nagyon szerettem mikor apukám mesélt, - és mivel ő precíz mérnök volt -, sosem engedte, hogy „ugráljunk” a történetben vagy a képek között, mindig sorrendben kellett haladni. De így is nagyon
élveztem.”

A rendezvény háziasszonya, Béres Alexandra sem hagyna ki egyetlen alkalmat sem, hogy kislányának meséljen.

„ Az együtt töltött idő és azok a percek, amiket közösen élünk meg nagyon sokat tesznek hozzá a kicsik napjaihoz. A kislányom mindig végighallgatja a meséket, utána pedig hosszan megbeszéljük, amit hallott. Úgy gondolom, hogy az olvasás és meseélmények az induló fantáziavilág építőkövei, ami egész életen keresztül a gyermekekkel marad.”

A mesés délelőttön a Tündérbodár című meseregény szerzője, Domonyi Rita is részt vett, aki szerint a mesék képi világában fontos az egyensúly: „Mikor kész lettem a mese regényemmel, nem akartam sok képet, mert inkább a gyerekek fantáziájára bíztam, hogy képzelik el a főszereplőt. Visszaemlékezve a gyerekkoromra, én azokat a könyveket szerettem, amiben csak néhány illusztráció volt. Vannak olyan mesekönyvek, amiben nagyon jól eltalálják a látvány és a történet egyensúlyát, de amikor túlburjánzik a képanyag, az el is vonhatja a figyelmet a meséről.”

A családi délelőttön elindult a nagy Minimax mese is, melyet a csatorna Facebook oldalán lehet majd nyomon követni. Az év során, a különböző rendezvényeken újabb sorok és bekezdések íródnak majd az elkezdett történethez, a végeredményt pedig év végén a Minimax be is mutatja a nagyközönség számára.

A Minimaxnál az olvasás fontosságát hangsúlyozó tematikához igazították a programszerkesztést is, így olyan klasszikus mesék mai, modern adaptációjával találkozhatnak majd a gyerekek és szüleik, mint a Saint-Exupéry jól ismert könyvéből készült A kis herceg című sorozat, Kipling klasszikus meséjére épülő animációs rajzfilm, A dzsungel könyve, vagy éppen Andersen klasszikus meséi modern köntösbe öltöztetve, Andersen, a mesemondó címmel. Országos televíziós premierként a Minimax tűzi műsorára 2014 áprilisában Pán Péter legújabb kalandjait, amelynek szintén klasszikus mű az alapja.

A Minimax arra hívja fel most a figyelmet, hogy a meseolvasás az egész családot összefogja, hiszen mesét hallgatni és olvasni egyaránt valódi öröm. Ha naponta fél órát mesélünk a gyerekeknek, akkor egész évben egy teljes hetet tudunk együtt tölteni velük a mesék varázslatos birodalmában. A kampányt az új mesék mellett rendezvények és nyereményjátékok kísérik.

Forrás: Just Creative, Minimax

0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése