Itt az első Minyonok-előzetes - Gyerek-Világ

2014. november 5.

Megjelent az első előzetes a kis gonoszsegédekről szóló filmhez, a MINYONOK-hoz. Rögtön szinkronosan is.

A hivatalos történet szerint a MINYONOK története az idők kezdetétől ered. A minyonok sárga egysejtű organizmusként kezdték, és fejlődtek a korokon át, és mindig a leggrúsabb gazdákat szolgálták. Mivel ezeket a gazdákat – a T-Rextől Napóleonig – folytonosan elveszítették, a minyonoknak most nincs kit szolgálniuk, és mély depresszióba zuhantak. Ám egy Kevin nevű minyonnak van egy terve, és Stuarttal, a lázadó tinédzserrel és az imádnivaló kis Bobbal karöltve nekivágnak a világnak, hogy megkeressék azt az új gonosz főnököt, akit a fajtájuk követhet.


A trió izgalmas utazásba kezd, amely végül elvezet a következő lehetséges gazdájukhoz, a Bíbor Túlölőhöz, a világ első női szupergonoszához. A jeges Antarktiszról a 60-as évek New Yorkjába utaznak, majd Londonban kötnek ki, ahol az eddigi legnagyobb kihívásukkal kell szembenézniük: meg kell menteniük a minyon fajt… a kipusztulástól.

Nézd meg az előzetest a Tovább után!



0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése