Végre otthon! - Gyerek-Világ

2014. november 22.

A Z, a hangya és a Túl a sövényen rendezője ezúttal is furcsa lényekkel és nagy poénokkal népesíti be animációs filmjét. Íme a DreamWorks új filmjének szinkronos előzetese.

A Galaxis legidegesítőbben optimista űrlénye, akit az sem lendít ki mindent átfogó boldogságából, hogy saját népe üldözi keresztül a világűrön, a Földön bujkál. Egy mogorva, magányos és makacs kamaszlány talál rá, és bár sem a világlátásukban sem a végtagjaik számában nincs bennük semmi közös, mégis társulnak. Igaz, csak azért, mert muszáj. A jövevény üldözői rájuk találnak, és a nyomukba vetik magukat. Mit tehetnének erre ők? Menekülnek, és közben azon törik a fejüket, hogyan menthetnék meg a bolygót, melyet már mindketten otthonuknak éreznek.



A filmhez pedig van egy afféle előzményfilm is, a Majdnem otthon, mely közel öt perces. A hajtás mögött ez is megtekinthető.




Forrás: DreamWorks


0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése