Így telt el 2014 az M2-n - Gyerek-Világ

2014. december 30.

2014-ben a sok új sorozat mellett régen látott sorozatokat is láthattunk az M2.

Egész évben rengeteg sorozatot műsorra tűzött az M2 közszolgálati csatorna, melyek között volt sok csatornapremier is, de rengeteg országos premiert is bemutattak. Januárban Disney-műsorok (Szófia hercegnp, Phineas és Ferb, Mickey Egér játszótere, Minnie masniboltja) mellett bemutatták Az én kis szörnyeim c. sorozatot és a Freddy, a békapofa c. filmet. Februárban a Boldogvölgy és az Egy vízcsepp kalandjai sorozatokat mutatta be az M2. Márciustól kezdtek egyre több sorozatot műsorra tűzni, így az említett hónapban érkezett többek között Zazie kisasszony, Telmo és Tula, a kis szakácsok és Berti, a rózsaszín barika (magyar animációs film) is látható volt.


Áprilisban is készültek olyan sorozatokkal, melyek már láthatóak voltak más csatornán is, ilyen pl. a Kenguk vagy a Noddy kalandjai Játékvárosban, de természetesen újdonságokkal is készültek: Tilly és barátai, Alex vagy az Állati portrék. Ezután, májusban három új magyar rövidfilm is látható volt a csatornán, új sorozatként pedig jött az Ozie Boo!, Dip és Dap, Gondos Bocsok. Régebbi sorozatok közül az Egyszer volt...az élet című került adásba. Júniusban és júliusban szinte csak olyan sorozatokat mutattak be, amelyek korábban egy másik csatornán már látható volt. Előbbi hónapban Rolie, Polie és Olie vagy A világ meséi érkezett meg a csatornára, míg utóbbi hónapban premierként érkezett a Kutya jó kalandok élőszereplős sorozat és új magyar animációként a Cigánymesék. Nyár végén Szandra, a mesenyomozó, a Szuper sportosok és az Állat suli lett bemutatva, többek között.

Premiergazdag őszt zárhattunk idén az M2-n, melyek között rengeteg új sorozat mellett sok rég látott, már-már klasszikusnak mondható darabot is újra bemutatott a csatorna. Szeptemberben Kemy, Nyuszi Péter és a Mélytengeri mentőcsapat mellett a Marcelino és a Kenguk az Olimpián sorozatok is láthatóak voltak. Szintén e hónapban új saját gyártású műsor indult Helló, meló! címmel. Októberben a Kiscsirkék, a Paula és vadállatok, A Barkács kölyökklub új sorozatok mellett új filmek is bemutatásra kerültek: Mumin és a szentivánéji rémálom vagy a Tintin és a cápató rejtélye. Novemberben pedig csak olyan sorozatokat láthattunk, amelyek más csatorna is vetített korábban: új sorozatként Rupert maci kalandjai, Jacques Cousteau tengeri kalandjai, új filmekként pedig Lucky Luke-filmek, Kincses sziget vagy Pinokkió volt látható.

Végezetül pedig az év utolsó hónapjában kerültek bemutatásra: Nagymaci és Cin, Kedvencek a világ körül, Pimpa, Inami, Bölcs törpék a világ körül, Tabaluga és Leo karácsonyi kalandja és több új magyar animációs sorozat/ film mellett új karácsonyi különkiadásokkal is készült az M2. Sőt, idén december 22-én lett két éves az M2, mint gyerekcsatorna, mely alkalomból kisebb produkciókkal is készült néhány szünetben. A mottójuk ezen alkalomból: Két karika, egy vessző, két éves az M2.


A fenti felsorolásból több sorozat, vagy más kisebb premier is kimaradt. Tehát csak néhány fontosabbat említettünk meg, így aki a teljes idei kínálatra kíváncsi, az nyugodtan kattintgasson a linkekre.

Összegzésképp azt elmondhatjuk, hogy 2014-ben az M2 olyan műsorkínálatot próbált összeállítani, amely kicsiknek és nagyoknak is egyaránt ugyanolyan kedvező lehet, ezáltal egy családiasabb adót próbálnak közvetíteni.

Vélemények az adóról? Jó úton halad az M2, vagy két évvel ezelőtt más elképzeléseitek voltak az új csatornával kapcsolatban?

Címszavak: ,

0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése