március 2014 - Gyerek-Világ

2014. március 31.

Azúr, Csili és a többiek áprilisban visszatérnek a mozikba, vagyis újabb kalandokba keverednek Rio de Janeiro színes papagájai a Rio 2-ben!

Rio 2

A fészek melege néha megizzaszt. Azúr, Csili és három fiókájuk boldogan éldegél a világ legszínpompásabb, legvidámabb városa, Rio de Janeiro egyik lakályos fakoronáján, ám Csili nem ül meg sokáig a püspökfalatján. Úgy gondolja, a kicsiknek is meg kell tanulniuk azt, amit a vadon élő madarak
mindegyikének: így aztán a család nekivág és elhúz délre. A szülők azt tervezik, hogy megmutatják, mihez kezdhet egy madár az Amazonas dzsungelében. A vadon szava helyett azonban Azúr az apósa szavait kénytelen hallgatni, és azok nem túl kellemesek. A kalitkában nevelkedett, elkényeztetett családfő egyre inkább úgy érzi, hogy szerettei többre tartják a sűrű erdő örömeit nála - és ha a benne fészkelő ragadozó madár nem bont szárnyat mihamarabb, még el is veszítheti őket.

Bemutató: április 10.

Sárkányok: A Hibbant-sziget védelmezői
29. rész: Zippleback Down - félévadzáró
- ma 18:40-kor a Caroon Network-ön

Fafej belesétál egy csapdába az erdőben, de a dolgok még rosszabbra fordulnak mikor egy Typhoomerang is megjelenik, és még egy erdőtűz is keletkezik.

Family Guy
166. rész: Lottery Fever - új évad
- kedden 22:30-kor a Comedy Central-on

Quahog városában hatalmas összeget lehet nyerni a lottón, amire Peter is vesz néhány szelvényt. Meg is nyerik a pénzt, de ez összetűzésekhez vezet a családon belül.

Kids Choice Awards 2014
Díjátadó
- szerdán 18:25-kor a Nickelodeon-on

A világ legzöldebb díjátadója Magyarországon is bemutatásra kerül!

Kalandra fel!
126/128. rész: The Party's Over, Isla de Señorita/ Another Five More Short Graybles
- pénteken 16:25-kor a Cartoon Network-ön

Jégkirály egy újabb sikertelen próbálkozás után bedobja a törölközőt./ Újabb öt rövid mese a kozmikus mesélőtől.


Zsenipalánták
54. rész: product misplacemANT
- vasárnap 15:00-kor a Disney Csatornán

Zoltan a diákoknak ad egy-egy Z-Phone 4 prototípust, de China elveszíti a sajátját egy karaoke bárban. Pechére ezt Mr. Hashimoto találja meg.



2014. március 30.

Májusban is lesz maraton, és persze új részek kicsiknek és nagyoknak is.

Áprilisban végre hozzánk is megérkezik a Korra legendája 2. könyve (erről még januárban adtunk hírt), ami az első évad második fele. Ám még az új részek előtt a Nickelodeon, a 2012-es premierhez hasonlóan, egy maraton keretében leadja az Avatár - Aang legendája összes részét két hétvégén át. A maraton végén, május 18-án 17:10-kor pedig dupla résszel indul az "új évad", de a következő hétvégétől szimpla részekkel vetítik a sorozatot vasárnaponként 10:00-kor.
A hónap elején folytatódik még a Kung fu Panda, és a Sanjay és Craig-ből is lesz még egy fél rész, ami után kisebb szünetet tart majd a csatorna. A Nickelodeon a kicsinek is készül újdonságokkal, jön egy új Bubbi Guppik-rész, és péntekenként új Dóra, a felfedező részeket is lehet majd látni.

A bejegyzés hamarosan megjelenő második részéből megtudhatjátok majd, milyen új sorozatokat mutat be a Nickelodeon májusban. Segítségül egyelőre csak annyit, hogy az egyikről már hírt adtunk néhány napja a rövidhíres cikkünkben :)

Keresd a különleges összeállítást áprilisban és nyerd meg a legmenőbb cuccokat.

A Disney Csatorna áprilisban óriási meglepetéssel készül a rajongóinak: hétvégente a legmenőbb sorozatokkal és filmekkel készül 18.10-től egészen 21.00-ig a Cool válogatásban. A legjobb részekkel és sztorikkal jelentkezik a Liv és Maddie, az Eb és a web, Violetta és a Cloud 9, és ez csupán néhány műsor a cool listáról. De ez nem minden, ha helyesen válaszolsz a kérdésekre, akkor igazán értékes nyereményekkel lehetsz gazdagabb. Pörgesd fel a hétköznapokat is és nyerd meg az Ipad mini, az Xbox 360, a Samsung Galaxi Young, a Sony PS Vita vagy a Disney Csatorna ajándékcsomagok egyikét.

Ez nem áprilisi tréfa, kapcsolj áprilisban hétvégente 18.10-től a Disney Csatornára, és zsebeld be az értékes nyeremények egyikét!

Forrás: Disney
Cartoon Network Mozi - hétvégén 18:10-kor
A Cartoon Network Mozi minden hétvégén új és klasszikus rajzfilmekkel várja a tévénézőket, amihez még jegyet sem kell venni.

Április 05: Scooby Doo újabb kalandjai: Szuper Scooby-Doo ügy
Április 06: Ben 10: Le az űrlényekkel
Április 12: Scooby Doo és a Loch-Ness-i szörny
Április 13: Reszkessetek nem hagyom magam!
Április 19: Scooby Doo újabb kalandjai: A rémület köde
Április 20: Totál Dráma Megamaraton
Április 26: Scooby-Doo és a boszorkány szelleme
Április 27: Lego Star Wars: Yoda krónikák I. rész: A fantom klón/ Lego Star Wars: Padawan bajkeverők/ Lego Star Wars: A Birodalom taccsra vág

Boomerang Mozi - szerdán és szombaton 14:30-kor
Kapcsolódj be a Boomeranggal egy utazásra a filmek világába, hogy elcsíphesd valamelyik nagyszerű kalandot!

Április 02: Scooby-Doo és az idegen megszállók
Április 05: Tom és Jerry megcélozza a Marsot
Április 09: Scooby-Doo újabb kalandjai: Lidércek és lidércfények
Április 12: Scooby-Doo újabb kalandjai: A vörös báró kísértete
Április 16: Tom és Jerry megcélozza a Marsot 
Április 19: Scooby-Doo újabb kalandjai: Lidércek és lidércfények
Április 23: Scooby-Doo újabb kalandjai: A vörös báró kísértete
Április 26: Scooby-Doo és az idegen megszállók
Április 30: Tom és Jerry megcélozza a Marsot
A két elválaszthatatlan jóbarát kalandos mindennapjait március 31-től egy kislány, Lizi kavarja fel, akit hamar megkedvelnek a mókás bábfigurák. 

Horváth Vanda, az M2 Gyerekcsatorna főszerkesztője elmondta: az alapvetően humoros, ám tanulságos mesesorozat eddig is nagy sikert aratott a kicsik körében, ezért kíváncsian várják az új szereplő fogadtatását, akit a 9 éves Kovács Luca alakít.

Mint ismert: a két szereplő bőrébe bábszínészek bújtak, Lótit Mátyás Zoltán személyesíti meg, míg Futit Érsek-Csanádi Györgyi színésznő kelti életre. Lizi szerepében Luca, a Dr. Mező Ferenc Általános Iskola 3. osztályos diákja látható mostantól. Lucáról megtudtuk: régebben nem szeretett szerepelni, ám az MTVA egy korábbi reklámszerepében kedvet kapott a tévézéshez. Bár a matek és a torna a kedvenc tantárgyai, hobbija pedig a ritmikus sportgimnasztika, elképzelhető hogy később színésznő akar lenni, ugyanis anyukája elmondása szerint nemrég nagy hatással volt rá a Mary Poppins című musical.

A sorozatról röviden: minden epizód egy-egy meghatározott szituáció köré épül fel vicces párbeszédekkel, ugyanakkor tanulhatnak is belőle a gyerekek. A humor alapvetően a figurák karakterjegyeiből és az adott szituációból fakad úgy, hogy a 4-5 éveseknek is érthető legyen, de a 6-9 éves, vagy esetleg az idősebb korosztály is szórakoztatónak találja. Az írók csupa olyan gyerekeket foglalkoztató témák köré fűzték a 3-6 perces történeteket, mint például a cipőfűzés, az esti lefekvés, a csúfolódás, egy testvér születése a családban, az ovis szerelem, a hiszti vagy a lámpaláz. A mókás szőrmókok éppúgy iskolába járnak, játszanak, összevesznek, kibékülnek, sportolnak, tévét néznek, félnek, kíváncsiak, és álmodoznak, mint a gyerekek, ezért hol vicces, hol érzelmes, hol tanulságos kalandjaik az egész család számára ismerősek és szerethetőek lehetnek.

Március 31-től újra az M2 műsorán!

Forrás: MTVA

2014. március 29.

A négy zűrös barát története április 6-án, 10.30-tól új epizódokkal folytatódik a Disney Csatornán

A Disney Csatorna óriási meglepetést tartogat: az Austin és Ally két kedvence, a szívtipró Ross Lynch és a bájos Laura Marano a rajongók legnagyobb örömére egy újabb évadon keresztül kápráztatja el a nézőket a tőlük megszokott fülbemászó zenékkel. Ráadásul április 6-tól minden vasárnap premier epizóddal jelentkezik a tini sorozat. 

A második évad érkezése előtti héten minden rajongó felelevenítheti és újranézheti az első évad legjobb részeit, ugyanis március 31. és április 4. között, hétfőtől péntekig naponta kétszer, 15.10-kor és 19.30-kor dupla epizóddal készülhetnek a második évadra.

Az új évad premier epizódjában Austin óriási lehetőséget kap: új lemezkiadója, Jimmy Starr meginvitálja a Star Records Halloween partijára, hogy kedvenc énekesével előadja Ally egyik dalát. A fellépés azonban majdnem meghiúsul, amikor duett partnere váratlanul nem tud fellépni. A visszahúzódó Ally azonban nagy lépésre szánja el magát, hogy megmentse a napot.

Ha érdekel, hogyan sikerül kimásznia a pácból a kedvenc párosunknak, és Ally végre összeszedi-e bátorságát, hogy a közönség elé álljon, kapcsolj április 6-án, vasárnap, 10.30-kor a Disney Csatornára.

Forrás: Disney

2014. március 28.


Kattintásra nagyobb lesz!
  • A Turner megrendelte a Mr. Bean animációs sorozat 2. évadát, amit a 2014/15-ös szezonban fognak bemutatni világszerte. Az első évad pedig még idén a hazai Boomerang képernyőjére fog kerülni.
  • Április 14-től új időpontokban kezdődik a Yu-Gi-Oh! GX: a sorozat előző napi ismétlése 18:15-től, a napi új rész pedig 18:45-től kerül majd adásba a Viasat6-on.
  • A Story4-en látható Hulk and the Agent of S.M.A.S.H. magyar címe Hulk és a Z.Ú.Z.D.A. ügynökei lett.
  • Az RTL Klub két héttel!! az amerikai premier után nálunk is bemutatja a Chima legendái 2. évadát. Ebből az alkalomból a csatorna készített neki egy ajánlót, amit itt lehet megtekinteni.
  • Április 14-én indul a Kínos 3. évada a VIVA csatornán. Új részek hétköznaponként 21:00-kor lesznek.
  • Némi infó az április 1-jén induló C8-ról. Egész áprilisban egyetlen egy animációs sorozat lesz rajta, ami 20:00-kor kezd és a Megamax-tól lett átvéve. Címe: Hekker Zek.
  • Bemutatták a Total Drama: Pahkitew Island szereplőit (kép).
  • A Disney elkaszálta a Pecatanya című sorozatát.
  • A Nickelodeon berendelte a Haunted Hathaways című sorozatának a második évadát. A sorozat májusban a magyar csatornán is bemutatkozik majd.
  • Ide kattintva megnézhetitek a The Tom and Jerry show trailer-ét, mely április 9-én mutatkozik be Amerikában, hozzánk pedig várhatóan május-június környékén várható a Boomerang-ra.


2014. március 26.

Műsorváltozással, új epizódokkal, több maratonnal és egy új sorozattal készül a Cartoon Network májusban.

Rögtön a hónap elején, pontosabban elsején láthatunk egy Kalandra fel! maratont 12:15-16:50 között. Május 3-tól minimálisan változik a hétvégi műsor, 5-től pedig a hétköznapi is, ezekről a Tovább mögött láthattok táblázatot. Májusban is lesznek ám új részek , hisz' jön a Ben 10: Omniverzum új évada 12-től hétköznap esténként 19:35-től (ismétlés másnap 08:05-kor), de még az új részek előtti hétvégén, 10-én és 11-én látható lesz egy kisebb maraton is az említett sorozatból délelőtt 07:45-12:10 között, melyet megismétel a csatorna még aznap 15:40-19:30 között.

A Cartoon Network május 23-án hozzánk is elhozza a 2013/14-es évad egyik legújabb sorozatát, vagyis jön az Uncle Grandpa, melyről itt írtunk korábban. A sorozat magyar címe Nagyfater Bátyó lett, és péntekenként 16:00-kor kerül majd adásba. A premier előtti órákban egy "Isten hozott bulival" készül a csatorna, olyan sorozatok epizódjaival, mint a Gumball csodálatos világa, Tini titánok, harcra fel!, László tábor, vagy a Boci és Pipi. E maratont 13:00-16:00 között vetíti majd a csatorna. A buli másnap 09:05-től megismétlésre kerül.

A hónap utolsó hetétől, azaz május 26-tól pedig új részeket láthatunk a Tini titánok, harcra fel!-ből is, hétköznaponként a már megszokott 17:15-ös időpontban. Ismétlés másnap 13:30-kor.

A rengeteg újdonság mellett folytatódik a Parkműsor és a Totál Dráma: All-Stars új évadjai is.

Ha tovább kattintotok, akkor láthatjátok milyen műsorváltozásokra számíthatunk májusban, táblázat formájában, vastaggal kiemelve a változásokat.

2014. március 25.

A Minimax márciustól minden vasárnap reggel úgynevezett egész estét Barbie-filmeket ad, újdonságokat és örök kedvenceket egyaránt. A „Barbie és a Sellőkaland 2” az amerikai és az angol vetítések után március utolsó vasárnapján kerül a Minimax képernyőjére. 


A filmben Barbie gyönyörű sellő hercegnőként, Marliah Summers-ként tér vissza. Marliah a barátaival Ausztráliába utazik, egy rangos szörfbajnokságra. Minden jól alakul, amíg újra fel nem bukkan a gonosz Eris. Marliah-ra két nagy csata is vár: meg kell mentenie Eristől szülei víz alatti birodalmát, és el kell hódítania a szörfbajnokság trófeáját. Fontos leckét tartogat ez a mese is kicsiknek és nagyobbaknak egyaránt: Marliah megtapasztalja, hogy minden lehetséges, ha igazán hűek maradunk önmagunkhoz, és rájön, akkor teszi a legbölcsebben, ha sellőként a vízi világot éppúgy szereti, mint a szárazföldi életét.

Premier: 2014. március 30. vasárnap, 8:00

Forrás: Chello
Mennyire környezettudatosak és mennyire vannak tisztában a higiénia, az egészséges életmód és az élelmiszerbiztonság alapszabályaival az iskolások? A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) és a PontVelem új, „Tuti biztos?” névre keresztelt tudáspróbája ezekre a kérdésekre keresi a választ. Március 24-től 6 hetes tesztsorozattal mérik fel a 6-14 évesek tudását, a legügyesebbek egyhetes kalandtáborozást, okostelefont és digitális fényképezőgépet nyerhetnek.

Elindult a NÉBIH játékos kvízsorozata! A következő 6 hétben a www.pontvelem.hu weboldalán tesztelik majd az általános iskolások tudását. A témák: mit gondolnak a gyerekek az élelmiszerek minőségéről és biztonságosságáról, mennyire ismerik az élelmiszerlánc fogalmát, a hungarikumokat? „Fontos, hogy a jövő fogyasztói már gyerekként helyesen sajátítsák el az élelmiszerbiztonsággal kapcsolatos ismereteket” – mondta el dr. Kasza Gyula, a NÉBIH szakértője. Kiemelte: a „Tuti biztos?” névre keresztelt kvízeket bárki kitöltheti, aki regisztrál a pontvelem.hu honlapon. „A kérdésekre nincs rossz válasz, a diákok ismereteire vagyunk kíváncsiak. Aki pedig az összes kvízt kitölti, és a szerencse is mellészegődik, bakonyi nyári táborozást, okostelefont és digitális fényképezőgépet nyerhet.”

„A NÉBIH örömmel működik együtt a PontVelem Nonprofit Kft.-vel a fiatal generáció képzésében, hiszen a környezettudatosság, a biztonságra nevelés és az egészség megőrzése is nagyon fontos” – emelte ki dr. Oravecz Márton, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal elnöke. Hozzátette: a NÉBIH az elmúlt években is kiemelten kezelte a gyerekeknek szóló ismeretterjesztő tevékenységet.

A PontVelem Nonprofit Kft. marketing igazgatója, Hosszú Kata így nyilatkozott a kezdeményezésről: „A kvízjáték nem újdonság a portálon – a PontVelem program indulása óta játszhatnak ezzel a gyerekek, és azt tapasztaljuk, hogy az ismeretterjesztő feladatok nem csak oktatják, de szórakoztatják is őket. A PontVelem program közel ezer általános iskolában, több mint 35 ezer diák részvételével működik, és a tanulók környezettudatosságát fejleszti. A programban a tudáspróbák mellett a különféle tesztek is népszerűek, ezek körébe tartozik az új „Tuti biztos?” NÉBIH kvízsorozat is.”

Forrás: Red Lemon

2014. március 24.

A fődíj: közös nyári edzés a brazil futballjátékossal, Luiz Gustavo-val! 

2014. május 16-án - immáron harmadjára - elindul a nagysikerű Cartoon Network Fociakadémia. A CN Fociakadémia 2014 a világbajnokság alkalmából elhozza Brazíliát Európába; a verseny győztese lehetőséget kap, hogy néhány trükköt személyesen a brazil válogatott Luiz Gustavótól tanuljon meg.

Luiz Gustavo megtiszteltetésnek tartja, hogy idén ő lehet a CN Fociakadémia arca: “A 2014-es világbajnokság nagyon fontos a számomra! Nagyon várom már a vébét és a Cartoon Network Fociakadémiát, hatalmas móka lesz a győztesekkel játszani. Mindig is szerettem gyerekekkel focizni, remélem, az edzésen sok újat tudok majd mutatni nekik, és biztos vagyok benne, hogy én is rengeteget tanulok tőlük.Alig várom, hogy lássam, mi van a tarsolyukban, azaz milyen trükkökkel, tudással érkeznek. Amikor kisgyermek voltam, az én legnagyobb álmom az volt, hogy profi futballista legyek.”

A Cartoon Network Fociakadémia elnevezésű versenyen tizenöt év alatti gyerekek tölthetik fel legjobb focis trükkjeiket videóra rögzítve a Cartoon Network weboldalára május 16-tól június 13-ig. A nevezési időszak lezárultával a gyerekek június 29-ig szavazhatnak kedvenc videóikra, a győztest pedig július 1-jén hirdeti ki a szervező. Az előző évekhez hasonlóan, a sportmédia legnevesebb képviselői alkotják a szakmai zsűrit, amely a közönségszavazás lezárultával kiválasztja a legtehetségesebb nevezőt, aki részt veheta Luiz Gustavoval közös, exkluzív edzésen. A focirajongó gyerekek személyesen is megmutathatják tehetségüket a fociakadémia nyitóeseményén Budapesten (erről további részletek hamarosan: CartoonNetwork.hu). Idén új elemekkel bővült a verseny: a focirajongó gyerekek nemcsak legjobb focis trükkjeikkel kápráztathatják el a zsűrit, de elméleti tudásukat és rajongói képességeiket is megcsillogtathatják: akik mindent tudnak a futballról, részt vehetnek egy a weboldalon induló, tudás alapú kvízjátékban, a vébén szenvedélyesen szurkolók pedig rajongói videóval nevezhetnek a ‘legnagyobb rajongó’ címért.

A sport- és rajzfilmrajongók kedvenc Cartoon Network-hőseiket is láthatják a sportpályán: a világbajnokság alkalmából napi különkiadás-sorozat indul a legnépszerűbb műsorok ‘sportos’ epizódjaiból június 6. péntektől június 12. csütörtökig Cartoon Network RangadÓra címmel, mindennap 6:30-kor és 18:10-kor. A sorozatok közt szerepel majd a Gumball csodálatos világa, az Angelo rulez, a Ben 10, a Sárkányok: a Hibbant-sziget védelmezői, és a Cartoon Network Focikadémia, amelyből elleshetők a legjobb focis cselek. A nagy sikert aratott Inazuma eleven is visszatér a csatornára június 6-án.
Sárkányok: A Hibbant-sziget védelmezői
28. rész: Appetite for Destruction
- ma 18:40-kor a Cartoon Network-ön


Mikor a közeli sziget kezd eltűnni és az ottani sárkányok átvándorolnak Hibbant szigetére, a csapat felfedezi, hogy mindezek hátterében a Sikoltó Halál áll, aki visszatért, hogy bosszút álljon. A Sikoltó Halál telefúrja a szigetet, ezzel kényszerítve a sárkányokat, hogy elhagyják azt. Főszereplőinknek meg kell állítani a sárkányt, mielőtt még Hibbant elsüllyedne.

Hulk - Új sorozat
1.rész: Doorway to Destruction, 1. rész
- kedden 06:05-kor a Story4-en

A történet ott kezdődik, hogy Hulk hű jobbkeze Rick Jones hirtelen ötlettel áll elő: készíteni szeretne Hulk-ról egy web sorozatot, amiben bemutatná a zöld szörny szelídebb énjét, mely rejtve van a külvilág elől...

Violetta
58. rész
- szerdán 18:05-kor a Disney Csatorna

Miután Violetta jelentkezett a műsorba, gyorsan elkezd kételkedni magában. Eközben Federico érzelmeket kezd el táplálni a címszereplő iránt.

A Simpson család
543. rész: Az ember, aki túl magasra tört
- pénteken 21:00-kor a FOX-on

Egy tanulmányi kirándulás során Lisa megdöbbenve értesül arról, hogy Balfék Bob egy fontos vegyészeti cég tudományos főtanácsadója lett, ám félelmeiről később teljesen megfeledkezik, mert belebolondul a férfibe, aki hozzá hasonlóan rajong a magaskultúráért. Mindeközben Marge tervei félresiklanak, amikor az egészséges szexualitásról próbál beszélni egy kamaszokból álló hittancsoportnak.

Wander, a galaktikus vándor - Új sorozat
1. rész: The Greatest/ The Egg
- szombaton 14:00-kor a Disney Csatornán

Undi Nagy úr és Wander különböző kihívásokat teljesít, hogy eldöntsék, ki a "legnagyobb ász" a galaxisban./
Wander és Sylvia megpróbálnak visszaszerezni egy tojást.

Az Igazság Ifjú Ligája: Invázió - Sorozatzáró
46. rész: Endgame
- vasárnap 13:55-kor a Cartoon Network-ön

Az idegen megszállásnak vége, a csapat békét hoz a Földre!

Sam és Cat
8. rész: #ToddlerClimbing
- vasárnap 20:05-kor a Nickelodeon-on

A konkurens bébiszitter vállalkozás rossz színben tünteti fel a lányokat, és a munkájukat. Sam és Cat szembe néznek a kihívással, és bebizonyítják, hogy nem azok amiknek látszanak.

2014. március 23.

A Comedy Central jelöltje: Peter Griffin! A magyar humorcsatorna a választásokra hangolódva ál-választási kampánnyal népszerűsíti a Family Guy új évadát. Budapest lakói a város frekventált pontjain találkozhatnak a legmarkánsabb szereplőkkel, Peterrel, Briannel és Stewie-val, ahogyan a politikai pártok harsogása közben a sorozat támogatására buzdítanak, a közösségi médiát pedig elárasztották az első választási Family Guy mémek. A Comedy Centralt követő népes online közösség pozitívan reagált arra, ahogyan az animált szereplőkön keresztül a csatorna görbe tükröt tart a politikai pártoknak. 

Április elsején indul Magyarországon a Family Guy következő, 11. évada, amelyet az animációs vígjáték hívei már régóta vártak. A Comedy Central a választási hangulatban álkampányt indított, amelynek elsődleges célja az, hogy beszédtémát adjon a sorozat rajongóinak és az átpolitizált hangulatban szórakoztató módon szólítsa meg a közösséget. Az online felületeken a Comedy Central aktív követői jól fogadták a különleges kezdeményezést: a napi politikai harcokból kiábrándulva több száz user osztotta meg lelkesen a Family Guy választási ígéreteit. A Comedy Central hagyományos marketing akció helyett olyan megoldással kívánt élni, amely a jelenlegi hangulatra reflektál és felkelti a járókelők, internetezők és rádióhallgatók érdeklődését – mindezt a Family Guy összetéveszthetetlen stílusában.

Stewie rezsicsökkentés és összefogás helyett a világuralom átvételét célozta meg programjában, Peter a politikusok szavahihetőségét ostorozza, Brian pedig – jó kutyához méltóan – lábakat inzultál a Comedy Central kampányában. A Comedy Central műsorán, valamint számos rádióadón is népszerűsítik magukat a méltán híres Griffin jelöltek. Peter a maga módján, miniszterelnökként páváskodik a spotban, amelynek aláfestő zenéje egy, a hazai politikában jól ismert és kampányokban használt dal. Így találkozik egymással Quahog és Budapest valósága.

Április elsején szavazz a Family Guy-ra!

2014. március 22.

Vadiúj űrbéli sorozat debütál hamarosan a Disney Csatornán

Galaktikus utazásra invitálja rajongóit a Disney Csatorna legújabb kalandvígjátékában: március 29-én, szombaton debütál Wander a galaktikus vándor című sorozat. A szórakoztatás és a siker garantált, ugyanis a vígjáték alkotója és producere a kétszeres Emmy-díjas rajzfilmkészítő, Craig McCracken.

A bolondos sorozat két igazán jó barát kalandját követi nyomon: az örök optimista intergalaktikus utazóét, Wanderét, valamint lobbanékony természetű, de hűséges paripájáét, Sylviáét. A premierepizódban Lord Hateren, az univerzum kegyetlen és hataloméhes diktátorán eluralkodik a gőg, és elfogadja Wander kihívását: megmutatni, hogy ki a legnagyobb a galaxisban. Wander és Sylvia mindent megtesznek a cél érdekében: köztük megpróbálják meglágyítani Lord Hater óriási repülő harci állatának a szívét és elveszett tojása keresésére indulnak. A heves táltosnak azonban még vennie kell néhány leckét a gondoskodás fogalmából.

Ha szeretnél igazán jót szórakozni, akkor kapcsolj március 29-én, szombaton 14:00-kor a Disney Csatornára és vesd bele magad a kalandokba Wanderrel a galaktikus vándorral. Ha lemaradnál, vasárnap 14.15-kor bepótolhatod!

Forrás: Disney

2014. március 21.

Minden idők egyik legelborultabb családja, a Griffin-família visszatér április elsején a Comedy Centralra, hogy ismét elképesszék a magyar rajongókat. Nem, ez nem vicc! Ahogy az sem, hogy kedvenceink az új évadban megmásszák a Mount Everestet, kilövik magukat az űrbe, mert Griffinéknek nem kell a szomszédba menni egy hülye történetért. 

Aki azt hitte, hogy a tizedik évad után ennél keményebb már nem is lehetne a Family Guy, az tévedett. Még frissebb, modernebb és üdítőbb gagekkel tér vissza az animációs sorozat április elsején a Comedy Central műsorára. A folytatásban pedig újfent együtt bandázik majd kedvenc animált párosunk Brian és Stewie. De természetesen Meg se szépül meg hirtelen, Chris és Peter pedig újfent versenyt futnak, hogy kinek jár lassabban az esze.

A 11. évadban Griffinék kilövik magukat az űrbe, Peter vesz egy farmot és drogtermesztésbe kezd, de az irodalomért és az alkoholért ugyanannyira lelkesedő Brian is farkasszemet néz a lehetetlennel, azaz csajozásra használja Stewie időgépét. Slamasztikákból a vadiúj részekben se lesz hiány: Meg megpróbálja bátyját meleg kapcsolatba hajszolni, Quagmire pedig feleségül vesz egy prostituáltat, teljesen véletlenül, szerelemből persze.

Seth MacFarlane sorozata 22 új résszel jelentkezik április 1-jétől a Comedy Central műsorán, aki pedig Griffinéket választja, az kapaszkodjon meg a fotel karfájába, mert ebben az évadban jön a széria 200. epizódja is, amely a szokásosnál is sokkal elborultabb lesz!

Forrás: Red Lemon

2014. március 20.


  • 2017. május 26-án jön A LEGO kaland 2. része.
  • Április 1-jén jön a Family Guy 10. évada a Comedy Central-ra.
  • Március 19-én megújult a Disney Csatorna weboldala.
  • Júniusban kerül bemutatásra hazánkban is a Disney új sorozata, az I didn't do it.
  • A Nickelodeon után a Nick Jr. is levágja sorozatainak stáblistáját (kép).
  • 2015-ben Snoopy, a híres képregénykarakter saját rajzfilmet kap.
  • A Pixar bejelentette, hogy elkészítik a Hihetetlen család 2-t, ám előtte még kiadják az első részt és a L'ecsó-t 3D-ben. A folytatás időpontjáról egyelőre még nem tudni.

2014. március 19.

Hamarosan új animációs sorozatot mutat be a Disney Csatorna, a Wander, a galaktikus vándort. Most e sorozat magyar hangjait tekinthetitek meg alább.

Wander – Járai Máté
Sylvia – Sági Tímea
Lord Hater – Undi Nagy úr – Schneider Zoltán

A sorozatról kaptuk egy közleményt a Disney-től, melyet itt tekinthettek meg. A sorozat bemutatója március 29-én lesz 14:00-kor.

Forrás: Disney

2014. március 18.

Híresek és felelős szülők is egyben. Hazai sztárok Magyarország vezető gyermekcsatornájával együtt kampányolnak az olvasás és a mese fontossága mellett.

Béres Alexandra és Harsányi Levente szerint nem mindegy, hogy milyen műsorokat, meséket néznek, illetve hallgatnak gyermekeink. Fontos, hogy a tévében az erőszakmentes és szórakoztató mesesorozatokban kedvenc hőseik kalandjait követve játszva tanulhassanak, míg egy altatómesével kalandos éjjeli utazásra indulhatnak. Béres Alexandra, mint tudatos anyuka hisz a mese erejében, sosem hagyná ki kislányának az esti programjából a mesét.

Harsányi Levente maga is imádja a meséket, a Minimax március 29-ei, olvasást népszerűsítő rendezvényén pedig kedvenc történetét is felolvassa majd.

„A gyermekkorból leginkább a mesékkel kapcsolatos emlékeket őrzi az ember. Nincs ez másképp nálam sem. Öreg néne őzikéjét bármikor tudom idézni, igaz, most van módom némi ismétlésre, hiszen hallgatóságból előadóvá léptem. Mindennap megvan az adott helye és ideje nálunk is a meseolvasásnak, nem maradhat ki ez a program a napi rutinból. Azt vettem észre magamon, most, hogy a felnőttkori gyerekkoromat élem, hogy cenzúrázom a meséket olvasás közben, mert a klasszikus mesék, mint a Jancsi és Juliska, Piroska és a Farkas, vagy akár a Hamupipőke is olyan brutális, hogy egy finomított verziót adok tovább. Érdekes, hogy gyermekként ez fel sem tűnt, valószínűleg, a kicsik teljesen másra fókuszálnak a mesék hallgatása közben” – mondta Harsányi Levente.

A Minimaxnál az olvasás fontosságát hangsúlyozó tematikához igazították a programszerkesztést is, így olyan klasszikus mesék mai, modern adaptációjával találkozhatnak majd a gyerekek és szüleik, mint a Saint-Exupéry jól ismert könyvéből készült A kis herceg című sorozat, Kipling klasszikus meséjére épülő animációs rajzfilm, A dzsungel könyve, vagy éppen Andersen klasszikus meséi modern köntösbe öltöztetve, Andersen, a mesemondó címmel. Országos televíziós premierként a Minimax tűzi műsorára 2014 áprilisában Pán Péter legújabb kalandjait, amelynek szintén klasszikus mű az alapja.

A Minimax arra hívja fel most a figyelmet, hogy a meseolvasás az egész családot összefogja, hiszen mesét hallgatni és olvasni egyaránt valódi öröm. Ha naponta fél órát mesélünk a gyerekeknek, akkor egész évben egy teljes hetet tudunk együtt tölteni velük a mesék varázslatos birodalmában. A kampányt az új mesék mellett rendezvények és nyereményjátékok kísérik.

Forrás: Just Creative
Big Time Rush
73.-74. rész: Big Time Dreams
- ma és holnap 17:10-kor a Nickelodeon-on

Itt a Tween Choice Awards, és a BTR is jelölve lett! Kiderül ám, hogy veszélyben vannak, mikor rájönnek, hogy gonosz terv van kialakulóban, hisz' a közönségen agymosást akarnak végrehajtani. - SOROZATZÁRÓ EPIZÓD

Pókember elképesztő kalandjai
46. rész: Game Over
- pénteken 21:00-kor a Disney Csatornán

Pókember, Farkas és Amerika kapitány egy harcos-kieséses játékban találják magukat, ahol saját, gonosz önmagukkal kell harcoljanak.

A Simpson család
541. rész: Szemüvegesek
- pénteken 21:00-kor a FOX-on

Mr. Burns csúcstechnológiájú szemüvegekkel szereli fel a dolgozóit, hogy kémkedhessen utánuk. Homer odavan a kütyüért, egészen addig, amíg Marge fel nem próbálja, és így a családfő megtudja, hogy felesége házassági tanácsadóhoz jár. Mindeközben Bart nem hajlandó Nelsonnak Valentin-napi kártyát venni, annak ellenére, hogy mindenki mást meglepett az osztályban, így Nelson ultimátum elé állítja: találja meg számára a legjobb Valentin-napi ajándékot vagy az osztály elektromos ceruzahegyezőjével kell szembenéznie.

Johnny Test
111. rész: Crash Test Johnny/ Johnny's Junky Trunk
- szombaton 11:45-kor a Cartoon Network-ön

Johnny kilép, mint a lányok tesztalanyi munkaköréből, ám ezt hamar megbánja./ Mr. Test elajándékozza Johnny játékait, ám erről nem kérdezi meg fiát.

Mako-i hableányok
7. rész: Zac's Pool Party
- szombaton 13:00-kor a Disney Csatornán

Zac egyre nehezebben tudja megtartani a titkát, főleg mikor Evie, hogy bedobja a fiút a medencébe, ezzel - tervei szerint - felvidítva a srácot.

Sam és Cat
6. rész: #GoomerSitting
- vasárnap 20:05-kor a Nickelodeon-on

Sam és Cat vigyáznak Goomer-re, amíg Dice távol van, de Goomer-nek rosszul adják be a gyógyszerét, ami azt eredményezi, hogy a fiú ideiglenesen elveszti a látását, pont egy nagy meccs előtt.

2014. március 17.

Elindult a rekordnézettségű sorozat harmadik évadának forgatása 

Budapest, 2014. március 17. – A Walt Disney Company ma bejelentette, hogy elindult a Violetta telenovella harmadik évadának forgatása és Martina Stoessel, argentin színésznővel a főszerepben ismét összeállt a nemzetközi szereplőgárda. A Disney Csatorna első európai és latin-amerikai koprodukciójaként gyártott sorozat a csatorna történetének legnézettebb sorozatpremierjét produkálta több országban, köztünk hazánkban is. A harmadik évad gyártása mellett útjára indít egy exkluzív 90 perces koncert különkiadást is a hihetetlenül népszerű európai turné – VIOLETTA IL CONCERTO – megünneplése alkalmából, amely hazánkban 2014. május 15-én kerül majd bemutatásra a mozikban - közölte a Disney Csatorna.


Violetta viharként söpört végig Európán, több mint 38 millióan* követték figyelemmel a sorozatot és első helyen debütált 10 országban is: Franciaországban, Spanyolországban, Dániában, Svédországban, Norvégiában, Portugáliában, Lengyelországban, Romániában és hazánkban.** A sorozat népszerűségét bizonyítja, hogy Spanyolországban és Olaszországban olyannyira felkapott volt, hogy többen kerestek rá YouTube-on, mint Lady Gagára vagy Katy Perry-re.***

A harmadik évadban folytatódik a Studio 21 diákjainak szövevényes története, akik ugyan érettebbek lettek, de még rengeteg tanulás áll előttük, hogy elérjék céljaikat. A premier epizódban a világhírű YouMix világturné után a diákok visszatérnek Buenos Aires-be, hogy befejezzék az utolsó évüket a stúdióban. Az Európában aratott hatalmas siker azonban megváltoztatta egyéni álmaikat és ambícióikat, és az egykor egységes csoport már korántsem tart össze. Gregorio például nyit egy konkurens stúdiót és néhány régi tanítványát átcsábítja.

„Nagy örömmel indítjuk útjára sikersorozatunk harmadik évadát. A műsor szinte együtt lélegzik a nézőkkel, és sikere bizonyítja, hogy megnyerő szereplőket, lebilincselő történetet, időszerű tartalmat, tehetséges nemzetközi szereplőgárdát és kreatív csoportokat vonultat fel” – tette hozzá Maciej Bral, alelnök és vezérigazgató, CEE. „Már a kezdetektől egyértelmű volt, hogy milyen lehetőségek rejlenek a Violetta sorozatban és egy többszintű produkció készülhet belőle. A sorozat egy különleges kapcsolat kialakítását teszi lehetővé a nézőkkel, hiszen minden egyes történet központjában a zene és a tánc áll, a sorozat szereplői pedig élő koncerten lépnek fel. A spanyol-, olasz-, és franciaországi koncertek kapcsán kapott rajongói visszajelzések lehetővé tették, hogy Európa szerte minden Violetta rajongó átélhesse a Violetta koncertek hangulatát.”

A milánói Mediolanum Forumban ugyanis rögzítették az élőkoncertet, ahol a sorozat tizenkét szereplője mutatta be az első és a második évad szenzációs dalait. Hamarosan a teljes élő koncertfelvétel megtekinthető lesz a mozikban, és bepillantást engednek a rajongónak a színfalak mögé is: a nézők láthatják a show előtti izgalmas perceket, hogyan készülnek a sztárok a fellépésre és megtudhatnak pár titkot arról is, hogy a sorozat szereplői mivel töltik a szabadidejüket.



* 14 európai, közel-keleti és afrikai piacon (2013. október – december) 
** 2012. október – december 
*** 2013. október – december
Az utóbbi időben több sorozattal is bővült a Tv2 Matiné, az ország egyik legrégebbi rajzfilmes blokkja! 

Az utóbbi fél évben több rajzfilmsorozatot is vásárolt a Tv2, melyekről be is számoltunk itt vagy itt, ám ezek többsége már korábban máshol látott sorozat volt. Persze voltak olyan sorozatok is, melyeket hosszú idő után hozott vissza a csatorna, ilyen a Krokodili, a Dixi kutya kalandjai vagy a Tökfej tesók.

Az előző néhány héten több új sorozatot mutatott be a Tv2, ezek között van olyan, mely nem mai darab, és vannak frissebb sorozatok is. Az egyik új sorozat a Papyrus, mely korábban az RTL Klub-on is ment. A sorozat i.e. 1290-1224 között játszódik, II. Ramses uralkodásának idején az ősi Egyiptomban. A sorozat címadója egyben a főszereplő neve is, aki egyszer megmenti Merempta fáraó lányát. A két fiatalból barátok lesznek, akik egy küldetést kapnak az
istenektől, mely lényege a fáraó védelmezése. A sorozat összesen 2 évadból, és 52 részből áll, melyből ma ment le a 10. rész.

Egy másik új sorozat, mely szintén nem mai darab, a Hogyan működik?. A sorozatban megismerkedhetünk Mamut-sziget lakóival. A sziget nevéből már sejthető, hogy nemcsak emberek, de mamutok is lakják a szigetet. Kölcsönösen segítik egymást, hogy megbirkózzanak az élet mindennapos nehézségeivel. A lakók kreativitása ráadásul nem ismer határokat. A sorozat 26 részes, melyből ma ment le az utolsó rész, így valószínűleg jövő hétvégétől elölről kezdik vetíteni, vagy jön egy másik sorozat a helyére.

2014. március 16.

Áprilisban is készül premierekkel, maratonokkal és különkiadásokkal a Nick Jr.

Április és május elején is egy-egy vadonatúj epizóddal jelentkezik Dóra, a felfedező a Nick Jr.-on, pontosabban április 3-án 02:25/05:35/14:25/17:35-kor és május 2-án 05:35/17:35/21:50-kor láthattok új epizódot kedvenc felfedezőtökkel. A Nickelodeon-hoz hasonlóan, a kicsiket megszólító Nick Jr. is új epizódokkal készül A Mancs őrjárat-ból. Április 20-án 04:45/16:45-kor jön a sorozat húsvéti különkiadása, majd 21-től hétköznaponként 05:00/17:00/19:20-kor kerülnek levetítésre a további új részek.

Április 19-től minden szombaton 05:10/17:10-kor új Bubbi Guppik epizódot is vetít majd a csatorna, az új részeket pedig másnap, vasárnap meg is ismétlik 00:25/12:25-kor. Húsvét alkalmából pedig 20-án és 21-én leadásra kerülnek azok a sorozatepizódok, melyek kapcsolódnak az ünnephez.

Kenguk

április 1-től hétköznap 16:00 körül (1-jén és 2-án szimpla résszel, majd 3-tól dupla részekkel)

A "Kenguk" név egy kosárlabdacsapatot takar, amelynek az a különlegesssége, hogy öt kengurukölyökből áll. Az öt csodabogár játékos (Napo, Archie, Nelson, Kevin és Junior) a Sierra szigeten él, amelyen egy titokzatos arany virág nő, amelyet az ellenségeik meg akarnak kaparintani…


Tilly és barátai
április 2-től hétköznaponként 14:00 körül

Egy szép nagy sárga házban él Tilly barátaival. Pruval, a csinos csirkével,  Hektorral, a kis rózsaszín malackával, Ugrival, a nyuszival, Dudival, a krokodillal valamint Trombival, az elefánttal. Szórakoztató és tanulságos kalandjaikat mutatja be ez a sorozat.


Lenny és Twiek szerint a világ 
április 2-től hétköznaponként 14:15 körül

A világ Lenny és Twiek szerint, amelyben élnek, a rétek, erdők, folyók és tengerpartok idilli változata  Amikor egy virág összecsukja szirmait, ez vajon azért történik, mert megsértettük érzéseit? Vagy amikor az árapály emelkedik és süllyed, akkor nem tud dönteni? Hol van a szivárvány vége? Oda tudsz sétálni és vissza, mielőtt ágyba kell bújni? Bizony, mindezekre nehéz a válasz. Lenny, a kisegér és Twiek, a kis madár élete a kisgyermekek élete. Minden nap ünnep, de olyan ünnep, amikor az életről tanulnak.


Noddy kalandjai Játékvárosban
április 2-től minden nap 18:40 körül

Noddy, ez a vidám kisfiú Játékvárosban él barátaival. Mindenki szorgosan dolgozik, de közben van idő sok-sok játékra és kalandra. Velük az élet csupa móka, kacagás és izgalom.


Alex és a varázslatos gyümölcsös
április 4-től hétköznaponként 16:45 körül és hétvégéken 17:40 körül

Alex egy kíváncsi 5 éves kisfiú, aki lelkesen fedezi fel a körülötte lévő világot.


Állati portrék
április 5-től szombatonként 16:45 körül

Steve Backshall bemutatja az aligátorteknőst, miközben a művészpáros, Nicola és Jo elkészíti többek között a másolatát homokból.

FRISSÍTÉS!
Az én kis szörnyeim - 2. évad
április 12-től szombatonként 12:20 körül


A Carlson család új házba költözik. A szülők nagyon örülnek, hogy olcsón jutottak hozzá a házhoz, de első pillanattól kezdve valami furcsát érzékelnek. Egyedül Eddy tudja, hogy a pincében szörnyecskék laknak, akikkel azonnal összebarátkozik. Amikor a szülők és Eddy nővére, Angela rájönnek az igazságra, kezdődnek a bonyodalmak...

FRISSÍTÉS2!
Nagyszünet - Új oktató sorozat
április 20-tól vasárnaponként 17:00 körül

A 7-13 éves korosztály számára készült sorozat célja oktatás, a hagyományos műveltség magjainak játékos elvetése, s egyben reflektálás mai korunkra, a társadalmi jelenségekre, a gyerekeket foglalkoztató kérdésekre. Mindez a történetszövés, a mese és a játék nyelvén.

FRISSÍTÉS3!
Zazie kisasszony - 2. évad
április 29-től hétköznaponként 14:45 körül

Alex  a dzsungelben (korábban Alex és a varázslatos gyümölcsös)
április 30-tól hétköznaponként 16:45 körül és hétvégén délután


További premierek esetén a cikk frissítésre kerül, melyről Facebook-oldalunkon adunk tájékoztatást!

2014. március 15.

A következő Hupikék törpikék mozifilm teljes hosszában számítógépes animáció lesz, ezzel pedig a szereplőket egy teljesen új és friss irányba viszi el a Sony Pictures Animation.

"Nem készítünk Hupikék törpikék 3 filmet" - mondta a rendező, Kelly Asbury. "A történet a kis kék lények eredetét fogja bemutatni egy kalandos családi vígjátékban, amely teljesen számítógépes animációs film lesz, amely bármely korosztálynak tetszeni fog", tette hozzá a rendező, olvasható a BBC News oldalán.

A Hupikék törpikék 3 bemutatója 2015 augusztusában várható az észak-amerikai mozik vásznaira. Az első két rész az animáció és az élő szereplők keveréke volt, melyben a CGI-szereplők kerültek kapcsolatba az élő, hús-vér emberekkel.

Az új film stílusa közelebb fog állni majd az eredeti elképzelésekhez, vagyis amit a belga képregényíró, Peyo (Pierre Culliford) megálmodott az eredeti művében, a Les Schtroumpfs-ban.
Aloe Blacc és Kristen Bell is díjat ad át a világ legzöldebb gáláján!

Március 29-én rendezik meg a Nickelodeon várva várt éves díjátadóját, ahol egyetlen sztár sem marad szárazon. A Kids’ Choice Awards lényege, hogy mind a gyerekek, mind Hollywood legnépszerűbb arcai jól érezzék magukat, közben pedig a tévécsatorna díjazza a kedvenceit. Idén két slágergyáros is élőben lép fel a gálán, Aloe Blacc és az American Authors, akik díjat is adnak át. Az eseményen feltűnik majd a Vámpírnaplók Ian Somerhalderje, a Gátlástalanok Kristen Bellje és Will Arnett is A Miller családból!

A szavazás még javában tart, a legkisebbek 22 kategóriában adhatják le voksaikat kedvenc zenészeikre, színészeikre, filmjeikre, vagy éppen könyveikre a www.kca2014.com oldalon. A Nickelodeon azonban már most garantálja, hogy idén még nagyobb durranás lesz a Kids’ Choice Awards, mint eddig valaha! A gyerekcsatorna két sztárfellépőt jelentett be, a nemrég Magyarországon is sikeres koncertet adó Aloe Blacc lesz a gála egyik kiemelt előadója, aki élőben lép majd fel. A zenész érdemei között ott van a „Wake Me Up” című világsláger, amelyet Avicii-vel közösen írt, és mindenhol vezette a slágerlistákat, és hozzá fűződik az „I Need a Dollar” is. Aloe Blacc mellett az American Authors is fellép majd a gálán, Őket a Walter Mitty titkos élete rajongói ismerhetik legjobban, slágerük, a „Best Day of My Life” nem csak a filmben,de számos reklámban is elhangzott. A srácok nemrégiben a Carrie naplója című amerikai sikersorozatban is feltűntek, amely hatalmas presztízst hozott a zenekarnak.

Az előadók mellett díjat ad át a gyerekcsatorna nagyszabású gáláján számos tévésztár is. A Nickelodeon meghívására jelen lesz március 29-én Kristen Bell, a Gátlástalanok és a Veronica Mars hősnője, Ian Somerhalder, akit a Lost és a Vámpírnaplók nézői ismerhetnek úgy, mint a tenyerüket, és Will Arnett is, akinek új sorozata, A Miller család nemrég nagy sikerrel mutatkozott be a magyar Comedy Centralon is.

A 27. Kids’ Choice Awardson a legtöbb díjra Az éhezők viadala: Futótűz, a One Direction, Katy Perry és a Sam & Cat esélyesek. Így ők nagy valószínűséggel nem ússzák meg zöld trutyi nélkül a gálát! Ahogy várhatóan a műsorvezető, Mark Wahlberg sem, aki a Ted után ismét vicces oldalát hozza majd a díjátadón. 

A világ legzöldebb gáláját, a Kids’ Choice Awardsot a magyar Nickelodeon is közvetíti majd április 2-án 18:25-kor!

Forrás: Nickelodeon
Speciális különkiadás

Minden idők legizgalmasabb Phineas és Ferb epizódja érkezik március 22-én, szombaton a Disney Csatornára. Óriási meglepetéssel készül a csatorna a rajongóknak, hiszen a zseni testvérpár mellett olyan ikonikus hősök sorakoznak fel személyesen a képernyőn, mint Pókember, Vasember, Thor és Hulk.

Danville városára sötét idő köszöntött, így a legnagyobb szuperhősök indulnak a kisváros megsegítésére, hogy Phineas-szal és Ferb-
bel egyesítve képességüket megmentsék a pusztulástól. Doofenshmirtz professzor azonban közbelép, és legújabb gonosz találmánya segítségével elrabolja a szuperhősök erejét. Eközben Marvel gonosztevői sem vesztegetik az idejüket és hamarosan feltűnnek a színen. Mindent megtesznek, hogy legyőzzék a legyengült hősöket és ellopják a zseniális szerkezetet aljas tervük végrehajtásához. Végül a titokzatos álarcos kacsacsőrű emlős, ​​a zseniális testvérpár és a szuperhősök minden erejüket bevetve összefognak, hogy legyőzzék a gonoszt és megmentség a világot!

Ha kíváncsi vagy, hogyan végződik a történet, akkor kapcsolj március 22-én, szombaton 07:25-kor a Disney Csatornára!

Forrás: Disney

2014. március 14.

Holnap kerül bemutatásra a Disney Csatorna idei, első nagysikerű filmje, a Cloud9. Ide kattintva elolvashatjátok a csatorna közleményét a filmmel kapcsolatban, alább pedig a magyar szinkronhangok listáját olvashatjátok, melyet ezúttal is köszönünk a Disney Csatornának.

Luke Benward - "Will Cloud" - Baráth István
Dove Cameron -"Kayla Morgan" - Hermann Lilla
Mike C. Manning -"Nick Swift" - Előd Álmos
Kiersey Clemons -"Skye Sailor" - Tamási Nikolett
Carlon Jeffery - "Dink" - Ungvári Gergely
Jeffrey Nordling -"Sebastian Swift" - Rosta Sándor

Ne feledjétek, holnap 11:00-kor jön a Disney Csatorna extrém sportos családi filmje, a Cloud9.