október 2014 - Gyerek-Világ

2014. október 31.

A 2015-ben érkező film új előzetest kapott. 

A történet szerint egy kalóznak sikerül megszereznie a herkentyűburger titkos receptjét. Hogy visszaszerezzék ami az övék, SpongyaBob, Patrik, Tunyacsáp, Szandi és Rák úr az óceán mélyéről felemelkedve a szárazföldön veszik fel a harcot a kalóz ellen, akit Antonio Banderas alakít.

Az új előzetes új jeleneteket is tartalmaz, így megtudhatjuk, hogy mi történik, ha SpongyaBob és Patrik vattacukorhoz jut, vagy mivel kínozza SpongyaBob Planktont, az is kiderül, ki az ötfejű "idegen", akit Patrik elég okosnak hisz, ahhoz, hogy segítséget kérjenek tőle.

A SpongyaBob: Ki a vízből! 2015. február 6-án érkezik az amerikai mozikba, 12-én pedig a magyar mozikba. Az előzetes a Tovább mögött lapul!
Novemberben a Madagaszkárból megismert pingvinek végre egy egész estét filmben kapnak főszerepet!

A Madagaszkár pingvinjei

A szuperkémek nem az égből pottyannak, hanem a tojásból bújnak elő. Íme, a nemzetközi kémvilág legtitkosabb, legizgalmasabb és legviccesebb madarai: Kapitány, Kowalski, Rico és Közlegény. A győzhetetlen csapat ezúttal rendkívüli kaland felé totyog: Dr. Octavius Vízagy világuralomra törő főgonosz keze egyre messzebbre ér el - talán mert nyolc van neki. A pingvinek kénytelenek egyesíti erőiket egy
földalatti szervezettel, az Északi Széllel, hogy együtt szálljanak harcba a közös ellenség ellen. A két cég munkamódszerei meglehetősen különböznek, de ha le akarják győzni ravasz ellenségüket, akkor mégis vállt vállnak, szárnyat szügynek vetve kell harcolniuk. Különben a világ furcsa változásokon mehet keresztül.

Bemutató: november 27.

2014. október 29.

Búúúú!! Egy egész nap szellemekkel, szörnyekkel és különleges lényekkel! Idén Halloween-kor is az ünnepnek megfelelően készülnek a gyerekcsatornák, de nem egyforma mennyiségben. A legtöbb ijesztgetős résszel a CN készül 31-én, viszont a többi csatorna már hétfőn elkezdett készülődni az ünnepre. A nagyok közül csak a Nick nem készült idén semmivel. Alább megnézhetitek, mikor és mire érdemes kapcsolni Halloween napján.

Október 31.

06:30 Johnny Test: The Johnny Who Saved Halloween/Johnny's Zombie Bomb CN
07:05 Johnny Test: Johnny zombi teadélutánja CN
07:20 Gumball csodálatos világa: Halloween/Kis sértett járás CN
08:50 Tini titánok, harcra fel!: Szellemes trükk CN
08:55 Szuperdokik: Night of the Living Nightmare Disney
09:40 Sabrina, a tiniboszorkány: Sabrina, Troll Princess Disney
10:05 Varázslók a Waverly helyből: Varázslók a Vérfarkasok ellen Disney
10:10 Scooby-Doo: Rejtélyek Nyomában: Világfaló CN
10:40 Parkműsor: Pokoli kijárat CN
11:00 Csaj kontra szörny Disney
11:05 Parkműsor: Terror Tales of the Park III - PREMIER CN
11:30 Dexter laboratóriuma: Rémfilm/Cipõtörpék/Óriásrobotok/Űrlények uralják agyadat/Egy Rossz Hely Az Űrben/Don't Be A Hero CN

2014. október 28.

Új részekkel érkezik a Nickelodeonra a világhírű sorozat 

Humor, zen, kung-fu és egy túlsúlyos panda. A Sárkányharcossá választott Po az Őrjöngő Ötös vezetőjeként őrzi a nyugalmat Békevölgyben. Tigris, Majom, Sáska, Daru és Vipera és Shifu mester együtt küzd a duci pandával, akinek a Jáde Palota biztosítása mellett bőven marad ideje a gőzgombócokra is. Október 27-től vadonatúj részekkel érkezik a Kung Fu Panda a Nickelodeonra.

Kedvenc harcművész pandánk visszatér! Az előzmények szerint a rendkívül lelkes, nagydarab és kissé esetlen Po a legnagyobb kung -fu rajongó, aki a családi gombóc-büfében dolgozik naphosszat. Hősünk azonban titkon vad álmokat dédelget: komoly harcossá szeretne válni. Váratlanul fantasztikus dolog történik, őt választják ki, hogy teljesítsen egy ősi jövendölést. Po álma valóra válik és a kulináris élvezeteket harcművészetre cseréli: bekerül a kung-fu világába, és együtt gyakorolhat példaképeivel, a legendás Őrjöngő Ötössel: Tigrissel, Daruval, Sáskával, Viperával és Majommal, gurujuk, Shifu mester vezetésével. Po végül rájön, hogy leggyengébb pontjai a legnagyobb erényei – sok munka és rengeteg gyakorlás után pedig beköltözhet új otthonába a Jáde Palotába, mint a völgy őrzője.

Po, aki már igazi Sárkányharcos, az új epizódokban is edz, csatázik, tanít és tanul, sőt állandóan fecsegő hősünk még hallgatási fogadalmat is tesz. És mire számíthatunk még, ha a kung-fu mester pandával és barátaival tartunk? Természetesen vadonatúj ellenfelekre. A korábban hősnek hitt Fu-xi kobra árulóvá válik és megtámadja Békevölgyet. Vajon sikerül megállítani? Po egy csapat fiatal és kedves árvát is támogat, akik azonban pénzt és más javakat lopnak a falusiaktól. Képes lesz a panda változtatni a gyerekek viselkedésén, vagy gonosz vezetőjük karmai közé kerül? Kiderül október 27-től hazánk legnézettebb gyerekcsatornája, a Nickelodeon műsorán.

Kung Fu Panda – új epizódok október 27-től, minden hétköznap, 18:00-tól a Nickelodeonon!

Forrás: Red Lemon

2014. október 27.

Dr. Dimenzi-naci - új sorozat
1. rész: BBF Cortex/Bubble Trouble
- ma 18:40-kor a Cartoon Network-ön

Kyle Lipton, a főszereplő egy elsőre átlagosnak tűnő 12 éves srác, aki a hétköznapokban – csak úgy, mint a többi gyerek – suliba jár és szeret játszani. Kivételes alkalmakkor azonban ő Dr. Dimenzi-naci, aki magára ölti szuper nadrágját, hogy a legkülönfélébb dimenziókba repülve megvédje a városát a messzi világokból érkező gonosztevőktől.

Parafalva - új sorozat
1. rész: The Secret Path, 1. rész
- ma 19:40-kor a Disney Csatornán

Egy új fiú költözik a városba, Adam, aki megpróbálja kideríteni, miért Parafalva a kisváros neve. A városban lakó Sally és Watch segítenek neki ebben, és mesélnek a városi átokról is.

2014. október 26.

Megjelent az első előzetes az Asterix - Az istenek otthona című animációs filmhez.

Asterix és Obelix az utóbbi években inkább élőszereplős kalandokban küzdöttek meg Caesar-ral és római seregével, ám idén karácsonykor újra animációs filmben szerepelnek. Az Asterix - Az istenek otthona 3D-s CGI-filmben Caesar megelégeli, hogy nem tudja elfoglalni a gall falut, ezért stratégiát vált, és a falu közelében egy wellness-központot épít, aminek a gallok is nehezen tudnak ellenállni.

Nézd meg a film beharangozóját:

2014. október 22.

A Disney már meghódította a jeget a Jégvarázsban, most pedig a tengerre hajóznak majd ki a Moana című új filmükben.

Ron Clements és John Musker újra visszatér a rendezői székbe, hogy A kis hableány, az Aladdin és A hercegnő és a béka után újabb nagyszerű Disney-filmet hozzanak össze. A stúdió 56. egész estés rajzfilmjében Moana, a főszereplő lány a Csendes-óceán déli részén egy sziget keresésére indul. Kalandos útja során csatlakozik hozzá egy félisten is, Maui, akivel vízi kalandjuk során találkoznak hatalmas vízi lényekkel, megismerik az alvilágot és az ősi kultúrát is. Várhatóan 2016-ban fog megjelenni.

A bejelentéssel együtt a készülő filmhez a Disney a következő koncepciórajzot adta ki:

2014. október 21.

Ahogy arról már itt is írtunk, a Cartoon Network végre bemutatja a Totál Dráma új évadát, emellett pedig egy új sorozattal is készül.

Totál Dráma: Indián-sziget - új évad
október 10-étől hétköznap 17:45-kor

A Totál Dráma új évaddal tér vissza novemberben! 1 új sziget, új versenyzők, 13 új epizód! A 14 játékos teljesen különbözik egymástól. Egy közös van bennük: azért jelentkeztek, hogy besöpörjék a fődíjat, amely idén is egymillió dollár! Kedvenc műsorvezetőink, Chris és Séf ezúttal az Indián-szigeten teszi próbára a játékosokat a valóságshow hatodik évadjában!

Clarence - új sorozat
november 24-étől hétköznap 15:00-kor

Hát nem nagyszerű mindenben a jót látni? Minden helyzetet mókának megélni? És úgy nézni a világra, mint, egy hatalmas játszótérre? Clarence egy teljesen átlagos kisfiú, átlagos kalandokkal. Mégis mi teszi különlegessé őt? Lehetetlen kihozni a sodrából, és nincs olyan helyzet, amelynek ne látná meg a jó oldalát, valamint a leghétköznapibb dolgoknak is képes örülni. Legyen jó vagy rossz idő: Clarence-ből mindig sugárzik a derű - jó példával elől járva barátai, az izgága Sumo és a mindig óvatos Jeff előtt.

2014. október 20.

Kung fu Panda - A rendkívüliség legendája
46. rész: The Secret Museum of Kung fu
- kedden 06:45-kor az RTL Klub-on

Miután Po és az Őrjöngő Ötös egymásnak esik, Shifu elviszi őket egy rejtélyes útra, abban bízva, hogy az majd összekovácsolja kicsit őket.

LazyTown
69. rész: The Last Sports Candy
- kedden 14:05-kor a Boomerang-on

Rosszvér Robi visszamegy az időben, hogy megakadályozza az első sportcsemege fa elültetését. A gyerekeken és Sportakuszon tehát a sor, hogy megállítsák Robit és gonosz tervét.

Sabrina, a tiniboszorkány
11. rész: See No Sabrina, Hear No Sabrina!
- csütörtökön 20:05-kor a Disney Csatorna

Salem úgy érzi, Sabrina nem figyel eleget rá az utóbbi időben, ezért megpróbálja Jim-et láthatatlanná változtatni, de balul sülnek el a dolgok, és Sabrina kerül a varázslat alá. A többieken a sor a visszafordításra.

Nagyfater bátyó
25. rész: Bad Morning - évadzáró
- csütörtökön 16:30-kor a Cartoon Network-ön

Nagyfater az egyik reggel rossz oldalon kel fel, és "Jó reggelt!" helyett "Rossz reggelt!" kíván, így hát Mr. Gusztin, Pizza Pityun és Giga Realisztikus Repülő Tigrisen a sor, hogy lecsillapítsák őt.

2014. október 19.

  • November 1-jén új LEGO-filmet mutat be a TV2, melynek címe LEGO - Clutch Powers kalandjai.
  • Október 28-tól hétköznap 06:45-től jön az RTL Klub-ra is A Madagaszkár pingvinjei.
  • A Tini Nindzsa Teknőcök 2. évadát pedig 29-től vetítik majd.
  • Október 28-án és 30-án újra beelőzzük Amerikát! Ugyanis a LEGO Ninjago 33. és 34. epizódját közel egy hónappal az amerikai premier előtt mutatja be az RTL Klub.
  • November 1-jétől hétvégenként a Kölyökklub végén indul egy epizódonként 3-5 perces Barbie-sorozat, utána pedig az Ever After High című új sorozat lesz láthatóveszi kezdetét.
  • Novemberben nem lesz animációs filmpremier a magyar HBO-n.
  • Október elején bekerült a UPC Direct és a UPC Digital kínálatába a Nick Jr., két másik Viacom-os csatornával együtt.
  • Blinky Bill-mozifilm érkezik 2015-ben.

2014. október 18.

A jól megérdemelt nyári szünet után Violetta visszatér a suliba, hogy egy újabb nagyszerű tanév részese legyen a barátaival együtt. Lesz itt újra sok-sok zene, tánc és megannyi új kapcsolat.

Egy évvel ezelőtt Violetta felfedezte magában a szenvedélyét a zene iránt, s elhatározta, ez lesz élete fő célja. Most visszatér a Studio 21-be újabb kihívásokat kutatva. Ebben az évadban láthatjuk, hogy főszereplőnk már nem az a félénk személy akit korábban megismerhettünk, ugyanis Violetta már sokkal magabiztosabb és optimistább, mint korábban. Apja, Germán viszont jobban félti lányát, ezért továbbra is figyelemmel kíséri minden lépését. Talán ez az apai féltés fokozódni látszik, mikor új diákkal bővül az iskola Diego személyében (magyar hangja Pálmai Szabolcs), aki iránt Violetta érzelmeket kezd táplálni már az első találkozáskor. De vajon mit szól ehhez León?




Minden kiderül október 20-tól, amikor a 2. évadot kezdi a Disney Csatorna!. További új részek minden hétköznap 18:00-kor, ismétlés másnap 13:40-kor.

2014. október 16.

A LEGO kaland egyik legkirályabb karaktere külön filmet kap.

A Warner Bros. néhány napja jelentette be, hogy a nagysikerű A LEGO-kaland egyik karaktere külön filmet fog kapni. A Sötét Lovag LEGO-filmje 2017-ben érkezhet a mozikba, valószínűleg a LEGO-kaland 2 helyett, ami így átcsúszhat akár 2018-ra is. A döntés talán nem is annyira meglepő, hiszen LEGO Batman meglehetősen népszerű, ugyanis hamarosan megjelenik a harmadik videojátéka is, most vasárnap pedig a hazai Cartoon Network-ön láthatunk egy vadonatúj különkiadást, melyben szintén Batman kapja a nagyobb szerepet.

A film rendezője Chris McKay lesz, aki a LEGO-kalandnál volt animációs főnök, Batman hangja pedig az amerikai változatban továbbra is Will Arnett lesz.

2014. október 15.

A műsorstruktúra- és arculatváltás, valamint a számos új tartalom 2015-től várható

A Turner Broadcasting ma bejelentette, hogy második legnagyobb gyermekcsatornáját, a Boomerangot globális, kizárólag animációs tartalmú gyermekcsatornaként pozícionálja újra, olyan klasszikus és kortárs rajzfilmekkel bővítve műsorkínálatát, amelyek az egész család kedvencei lehetnek. A bejelentés Gerhard Zeilertől, a Turner Broadcasting System International Inc. elnökétől és Christina Millertől, a Cartoon Network, Adult Swim és Boomerang (U.S.) elnökétől származik. A formailag és tartalmában egyaránt megújult csatorna Latin-Amerikában már bemutatkozott, a globális váltás 2015-től várható. 

A világ legnagyobb animációs gyűjteményéből – többek között a Warner Bros., Hanna-Barbera, a Cartoon Network és MGM Studios rövidfilmjei, sorozatai és különkiadásai közül – válogatva, a Boomerang műsorán olyan időtlen kedvencek láthatók majd, mint a Tom és Jerry, a Bolondos Dallamok, a Pindúr Pandúrok és a Scooby-Doo. Emellett a csatorna kínálata számos kortárs sorozattal bővül, a világ legkülönfélébb stúdióiból. A Boomerang új, egyedi arculatot is kap, és története során először jelentkezik saját gyártású tartalommal 13 nemzetközi adásában egyszerre.

"Azáltal, hogy a Boomerangot a Cartoon Network után a második gyermekcsatorna rangjára emeljük, úgy gondoljuk, végleg elnyeri méltó helyét a globális mezőnyben." – nyilatkozta Zeiler. "Rendkívül boldogok vagyunk, hogy tanúi és tevékeny részesei lehetünk a csatorna átalakulásának – mindezt olyan köntösben és tartalommal, amelyre bátran alkalmazhatók a 'minőségi és kortárs' jelzők. Ez stratégiánk azon továbbgondolását is jelenti, miszerint meglévő nemzetközi gyermekcsatornáink sikereire kívánunk építkezni."

Rupert maci kalandjai (1997) - Új sorozat
november 2-ától minden nap 19:30 körül

Rupert Marie Tourtel írónő tollából a Daily Expressben - képregény formájában - látta meg a napvilágot több mint hét évtizeddel ezelőtt. A melegszívű és kíváncsi természetű fehér kismackó azóta kedvence az angol gyerekeknek. Fantasztikus kalandjai során Rupert Maci többek között ellátogat Tükörországba, Játékországba és a Kristálybirodalomba. A meglátogatott helyszíneken új barátokat szereznek és
érdekesebbnél érdekesebb kalandokba bonyolódnak.

Lucky Luke - A Daltonok szökésben - új film
november 1-jén 16:10-kor

Lucky Luke, a tehénpásztor magányosan üget kedvenc lován Amerika sziklás vidékein. Nyugodt, hiszen úgy gondolja, hogy az ország legnagyobb bűnözői, a négy Dalton testvér rács mögött van. Ám Rantanplan, a kutya véletlenül kiszabadítja őket. Ezzel nem csak a seriffnek okoz komoly bajt, de Lucky Luke-nak is, hiszen ráhárul az a nehéz feladat, hogy ismét rács mögé dugja a megátalkodott fivéreket.

Tudáscseppek - új magyar ismeretterjesztő sorozat
november 3-tól hétköznaponként többször is

Miért gömb alakú a szappanbuborék? Hogyan néznek ki a hangok? – tudományos ismeretterjesztő sorozat gyerekeknek.

Jacques Cousteau tengeri kalandjai - új sorozat
november 3-tól hétköznap 14:40 körül

A híres óceánkutató, Jacques Cousteau kapitány ötletei alapján készült rajzfilmsorozat a tengerek világával ismerteti meg ifjú nézőit kalandos, izgalmas történeteken keresztül.
A kapitány és kis csapata most az óriás polipok nyomába ered egy kis, speciális, mélytengeri búvárhajó segítségével. Yanis és társa kíváncsisága nagyobb mint óvatosságuk, így fordulhat elő, hogy túl mélyre süllyednek. Hogy visszatérhessenek, az egyetlen esélyük, ha megszabadulnak a fölösleges súlyoktól, így az áramfejlesztőtől is. Ezzel azonban elvesztik az összeköttetést a felszínnel, ahol társaik azon izgulnak, vajon viszontlátják-e még őket…

2014. október 14.

Novemberben jön egy újabb megamaraton, új epizódok és egy vadonatúj film is.

23-án 17:30-kor kezdődik a Tom és Jerry megamaraton, mely egészen másnap 17:35-ig fog tartani, melyet egy vadonatúj Tom és Jerry Show-epizód követ, azután pedig minden hétköznap látható lesz egy új rész ugyanebben az időpontban. November 30-án, vasárnap pedig egy vadonatúj filmet mutat be a Boomerang Mozi 14:30-as kezdéssel. Ez az Alfa és Omega 2.

Új részekkel folytatódik novemberben: LazyTown 4. évad.

Novemberi programváltozások:
Kalandra fel!
Dungeon Train/Red Starved
- ma 17:20-kor a Cartoon Network-ön

Finn és Jake találnak egy vonatot, melynek minden vagonja egy útvesztő tele új ellenségekkel, melyekkel Finn megküzdhet. Jake hamar megunja és el akar menni, de Finn jól érzi magát és nem akar elmenni...soha! / Miután Jake véletlenül megeszi Marceline piros radírját, csapdába esnek egy barlangban, Finn-nek pedig találnia kell egy piros tárgyat, mielőtt legjobb barátjának vérét kiszívná a vámpírkirálynő.

Steven Universe
Giant Woman
- csütörtökön 15:25-kor a Cartoon Network-ön

Steven sürgeti Ametisztet és Gyöngyöt, hogy működjenek együtt és egyesüljenek egy óriás Opál nevű nővé, hogy megkeressék a Menny Bogarát.

Szuperdokik
16. rész: Mighty Mad
- szombaton 10:55-kor a Disney Csatornán

Kaz azt hiszi a tornatanárról, hogy ő Dr. Harag (Dr. Wrath), ugyanis látta átmenni egy tömör ajtón, és Dr. harag negatív energiával táplálkozik. Eközben Oliver segíteni próbál Alan-nek.

2014. október 13.

Októberben Blythe és kisállatai vadonatúj kalandokkal térnek vissza a Minimax képernyőjére!

Ebben az animációs sorozatban a kis Blythe és apja egy új városba költöznek, éppen a Littlest Pet Shop állatkereskedés fölé. A kis boltban sok különleges kisállat él, köztük egy panda, egy gekkó, sőt még egy mongúz is. Ám az igazi kaland csak akkor veszi kezdetét, amikor Blythe rájön, hogy tud beszélni az állatokkal! Lehet, hogy ezek az állatok kicsinek tűnnek, de a személyiségük sokszor vezet zenés-táncos jelenetekhez, és ez a második évadban sem lesz máshogy!

Az új évad, az elsőhöz hasonlóan, tele lesz izgalmakkal: például rögtön az évadnyitó epizódból megtudhatjuk mit csinál épp Blythe a divatsuliban, és hogy a kis kedvencek mit terveznek, míg a lány távol van; megtudjuk mitől fél igazán Russell vagy épp mit találnak ki Blythe-ék, amikor már nem megy úgy az üzlet, mint korábban.


Nézd a Littlest Pet Shop legújabb részeit október 14-től minden nap 19:00-kor csak a Minimax-on!

2014. október 12.

2015-ben mutatja be a Disney XD a bűnözőkből hősökké váló idegenek animációs sorozatát.

Először februárban jelent meg a hír, miszerint 2016-ban érkezhet A galaxis őrzői című film alapján egy vadonatúj animációs film a Marveltől a Disney-re. Később, már augusztusban a Marvel cáfolta, hogy bármiféle tervük is lenne a sorozat elkészítésére.

A 2014-es New York Comic Con-on viszont végre bejelentették hivatalosan is, hogy a sorozat elkészül, és várhatóan 2015-ben már képernyőre is kerül. Sőt, az eseményen egy posztert is közzétettek, illetve egy trailer-t is kapott már a sorozat, melyben Mordály akciózik épp, a végén pedig Űrlord is megjelenik pár snitt erejéig. Egy másik érdekesség, melyet bejelentettek még a sorozattal kapcsolatban, hogy hivatalosan is részesei a Marvel Filmes Univerzumának, ami nem mondható el a jelenleg futó Marvel-animációkkal kapcsolatban.

Az egy perces trailer-t meglehet nézni a Tovább mögött.

  • Új következik-identeket használ október 6-tól a magyar - román Cartoon Network.
  • Tegnap előtt, október 10-én és jövő csütörtökön, 16-án 20:40 körül még a novemberi hivatalos premier előtt leadásra kerül(t) a Frost & Fire és az Earth & Water Kalandra fel!-epizódok a magyar Cartoon Network-ön!
  • A Cartoon Network új sorozatának, Steven Universe-nek premierje két napot csúszott az előzőleg bejelentett október 6-ai dátumhoz képest.
  • Csúszik a Pókember elképesztő kalandjai 3. évada is a Disney Csatornán. A legfrissebb műsor szerint csak november 8-án indul az új évad a már bejelentett hétvégi 21:00-ás időpontban.
  • Az új Transformers-sorozat, a Robots in Disguise 2015 elején kezd Amerikában a CN-en, hozzánk várhatóan tavasz végén / ősz elején várható.
  • A Sony és a DHX Media 22 perc/epizód-os sorozatot készít a Derült égből fasírt mozifilmek alapján.
  • Új, kisebbeket megcélzó sorozattal jelentkezik világszerte 2015 tavaszától a Nickelodeon és Nick Jr., melynek címe Little Charmers.
  • Berendelték a Star Wars: Lázadók 2. évadát.
  • A Dora & Friends 2. évad berendelve.
  • November 3-án kerül bemutatásra az Over the Garden Wall című mini-sorozat a Cartoon Network USA-n.

2014. október 11.

Murphy-ék elhatározzák, hogy megtörik azt a családi átkot, mely már generációk óta rajtuk van. Mindezt a Nickelodeon vadonatúj, eredeti családi vígjátékában.

Meg Murphy-t és családját közel 100 éve sújtja Murphy törvénye, miszerint ami elromolhat, az el is romlik. A 14 éves Meg épp nyári szünetét tölti nagyapjánál, ahol megismerkedik a környék szépfiújával, Brett-el. A szerelem lehetősége miatt Meg úgy dönt, hogy ha törik, ha szakad, de ő megtöri a generációk óta tartó családi átkot. Ő és rosszcsont öccse elindulnak tehát egy vicces, és balszerencsével teli útra, hogy megfordítsák családjuk szerencséjét egyszer s mindenkorra, többekközt azért, hogy Meg végre olyan életet élhessen, amilyenről mindig is álmodott.

A filmben több ismerős arccal is találkozhatunk, így Ciara Bravo-val, aki Meg-et alakítja, főként a Big Time Rush-ból ismerhetjük, vagy Jack Griffo-t, az ügyeletes szépfiút. A filmben ő alakítja Brett-et, és eredetileg A Thunderman család, szintén Nickelodeon-sorozatból ismerhetjük. A kisöcsi szerepében pedig a Marvin Marvin Henry-jét, Jacob Bertrand-ot láthatjuk.
Visszafogott november a  Nick Jr.-on.

Novemberben tovább folytatódik az Umizoomi csapat kalandjai péntekenként 03:35-kor és 15:35-kor, Dóra pedig egy vadonatúj epizóddal jelentkezik november 21-én 02:45-kor és 14:45-kor.

November 17 és 20 között naponta két Dóra, a felfedező-részt vetít a csatorna 02:25-kor és 14:25-kor, hogy 21-én a fent említett új epizódot bemutathassa a csatorna. Hónap végén, 30-án pedig, a Nickelodeon-nal egy napon jön a Bubbi Guppik különleges, egy órás epizódja 04:00, 16:00 és 19:10-es kezdéssel.

2014. október 10.

Az immár tradícionálisnak mondható Cartoon Network Télapó Expressz idén is kigördül a Nyugati pályaudvarról. A gyerekek és családok december első hétvégéjén ünnepi díszbe öltözött gőzmozdonnyal utazhatnak a Nyugati pályaudvarról a Vasúttörténeti Parkba a Cartoon Network csatorna Gumball csodálatos világa c. sorozata közkedvelt szereplői és a manócskák kíséretében, hogy ott egy felejthetetlen mikulás és adventi ünnepen vegyenek részt.

Az Orient Csarnok színpadán a Bóbita együttes „Száncsengő” c. műsorával szórakoztatja a gyerekeket és családjaikat. A Mikulás feldíszített gőzmozdonnyal érkezik a csarnokba, hogy minden gyermeknek egy-egy mikuláscsomaggal kedveskedjen. A csomagkiosztás után lehetőség lesz ingyenes fotót készíteni a Télapóval és a Cartoon Network szereplőkkel.

Az Orient-csarnokban számos további izgalmas gyerek-program várja a látogatókat: találkozhatnak Snoopyval a MetLife Biztosító Zrt. jóvoltából, készíthetnek Thomas papírvonatot és adventi gyertyát, kóstolhatnak finom Detki és Bombi falatkákat, és további meglepetések várnak rájuk.

A jegyek október 13-tól már elővételben és korlátozott darabszámban kaphatók a Vasúttörténeti Park főpénztárában, a www.vasuttortenetipark.hu weboldalon, illetve november 3-tól a MÁV Nosztalgia Jegyirodában (Budapesten, a Nyugati pályaudvar 10-es vágánya mellett. Nyitva: H-CS: 10:00-18:00-ig, P: 10:00-16:30-ig).

2014. október 9.

Októberben vadonatúj filmmel kedveskedik a Disney Csatorna. A csatornára visszatérő China Anne McClain és a Laborpatkányokból ismert Kelli Berglund a főszereplői a vadonatúj Csináld magad szuper pasi című eredeti Disney-filmnek.

Az emelt szintű tesztek nem jelentenek gondot Gabby Harrison és Mae Hartley számára, de a suliban való beilleszkedés már inkább. Ezért Mae apukájának tervező programjával a lányok megalkotják Mae képzeletbeli pasijának tökéletes verzióját, Albertet, aki megtestesíti mindazt, amiről egy iskolás lány csak álmodhat. Mikor azonban Albert robot katonaként kel életre, a két jóbarát hamar rájön, hogy Mae apja egy szupertitkos katonai szervezetnek dolgozik, akik üldözőbe veszik Gabby-t és Mae-t Alberttel együtt, nehogy Albert rossz kezekbe kerüljön.

Csináld magad szuper pasi - ne hagyd ki a vadonatúj Disney-film premierjét október 11-én, szombaton 07:50-kor csak a Disney Csatornán.
Egy lepukkant stúdióban született meg a Tini Nindzsa Teknőcök ötlete, de azóta is rajongók milliói emlegetik áhítattal 1984-et, amikor Donatellóék először kimásztak a szennyvízcsatornából. Már 30 évesek, de a teknőcök mindig tinédzserek maradnak, akik sikeresebbek, mint valaha. A mozikban Megan Fox és Will Arnett főszereplésével csapnak össze a hősök Zúzóval, a Nickelodeon pedig bemutatta az új animációs sorozat 2. évadát.

A nindzsák már 1983-ban nagy népszerűségnek örvendtek, részben Frank Miller képregényeinek köszönhetően. Kevin Eastman erre reagálva készített pár szkeccset, amelyeknek főszereplői teknőcök voltak, és világ jobbá tételéért harcoltak. Egy évvel később, az X-Mennek köszönhetően Kevin és szerzőtársa, Peter Laird Tini Nindzsa Teknőcöknek nevezték művüket, és különféle fegyvereket adtak főszereplőik kezébe, hogy az olvasók könnyebben megkülönböztessék őket: megszületett Donatello, Raffaello, Leonardo és Michelangelo. 

1986-ban már színes verzióban jelentek meg a Tini Nindzsa Teknőcökről szóló képregények, azonban ekkor még ugyanolyan színű szemfedőt viseltek Leonardóék.1987-ben, az első animációs sorozat során már különféle személyiségeket kaptak a teknőcök, hogy a nézők meg tudják őket különböztetni és ekkor szoktak rá pizzára is.1990-ben a mozivásznakra már milliók kedvenceiként törtek be a szerethető hősök, sőt ugyanebben az évben egy musical főszereplőivé is váltak, ahol rocksztárokat alakítottak.

1997-ben bemutatkozott egy olyan animációs sorozat, amelyben egy ötödik teknőc is szerepet kapott, ez azonban nem bizonyult sikeresnek. A 2003-ban készült széria kiköszörülte a csorbát, ugyanebben az évben ráadásul egy újabb filmet is készítettek Donatellóék kalandjairól. Ezt 2007-ben egy újabb film követett, 2012-ben pedig a Nickelodeon mutatott be egy formabontó, új animációs technológiával készített szériát. Ennek új epizódjai érkeznek minden vasárnap a magyar gyerekcsatornára, még több Zúzóval és még több ellenséggel. A kalandokban és akciókban bővelkedő új sorozat nem véletlenül ennyire népszerű világszerte, hiszen amellett, hogy az eredeti széria sajátos univerzumát tiszteletben tartja, kellően friss és főleg vicces ahhoz, hogy 2014-ben is működjön.

2014. október 8.

A Minimax novemberben több újdonsággal is készül. Lesznek új filmek, új sorozatok és egy vadonatúj évad. 

Lassie és barátai - új sorozat
november 20-tól minden nap 19:30-kor

Lassie, mindenki kedvenc skót juhászát egy izgalmas, szórakoztató és vicces sorozatban láthatjuk viszont a képernyőn. Lassie nemcsak okos és hűséges, de mindig készen áll, hogy tűzőn-vízen át 10 éves kis gazdája, Zoe megmentésére siessen. Ez pedig nem kis feladat, mert Zoe kalandok utáni csillapíthatatlan vágya épp oly hatalmas, mint a Grand Mountain Nemzeti Park, mely hőseink otthona is egyben. Zoe egy értelmes, ügyes és jószívű kislány, és mivel Lassie szavak nélkül is remekül megérti az emberi érzéseket, ő a tökéletes társ Zoe számára.

Transformers Mentő Botok - új részek
november 9-től minden nap 19:00-kor

A fiatalabb Transformers rajongók igazán örülhetnek, hiszen a sorozat legújabb részei nekik szólnak. Az egyes epizódok úgy tanítanak meg minket a biztonságra, és úgy hívják fel a figyelemet a ránk leselkedő veszélyekre, hogy közben remekül szórakozhatunk. Hőseink egy nagyon fontos küldetést teljesítenek, az emberiséget kell megvédeniük, miközben nagyon sokat tanulnak az emberekről is. Egy titkos, és technológiailag nagyon fejlett szigeten állomásoznak, és szövetséget alkotnak egy családdal, aminek tagja egy rendőrfőnök, egy tűzoltó, egy pilóta, és egy mérnök. Cody segítségével, aki a család legfiatalabb tagja, főhőseink fenntartják a rendet és a békét, és megtanulják mit is jelent igazi hősnek lenni.
Több új évaddal és egy új sorozattal készül búcsúztatni az őszt a Cartoon Network!

Rögtön egy új évaddal kezdi a novembert a Cartoon Network, ugyanis 3-tól hétköznaponként jönnek a Ben 10: Omniverzum vadonatúj részei 19:05-ös kezdéssel. Ismétlés a következő hétköznapi napon lesz 10:10-kor. A következő héttől pedig, azaz 10-től jön az egyszer már elhalasztott Totál Dráma: Indián-sziget hétköznap 17:45-ös vetítéssel, és másnapi 09:45-ös ismétléssel.

November 15-én 17:00-kor és 16-án 09:05-kor Kalandra fel! - maratont tart a csatorna, melyben két vadonatúj epizód is levetítésre kerül a maraton elején (17:00 és 09:05) és végén (19:00 és 11:05). Hónap végén pedig új sorozattal jelentkezik a csatorna, jön ugyanis Clarence november 24-től hétköznap 15:00-kor és 06:30-kor (ismétlés). Hogy megünnepelje a csatorna új családtagját, a legelső epizód előtt egy összeállítással készül Clarence köszöntő partija néven, mely a következő sorozatokból áll majd:

12:15 Nagyfater bátyó
12:40 Gumball csodálatos világa
13:35 Steven Universe
14:00 Johnny Test
15:00 ÚJ! Clarence

Az ősz utolsó hónapjában új részekkel folytatódik még: Steven Universe, Dr. Dimenzi-naci.

2014. október 5.

Novemberben két vadonatúj sorozattal és egy új évaddal készül a Megamax!

Fura suli - új sorozat
november 11-től minden nap 21:00-kor

Kövesd te is Mitchell, Becky és Templeton kalandjait a Strange Hill gimiben, ahol az osztálytermek, a tanárok, de még a sulimenza sem az, aminek látszanak! Hihetetlen, milyen abszurd dolgok történhetnek egy suliban!

Sam Fox extrém kalandjai - új sorozat
november 26-tól minden nap 17:30-kor

Sam Fox mágnesként vonza a bajt. A nyílt óceántól a legmélyebb őserdőig szembeszáll a vadonnal, miközben gyilkos cápákkal, emberevő leopárdokkal, dühöngő tornádókkal, kitörő vulkánokkal, halálos skorpiókkal, óriás anakondákkal és még sokkal, sokkal több veszéllyel kerül szembe.
A népszerű videojátékból hamarosan film is készül, amiből már megjelent az első képkocka.

A jobb oldalon látható képet a Sony Pictures tette közzé a napokban, melyen a legnagyobb újítás, ami szembetűnik az az, hogy a szereplők lábakat és karokat növesztenek a filmre.

A képpel együtt az amerikai szinkronhangok egy része is kiderült, így részt vesz a filmben Jason Sudeikis (Red), Josh Gad (Chuck), Danny McBride (Bomb), Bill Hader (egy disznó), Maya Rudolph (Matilda) és Peter Dinklage (egy óriás sas) is.

A film történetéről egyelőre semmit nem tudni, ahogyan a magyar bemutató dátumot sem. Amerikában viszont 2016. július 1-jén mutatják be a mozik.
Jövő szombaton új filmet mutat be a Disney Csatorna Csináld magad szuper pasi címmel. Nézd meg a magyar hangokat nálunk.

Gabby - Lamboni Anna
Mae - Laudon Andrea
Albert - Czető Roland
Jaden - Juhász Levente
Nevaeh - Czető Zsanett
Bart, Alex - Hamvas Dániel
Marnie - Gáspár Kata
McFee - Kapácsy Miklós
Mrs. Shapiro - Tóth Szilvia
Alicia - Bartsch Kata
Voss - Bognár Tamás
Ethan - Czető Ádám
Zephyr - Dányi Krisztián
Fragner - Gardi Tamás
Kyle - Joó Gábor
Hartly - Kerekes József
Jenks - Makay Andrea
Ella - Pekár Adrienn
Weevie - Vári Attila
Vincent - Vida Péter

Bemondó - Korbuly Péter

Bemutató október 11-én 07:50-kor csak a Disney Csatornán!

Forrás: Disney

2014. október 4.

Novemberben is rengeteg premierrel készül a Disney Csatorna.

Két új film mellett új részekkel folytatódik többekközt  a Riley a nagyvilágban, Az eb és a web, a Nem én voltam!, a Wolfblood vagy az Austin és Ally, illetve olyan rég várt sorozatok is folytatódnak, mint a Harcra fel!, a Mickey egér, vagy a Jessie. Továbbá új évadokkal jelentkezik a Laborpatkányok, a Pókember elképesztő kalandjai és a Szófia hercegnő.

Részletes premierlistáért kattints tovább!
Októberben új filmmel jelentkezik a CN Mozi, a Boomerang Mozi pedig továbbra is változatos kínálattal jelentkezik.

Cartoon Network Mozi
hétvégente 16:55-kor, ismétlés a következő hétvégi napon 09:05-kor

04.: Mixelek: Mozi/ Tini titánok: Keleti Titánok
05.: Angelo rulez: The Candy Vault / Brain Scrambler / Bed Race
11.: Scooby-Doo és a koboldkirály
12.: Tom és Jerry: A varázsgyűrű
18.: Scooby-Doo és a szamuráj kardja
19.: ÚJ! LEGO DC Comics Superheroes Batman: Ligába csalva/ Ben 10: Ben 10 Negatív 10 ellen
25.: Scooby Doo újabb kalandjai: A kárhozott gőzös
26.: Tini titánok: A vég

Boomerang Mozi
- hétvégente 14:30-kor

04.: Scooby-Doo és a vámpír legenda
05.: Garfield: Kis zűr a Nagy Kínában
11.: Frédi, a csempész-rendész
12.: Tom és Jerry: A varázsgyűrű
18.: Garfield: Lasagna fa
19.: Maci Laci nagy szökése
25.: Tom és Jerry a moziban
26.: LazyTown új szuperhőse
A Disney és a Pixar legújabb filmje magyar címet és egy teaser trailer-t kapott a napokban.

Az Agymanók magyar címet viselő Inside Out első, beharangozó videója az előző Pixar-filmek különböző érzelmeit válogatta össze. Ebben láthatunk félelmet, örömet vagy szomorúságot. Ezek a különböző érzelmek játszanak szerepet a filmben, mely többnyire egy 11 éves gyerek fejében játszódik majd.

A magyar bemutató jelenleg 2015. június 25-re van kitűzve.



Már csak rák kérdése, és hozzánk is megérkezik a legújabb Star Wars animációs sorozat, a Lázadók alcímű. Most a Disney jóvoltából 9 olyan dolgot olvashattok, amiről biztosan nem tudtatok eddig.

1. A Star Wars: Lázadók animációs sorozatot Ralph McQuarrie az eredeti Csillagok Háborúja trilógián végzett munkája inspirálta.
2. Zeb Ralph McQuarrie által tervezett Chewbacca egyik korai prototípusa, csupán haj nélkül.
3. A Star Wars: Lázadók terve egészen 2005-ig nyúlik vissza. Az, hogy emberek egy kis csoportja él együtt egy hajón, egyike volt Dave Filoninak és csapatának első ötletei közül, amelyet a Klónok háborújához terveztek.
4. Dave Filoni rengeteg utalást rejtett el az animációs sorozatban a fanatikus rajongók számára.
5. A Disney film, Aranyhaj és a nagy gubanc óriási hatással volt a Lázadók animációjának elkészítésében.
6. Hera színösszeállítása a készítés során először kékről narancssárgára, majd végül zöldre változott.
7. A főszereplők kinézete a sorozat folyamán állandóan változni fog. Vegyük például Sabine-t és az ő jellegzetes haját.
8. Rengeteg szokatlan és ikonikus járműre számíthatunk a sorozatban.
9. Körülbelül 30 ember dolgozik a Lázadók sorozaton a San Fransisco-i Lucasfilm stúdiójában.

Ne feledjétek a sorozat bevezető filmje, a Lázadás szikrája október 5-én 09:30-kor látható a Disney Csatornán. További új epizódok 19-étől minden vasárnap ugyanebben az időpontban.

2014. október 3.

Friss részekkel és akciódús kalandokkal jönnek a Nickelodeon sztárjai  

Kedvenc mutáns teknőceink visszatérnek! Amellett hogy újra előbukkannak a sötét sikátorokból, hogy felvegyék a küzdelmet a város ellenségeivel, megtartják kedvenc szokásukat is: két akció között ugyanúgy majszolgatják a pizzájukat. Donatello és barátai október 5-től új epizódokban láthatóak a Nickelodeon műsorán. A folytatás pedig még az eddigieknél is ütősebb lesz.

Vadonatúj epizódokkal folytatódnak a Tini Nindzsa Teknőcök kalandjai hazánk legkedveltebb gyerekcsatornájának műsorán. Donatello,
Leonardo, Michelangelo és Raffaello már több mint 30 éve szórakoztatják a nézőket kalandjaikkal. A képregényfigurák először menő sorozatszereplőkké váltak, napjainkra pedig már több mozifilmben is debütáltak. A hősies és életvidám teknőc csapat gyorsan belopta magát a fiatal tévénézők szívébe: hónapok alatt az Avatarhoz, a Kung-Fu Pandához, és a Madagaszkár pingvinjeihez hasonló népszerűséget ért el. A mutáns teknőcök New York csatornáiban élnek, ahol Szecska mester megtanítja őket a ninjutsu harcművészetére, innen indulnak megvívni az ellenséggel folytatott izgalmas csatáikat. Hajlandóak szembeszállni akárkivel, ha a világ megmentéséről van szó, és pihenés gyanánt felfalnak néhány dobozzal kedvenc ételükből, a pizzából.




A Tini Nindzsa Teknőcök második évada lélegzetelállító és vicces részekkel szórakoztatja a nézőket. És hogy mire számíthatunk a friss epizódokban? Váratlan kihívásokra, izgalomra és sok-sok humorra. Michelangelo örökbe fogad egy cuki kóbor macskát, aki néhány gombóc fagyival együtt a mutagénből is eszik, és óriási „Jégkrém Cicussá” változik. Raphaello bájos kisteknőce ugyanennek a szernek a hatására behemót, tüskés szörnyszülötté alakul át. A teknőcöknek egy „PizzaArc” nevű ördögi mutáns séffel is szembe kell nézniük, Aprilt ráadásul elragadja egy gonosz szellem, hogy kiszívja életerejét. A problémák megoldása érdekében Donnie-nak a rivalizálást félretéve össze kell fognia Casey-vel, hogy megmentsék Aprilt, és megakadályozzák Kraang legújabb, rémisztő tervét.

A teknősök hamarosan vadiúj kalandokkal, soha nem látott ellenségekkel és Zúzó minden eddiginél gonoszabb seregével néznek ismét farkasszemet, mentoruk, Szecska mester segítségére pedig minden eddiginél jobban szükségük lesz. De ezt már mindenki nézze meg magának, érdemes lesz!

Akciódús kalandok és az eddigieknél is több izgalom - Tini Nindzsa Teknőcök új részekkel október 5-én 18:00-tól csak a Nickelodeon műsorán!

Forrás: Red Lemon

2014. október 2.

Október 27-én vadonatúj misztikus sorozat indul a Disney Csatornán, melynek címe Parafalva lett. A történet szerint a természetfeletti jelenségekben bővelkedő kisvárosba frissen érkező fiú rájön, hogy nála lehet az évszázados átok megoldásának kulcsa. Hogy ez tényleg íg van-e, hamarosan kiderül. Addig is nézzétek meg, ki kit szinkronizál.

Adam - Nikas Dániel
Sally - Csifó Dorina
Watch - Timon Barna
Ann - Juhász Lujza
Brandon - Baráth István
George - Bede-Fazekas Szabolcs
Madeline - Tarr Judit
Moorpark - Maday Gábor
Dodie - Makay Andrea
Daniela - Lamboni Anna
Bill - Bardóczy Attila
Dugan - Sarádi Zsolt
Cindy - Koller Virág
Tyra - Czető Zsanett
Neil - Pál Dániel Máté

Magyar szöveg: Kövesdi Miklós
Hangmérnök: Erdélyi Imre
Gyártásvezető: Újréti Zsuzsa
Szinkronrendező: Aprics László
Produkciós vezető: Máhr Rita

Az új sorozat premierje október 27-én 19:40-kor lesz a Disney Csatornán.

A lista forrása: SDI Media

2014. október 1.

Már sokszor volt szó itt az oldalon a Disney Csatorna új sorozatáról, a Star Wars: Lázadókról, most pedig ideje megismerni a sorozat főszereplőit Dave Filoni, a sorozat alkotójának néhány megjegyzésével.

Ezra Bridges
Faj: Ember, Kor: 14, Származási hely: Lothal

Mivel egyedül nőtt fel a Birodalom uralmának ideje alatt, Ezrának saját eszére és ravaszságára kellett támaszkodnia, hogy boldoguljon. Ezra egy magányos farkas, utcán nevelkedett árva, aki nem bízik senkiben. Ő egy igazi zsebtolvaj, aki a túlélése érdekében zsebel ki másokat, de alapvetően egy jószívű, rendes fiú. Amikor a nézők először találkoznak a fiúval, Ezra még nem tartozik a lázadókhoz, és egyáltalán nem érdekli a Galaxis szabadsága – ez azonban hamar megváltozik, amikor bemutatják új családjának, a Szellem legénységének. Ezra érzékeny az Erőre, habár még nincs tudatában annak, hogy képes elérni ezt a rejtélyes energiamezőt. Tudja, hogy vannak különös képességei, de ezek még csak ösztönösek. Kanan- a Szellem legénységének egyik tagja, aki egyébként egy Jedi túlélő - igyekszik segíteni a fiúnak, hogy megismerhesse a benne lakozó Erő igazi természetét.

Dave Filoni: „Ezra egy igazi svindler, aki eddig magányosan élt. Ő nem egy rossz gyerek, csupán lerázta a Rohamosztagosokat, és a Birodalommal harcolt egész életében. Mindig is érdekelték az új technológiák: folyton szétszed valamit és bütyköl, meg persze folyton ellopja a sisakokat – de melyik gyerek ne csinálná ugyanezt? A túléléshez ösztönösen használja az Erőt, de nem nevezi nevén, hisz nem tudja pontosan, hogy mit is csinál.”

Kanan Jarrus
Kor: 28, Származási hely: Coruscant

A béke és az igazság őrzőinek nem minden tagja esett el a 66-os parancs következtében: Kanan inkognitóban élt évekig, hogy elkerülje a Birodalmat. Még mindig megvan a fénykardja, de nem használja, nehogy ezzel felfedje igazi kilétét, és igyekszik teljesen figyelmen kívül hagyni a Jedi Rend előírásait. Egy lézerpisztolyt hord magánál, ami kissé szarkasztikusnak tűnik, de így legalább megőrzi titkát. Már rég nem visel Jedi-köpenyt, helyette vértet és pisztolytáskát hord. Csupán egy szamurájos lófarok utal a Jedi Lovag múltjára.

Dave Filoni: „Kanant én úgy hívom, mint a Cowboy Jedi. A Star Wars: Lázadók idejében feladja a Jediséget. Ő egy mesterlövész, akinek el kell raknia a pisztolyt, és előhúznia a kardját, hogy a jó ügy érdekében harcoljon. Ezrának és Kananak szükségük van egymásra. Kanan nélkül Ezrából sosem válna igazi Jedi, pont ahogy Kanan sem térne vissza Jedi múltjához Ezra nélkül.”
A Disney másodszor készít crossover-t egy Marvel- és egy Disney-sorozat között.

Október 10-én mutatja be az amerikai Disney Csatorna azt a különleges Pókember elképesztő kalandjai Halloween-i epizódot, melyben főhősünknek össze kell fognia a Disney másik sorozatának szereplőivel: Jessie-vel, Emma-val, Ravi-val, Luke-kal és Zuri-val, ha megakarják állítani a gonosz Morgan Le Fey boszorkányt.

Az epizód címe Halloween éjszaka a múzeumban (Halloween Night at the Museum), és a történet szerint Jessie egy középkori kardra tesz szert, mellyel megidézi Morgan Le Fey-t, akit később Pókemberrel közösen kell megállítsanak.

Nézd meg a betekintő videót is a Marvel jóvoltából!


Magyar premier várhatóan novemberben lesz a Disney Csatornán!