A Disney Csatorna szeptemberi újdonságai - Gyerek-Világ

2015. augusztus 8.

Rengeteg újdonsággal készül szeptemberben a Disney Csatorna. Lesznek régen várt folytatások, úgy mint a Király páros vagy a Violetta, de a legújabb Disney-film is ebben a hónapban jön.

Igazi premierdömping várható a suli- és őszkezdés hónapjában a Disney Csatornán. Előre kijelenthető, hogy ez a hónap Violetta hónapja lesz. Mindamellett, hogy 21-étől megérkezik a várva-várt 3. évad, még két kísérő műsor is érkezik a sorozat mellé. Az egyik a Violetta Recipes (magyar cím hamarosan), amelyben a sorozat Angie-je készít el különleges ételeket, a másik pedig az I love Violetta, ami péntekenként lesz
látható. Ebben a sorozat heti részeit beszélik ki a műsorvezetők, emellett exkluzív infókkal is szolgálnak. A közelmúltban a környező országokban már készült ebből a műsorból lokalizált változat, így nem tudni, hogy ezek egyike kerül szinkronizálásra, vagy saját műsorvezetőkkel készül egy magyar(-cseh) változat is.

Új filmként érkezik az Utódok 19-én, melyet többször is megismétel a csatorna a Best Friends Whenever pilot epizódjával egyetemben. Ugyanis ezúttal ebbe a sorozatba enged bepillantást a csatorna. Érkezik még a Király páros régóta várt 3. évada is, méghozzá napi vetítésben, de egyelőre nem a teljes évad kerül adásba. Új részekkel jön még a K.C., a tinikém vagy a Riley a nagyvilágban, a Jessie-ből pedig érkezik a 4. évad.

Minden egyéb alább olvasható.

Austin és Ally

2015-09-19 09:30 3x18 Videók és túszejtés (Videos and Villains)

Öribarik (Best Friends Whenever) – új sorozat / betekintő 

2015-09-19 12:40 1x01 Itt az idő, utazzunk (A Time to Travel)

I Love Violetta – új sorozat 

2015-09-11 19:00 1. rész
2015-09-25 19:00 2. rész

Jessie

2015-09-05 10:30 4x01 Afrikai kaland (But Africa Is So...Fari!) - évadnyitó
2015-09-12 10:30 4x02 Borotvaélen (A Close Shave)
2015-09-26 10:30 4x03 Anyagi csőd (Four Broke Kids)

K.C., a tinikém 

2015-09-06 10:00 1x02 My Sister From Another Mother…Board
2015-09-13 10:00 1x03 Give Me A "K!" Give Me A "C!"
2015-09-27 10:00 1x05 Photo Bombed

Király páros 

2015-09-01 16:30 3x01 Az új király, 1. rész (The New King, Part 1: Destiny's Child) - évadnyitó
2015-09-02 16:30 3x02 Az új király, 2. rész (The New King, Part 2: The Bro-Fessor And Mary Ann)
2015-09-03 16:30 3x03 Két király és egy szuperrossz bébi (Two Kings And A Super Bad Baby)
2015-09-04 16:30 3x04 Végzetes figyelemelterelés (Fatal Distraction)
2015-09-07 16:30 3x06 Lanny vagy nem lenni (O Lanada)
2015-09-08 16:30 3x05 Hőségriadó! (Wet Hot Kinkowan Summer)
2015-09-09 16:30 3x07 Sasha (Heart And Troll)
2015-09-10 16:30 3x08 Tudom, mit tettél múlt vasárnap! (I Know What You Did Last Sunday)
2015-09-11 16:30 3x15 Über Undiság (The Oogli Stick)
2015-09-14 16:30 3x11 Végzek veled, szivacspofa! (I'm Gonna Git You, Sponge Sucka')
2015-09-15 16:30 3x12 Testvéri kötelék! (Bond Of Brothers)
2015-09-16 16:30 3x10 A táncverseny (Dancing With The Scars)
2015-09-17 16:30 3x09 A halak ura (Lord Of The Fries)
2015-09-18 16:30 3x14 Fogas kérdés (Inconvenient Tooth)

Liv és Maddie 

2015-09-19 10:00 2x17 A sulibál (Prom-A-Rooney)

Riley a nagyvilágban 

2015-09-05 11:00 1x19 Riley és Farkle választása (Girl Meets Farkle's Choice)
2015-09-12 11:00 1x17 Riley és a játékeste (Girl Meets Game Night)
2015-09-26 11:00 1x20 Riley és az első randi (Girl Meets First Date) - évadzáró

Szuperdokik 

2015-09-06 09:30 2x08 Látogató a jövőből (Future Tense)
2015-09-13 09:30 2x09 Oliver, a bogaras (Stop Bugging Me)
2015-09-27 09:30 2x10 Kaz-csinálta hős (Less Than Hero)

Utódok – új film 

2015-09-19 10:30

Violetta

2015-09-21 18:00 3x01 - évadnyitó
2015-09-22 18:00 3x02
2015-09-23 18:00 3x03
2015-09-24 18:00 3x04
2015-09-25 18:00 3x05
2015-09-28 18:00 3x06
2015-09-29 18:00 3x07
2015-09-30 18:00 3x08

Violetta: Angie konyhája (Violetta Recipes) - új sorozat 

2015-09-01 17:45 Mini Ice Lollies
2015-09-02 17:45 Biscuits Flowers
2015-09-03 17:45 Salmon Rolls
2015-09-04 17:45 Sandwiches
2015-09-07 17:45 Tulips With A Surprise
2015-09-08 17:45 Heart Eggs
2015-09-09 17:45 Cupcake
2015-09-10 17:45 Caprese In A Jar
2015-09-11 17:45 Ice Cream Cones
2015-09-14 17:45 Guacamole And Prawns
2015-09-15 17:45 Music Snacks
2015-09-16 17:45 Charlotte
2015-09-17 17:45 Cake pops
2015-09-18 17:45 Heart Shaped Pizza

66 megjegyzés :

  1. hogyhogy nem folytatódik a wolfblood? esetleg októberben v. novemberben jön a 3. évada?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Még fog szerintem, de akkor biztos október vagy november. Lehet azért nem szeptemberben kezdik, mert ha ezt is most kezdték volna el, akkor már túl erős lett volna a hónap és a másik két őszi hónapra kevesebb lett volna a premier.

      Törlés
    2. Igen, valószínűleg októberben vagy novemberben érkezik a 3. évad.

      Törlés
  2. K.C a tinikém! Végre :)
    Jessie 4. évadját nagyon vártam már :)
    Végre új részek a Szuperdokikból és a Riley a nagyvilágban-ból! A Király páros viszont több mint meglepő. Gyakorlatilag a 3. évad nagy részét ledarálják egy egyetlen hónap alatt.

    Hogy tudtam, hogy a Best Friends Whenever lesz az a sorozat, aminek leadják a pilot-epizódját az Utódok után!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugye? Jó kis premierek. :) Szerintem az Invsible Sister is gyorsan megérkezik hozzánk és a premierje után jönne a Bunk'd első része. Ha a Disney akar, akkor jó hónapot hoz össze a nézőinek.

      Törlés
    2. A Király párosnál a tempó tényleg meglepő, de ha azt nézed, hogy előzetesen augusztusra harangozták be, akkor ez érthető. :)

      Jó megérzés. ;)

      Törlés
  3. Honnan tudtad arpad tinka hogy lesz a best friends whenever az utodok utan? En meg arra sem szamitottam hogy egyaltalan lesz uj sori a honapban nemhogy pont ez.. En az annedroidsrol meg ezekrol a violetta kiserosorirol sem hallottam amig meg nem tudtam hogy lesz..amugy rem azert majd vmikor a kirby bucket-set is elkezdik adni nalunk ugyanis egy kicsit nem fair hogy a kc-t meg a bfw- t meg talan majd a bunkedet es a ggtpme-t hamarabb adjak\adnak majd mint a kb-t nalunk sot meg a zack es cody es a zeke es luther 3.evadat se adtak le es talan nem is fogjak...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bár nem én vagyok az akitől hallani akartad, de a Best Friends Whenever érkezése egyértelmű volt. Árpád Tinka úgy tudta, hogy megérzése volt a sorozatnak az érkezése. Két sorozat premierje lehetett volna még az Utódok után. Ezek a Penn Zero: Part-Time Hero és a Boyster, amiket a Gyerek-világ megemlített, hogy idén érkeznek. A Boyster az inkább hétköznapra mehetne, a Penn Zero pedig szintén nem hétvégére való. Így értheted, hogy inkább ez lesz. A Kirby-t már nem fogják leadni idén. A premierje jövő évben lesz. A jövő évben még nem azonnal, mert ha még most nem kezdték el nálunk, akkor jövőév második felében lesz csak látható. A Zeke és Luther-re már ne számíts, de még talán a Zack és Cody-ra van 1% esély, mert tavaly január végén tervbe volt az elkezdése, így feltételezhető, hogy kész a szinkron a 3. évadhoz. Ennyi lett volna. :)

      Törlés
    2. de csinalhattak volna azt is hogy nem adnak le semmilyen uj sorozatot ugyanis nem ertem miert kell pont igy adni nekunk is mint az amerikaiaknak hogy egy uj film utan mar egybol egy uj sorozat na nem mintha baj lenne csak ugy mondom...

      Törlés
  4. * sorikrol
    am rem akk oktoberben lesz a nem en voltambol uj reszek mert eddig is csak 3 resz volt a 2. evadbol es rem a parafalvabol is lesz uj reszek oktoberben..

    VálaszTörlés
  5. Annyira nem keltette fel az érdeklődésemet a Violetta Recipes, de legalább lesz valami Violetta 21-éig is. :)

    VálaszTörlés
  6. Nem lesz a Penn-zero félállású hős?
    , és a csillag kontra gonosz erők folytatása mikorra lesz várható?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Csillag... késő ősszel várható, a Penn Zero-ról nem tudunk jelenleg semmi konkrétat.

      Törlés
  7. A Riley a nagyvilágban sorozatból mi lesz azzal a 3 résszel amit átugrottak? A Disney honlapján azt írják, hogy 13-án este 10-kor adnak 2 db Mighty Med részt. Van esély rá hogy ez az 2x06-07 rész lesz?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valószínűleg azokat is leadják, csak kicsit később. A második kérdésre biztos választ nem tudok mondani, de várhatóan nem a 2x06-07 lesz, hanem inkább a 2x01-02. De a csatornánál bármi megtörténhet. :)

      Törlés
    2. A Riley a nagyvilágban karácsonyi része decemberben lesz, a speciális rész majd akkor lesz, ha nálunk is leadják egyszerre a What the What Weekend által leadott részeket a Disney sorozatokból. A Friendship-es részről fogalmam sincs. A Szuperdokikból garantálom, hogy nem lesz az a 2 rész, mert a Gyerek-világ már kapott volna infót arról, hogy változtattak a műsoron.

      Törlés
    3. A karácsonyi valóban reálisnak tűnik egy decemberi premierre. Egyébként a kérdező szerintem a Friendship mellett a Master Plan-re gondolt, és nem a 2x00-ásra, a Demolition-re. :) Szóval előbbi kettő remélhetőleg októberben már érkezik is, míg utóbbi talán azon a bizonyos hétvégén, vagy a 2. évad részeként kerül adásba.

      A Szuperdokik-kérdésre pedig sajnos azt tudom mondani, hogy nem sűrűn kapunk frissített műsort a Disney-től, csupán azt a műsort látjuk mi is, ami a disney.hu-n látható, csak mi egy kicsit tovább :). Mindig az a legfrissebb, csak sajnos hiányos.

      Törlés
    4. A Liv és Maddie-ből viszont a "Prom-a-Rooney"-t szeptember 19-én adják le, és ez is a "What the What Weekend" része.

      Törlés
  8. Liv és Maddie-ből miért csak ezt az egyet adják, ami nem is a sorrend szerinti következő rész ??

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem ennek is örülni kell. :)

      Törlés
    2. Örülök is neki mert a ez a kedvenc sorozatom és a Nem Én Voltam, de azért adhatnák sorrendben is.

      Törlés
    3. Azért adják pont ezt a részt, mert ez vezeti fel az Descendants-t, mivel abban Dove Cameron is játszik. De ennek a filmnek a sztárja Cameron Boyce is (a Jessie-ből), és ő vendégszerepel a Prom-A-Rooney c. epizódban, így 2 sztár is játszik benne a filmből. :)

      Törlés
    4. Ez így igaz ahogy írtad, de akkor is sorrendben követhető lenne az, hogy mi történik a szereplőkkel, mert pl: Holden (Jordan Fisher) a 14. részben jelenik meg először és most csak így a semmiből lesz egy közelebbi kapcsolata Liv-vel. Ezért lenne jó ha sorrenben adnák, de a Descendants miatt érthető a változtatás.

      Törlés
  9. foltunt hogy egyetlen animacios sorozatbol sem lesz uj resz egesz honapban...ez a tul sok premier miatt van vagy mas miatt is pl. a szinkron elkeszitese miatt es fordult mar elo korabban ilyen?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jelenleg szinte minden sorozattal szinten vannak, így fordulhatott elő, hogy szeptemberben nem lesz új animációs premier.

      Törlés
  10. Az, hogy ennyi Violetta-kontentet ad a csatorna eddig is idegesített (részben a kivételes 1 órás shift miatt, amit kap), ezzel a plusz két spin-offal az agyamra mennek, nem tudom, hogy miért kell ennyire nyomatni, pont olyan a minősége, mint az összes Sorozat+-on futó latin-amerikai szarnak. a Violettát adják agyba-főbe, de se Star vs. Forces of Evil, se Gravity Falls erre a hónapra...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Látom, neked nincs jobb dolgod, mint kritizálkodni. Senki nem kényszerít rá, hogy nézd. Én Tinista vagyok, de attól még szeretem a Rejtélyek városkáját és más sorozatokat is.

      Törlés
    2. Csak mondom, hogy ezek nem spin-offok lesznek hanem kísérősorozatok. Amúgy nem hinném, hogy egy 5-10 perces rövidfilm vagy annyi se az idegesítene. Azt ki lehet bírni. A Disney az mindig a rajongóinak kedvez és sok sorozatuk van jelenleg is amiből adni kéne új részt. Ilyenkor mindig azt adják a legtöbbször új részzel, amelyik a legnépszerűbb. A Violetta például ilyen. Csak voltam Violetta rajongó, de arról nem a Disney tehet, hogy ennyi a sorozat rajongója és hogy többször is meg kell ismételni emiatt.

      Törlés
    3. Az igényes szórakoztatás és a Violetta között óriási űr van. Ez nem "kritizálkodás" volt (ilyen szó szerintem nem létezik), hanem egyszerű kritika, mivel amíg a Gravity Falls vagy a Star tényleg az igényes szórakoztatás részét képezik, addig a Violetta a szappanopera közhelyeit csattogtató, a Disney kínálatába amúgy sem illő tévés szemét. (a "Tinista" sem hiszem, hogy egy szó, hála égnek)

      Törlés
    4. Az "igényes szórakozás" szubjektív. Attól, hogy te nem szereted, másoknak még tetszhet. Szerintem igenis nagyon jó. Ha nem szereted, nem kell nézni, és ennyi. Nincs olyan sorozat, ami mindenkinek tetszene.

      A Tinistát pedig nem én találtam ki, Martina Stoessel maga is így nevezi a rajongóit.

      Törlés
    5. Az "igényes szórakoztatás" egyáltalán nem szubjektív, valódi értékeket képviselő sorozatokról beszélünk igényes szórakoztatóműsorok alatt, amik nem olcsó, közhelyes elemekből építkeznek. Ez az igényes szórakoztatás, és a Violetta - természetesen megnéztem belőle az 1. részt, nem úgy beszélek róla, hogy nem tudom, miről van szó - forgatókönyvét bármelyik tinilány vagy a napi betevőért dolgozó forgatókönyvíró meg tudná írni, ezt nevezi a szakma szemétnek. Nem attól függ, hány embernek tetszik, sőt, az igénytelen szórakoztatásra általábban a többség inkább vevő. A "tinista" meg továbbra sem szó, én a rajongókat rajongóknak hívom.

      Törlés
    6. A tinista szerintem épp ugyanolyan mint az arianators,swifties,lovatics,selenators.directioners,vampettes,katycats .stb. ennyi erővel őket is lehetne csak rajongóknak hívni.. És igenis az "igényes szórakozás" szubjektív,mert mindenki maga dönti el hogy mi számára az igényes szórakozás és mi nem az és talán a többség nem is a sorozat története miatt hanem a dalok amiket nem tud akárki megírni és a szereplők kinézete és/vagy tehetsége miatt szeretik a violettát..

      Törlés
    7. Az, hogy te min tudsz szórakozni, az abszolút szubjektív. A kérdés az, hogy te igényes tartalmakon szórakozol (amiknek üzenete van, vagy csak egyszerűen eredetiek), vagy pedig igénytelen tartalmakon (mindkét fogalom továbbra is objektív, az igénytelen tartalom alatt pedig értsük azt, hogy a "szereplők kinézete" miatt nézik...). A felsorolt hasonlóan tömegszórakoztatásra vevő tinilányok fanatikus csoportjai pedig csak magukat és egymást nevezik így, én Grande-, Lovato-, Swift-, Gomez- stb. rajongóknak hívom őket. Egyébként pont ők azok, akik miatt ilyen minőségű műsorok kerülnek képernyőre.

      Törlés
    8. attol hogy te csak rajongoknak hivod oket attol a tobbi utalo meg hivhatja-mondhatja rajuk hogy tinistak,lovaticsok,stb..es szerintem uncsi csak rajongoknak szolitani a rajongokat mindig epp ezert vanak ezek a "nevek" hogy ne csak mindig rajongoknak hivjuk oket hanem masnak is amugy meg pl. a stoessel rajongok ugyanaz mintha azt mondanam tinistak de amugy meg mindenki maga donti el hogy hogy szolitja az eloadok rajongoit akar rajong erte o is akar nem marmint az a bizonyos valaki..a kritizalkodas igenis letezo szo csak nem nagyon hasznaljak mert " csunyabb formaja" a kritizalas szonak..a violettanak viszont van uzenete ami szerintem " talan" mas sorozatnak nem megpedig az hogy ne adjuk fel az almainkat es valtsuk valora barmi tortenjek is..es talan mar ezert is igenyes tartalom a violetta..

      Törlés
  11. Na jo, a Violetta eddig is idegesitett de most még jobban -.- Ink violeprát adják mint a wolfblood vagy a star wars lázadók új évadját? Látom a Violepra tönkreteszi a Disney-t csak azt fogják adni mindig -.- a Disney nem csak a szaros foslettáról szól emberek! Megértem hogy valakik szeretik igaz elfogadom, de Violetta Hónapja néven kikészültem, mindenki ezen van -.- Mielőtt nem volt Violepra sokkal jobb volt a disney -.- és a visszapofázós kommenteket nem kérem köszönöm

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na jó most már még jobban idegesít a Violetta utalo(k) foleg hogy tudtatlanul írnak itt sületlenségeket és nem tud(ják) hogy a Violetta 3.évada az utolsó évad a sorozatból és nem gondol(nak) bele hogy egyrészt azért adják hogy minél hamarabb lássuk és minél hamarabb véget érjen ugyanis semmit sem adnak mindig mert minden sorozat előbbb-utóbb véget ér...és szerintem nem egy sorozat(ok) miatt lesz jobb vagy rosszabb a disney hanem a sorozat(ok) epizód részei miatt.

      Törlés
    2. Észrevetted, hogy ha a zárójelezett részt kivesszük a nyöszörgős kommentedből, még kevesebb értelme van? :D

      Törlés
    3. *ír(nak)
      *tudja-tudják
      és azért írtam így mert elsősorban annak írtam aki írt ekkor:2015. augusztus 9. 19:08 és a többes számot csak azért raktam hozzá hogy azoknak is szóljon akik ugyanúgy gondolják mint az író..

      Törlés
  12. Mikor lesz fent a letölthető műsor?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ahogy megkapjuk a csatornától.

      Törlés
    2. Azt hittem, az alapján íródnak az újdonságok, de akkor nem jól tudtam.

      Törlés
  13. Személyes véleményem, hogy nálunk is kéne Disney XD, átpakolhatnák oda az összes Star Wars és Marvel sorozatot.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kiváló ötlet támogatom. Marvel forever !!!

      Törlés
    2. Elég unalmas lenne a műsor. És úgy a premierek is jobban oszlanának el 3 csatorna között, vagyis pl. a fenti lista sem lenne ilyen hosszú. Ami ugye kevesebb premiert jelentene egy csatornára.

      Törlés
  14. "Öribari"? Komolyan?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem tudnak minden sorozatnak jó címet adni. A Legjobb barátok bármikor (ami akkor lenne ha szó szerint lefordítanánk) cím az az egyik legrosszabb ötlet. De az Öribari sem a legjobb. Efelől nincs kétség.

      Törlés
  15. Bocsánat mindenkitől! Elírtam a címet. Igazából Öribarik. Javítva a cikkben is.

    VálaszTörlés
  16. És mivan a Nem én Voltam 2.évadbol mikor lesz a folytattàsa.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Biztosabbat a közölteknél nem tudunk mondani, de várhatóan ősszel érkezik is a folytatás.

      Törlés
  17. Mikor lesz a Wander a galaktikus vándornak új részei, na és a rejtélyek városkájának?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jelenleg semmi biztosat nem tudunk a két sorozat folytatásáról, viszont az őszi premier mindkét sorozatból valószínű.

      Törlés
  18. Én már nagyon várom Angie konyháját és a Violetta 3 - at is!

    VálaszTörlés
  19. a loliRockbol mikor lesznek új részek??

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Személy szerint úgy gondolom, hogy a sorozat szünetelni fog egy ideig. Az a furcsa hogy random dobálják a részeket rendszer nélkül a lolirockból.(1,2,3,4,5,6,7,8,9,13,12,16,17,19) Aki ebben lát logikát az egy zseni. Bár remélem, hogy az ígért és elmaradt 10. részt bepótolja a disney plusz a 11. 14. 15. 18. részeket is leadhatná, és úgy legalább komplett következnének egymás után a részek.

      Törlés
    2. Az nyugtasson, hogy Franciaországban sokkal összevisszábban adják.

      Törlés
    3. Már én is gondoltam rá. Láttam az eredeti sugárzások időpontját. Ott még a 12. részt ki sem adták. De azért mégis fura nem?

      Törlés
    4. Elvileg minden epizód egyben önálló történet is, de azért mégis van sorrend, és furcsa, hogy egyik epizódban Irisnek van ereje, a másikban nincs, a harmadikban meg megint van. Nálunk nem olyan rossz a helyzet, de igaz, azért mégis fura.

      Törlés
  20. Imádom a disney-t,már nagyon várom a Violetta 3.évadát!

    VálaszTörlés
  21. Nektek ki a kedvenc szereplőtők a Violetta-ból??

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A válasz egyértelmű, Violetta. Ezen kívül még Camila és Francesca. És persze Leon.

      Törlés
  22. érdekelne mikor ismétlik a király páros 3x1. részét.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia. Legközelebb szeptember 21-én 16:30-kor és 22-én 12:00-kor lesz.

      Törlés