Mit nézünk 2016-ban?: Disney Csatorna - Gyerek-Világ

2016. március 26.

Új cikksorozatot indítunk, melyben megpróbáljuk bemutatni a hazai gyerekcsatornák 2016-ra szóló terveit. A sort a Disney Csatornával kezdjük. Figyelem, a csatorna fenntartja a műsorváltoztatás jogát!

Telik az idő gyorsan! Már az év negyede eltelt és a Disney Csatona kínálatára eddig sem panaszkodhattunk. Egy kis összegzővel nézzük át mit kaptunk eddig és mit kapunk még. Rögtön januárban megkaptuk az Anna és a droidok teljes második évadát, az Austin és Ally 3. évad utolsó részeit és a Korlátok nélkül c. film is bemutatkozott. Februárban érkezett A láthatatlan tesó, az Alex és bandája, a Liv és Maddie 3. évada és folytatódott a Miraculous. Bár a március még tart, elmondhatjuk, hogy ez a hónap sem eseménytelen. Többekközt bepillantást nyerhettünk Az Oroszlán őrség kezdeteibe, bemutatkozott Penn Zero, a félállású hős és máris évadzáróhoz érkezett Alex és bandája.

Haladjunk tovább! Nézzük mit tartogat még számunkra az év. Áprilisban érkezik a várva-várt Austin és Ally 4. évada, a Violetta sorozatzáró két különkiadás kíséretében, az Evermoor titkai és folytatódik a Star Wars: Lázadók is. Májusban - idén először - már biztosan megkapjuk a Radio Disney Music Awards 2016-os eseményén készült felvételeket, méghozzá valamikor a hónap végefele. Ezen felül várhatóan a Miraculous-ból is érkezik néhány újabb epizód, illetve a Rejtélyek városkája sorozatzáró epizódja is bemutatásra kerül.

Jöjjenek a határozatlanabb időpontok. Nyáron például érkezik a Harcra fel! 3. évad kimaradt epizódjai és a 4. évad is elindul, a Laborpatkányok 3. évada is ekkor folytatódik, illetve a Kikiwaka tábor is ekkőr kerülhet bemutatásra. Ha már nyár, akkor hűsítő programként a Mako-i hableányok is folytatódik a 2. évaddal.


Az őszi premierek között szerepel a Star Wars: Lázadók 3. évadának bemutatója, illetve a Stuck in the Middle is. A Violetta utódjaként emlegetett Soy Luna is ősz/tél környékén kerülhet bemutatásra. Ezeken felül valamikor még idén érkezik a Szünidei napló is.

Filmekről is gondoskodik a csatorna. A legújabb eredeti filmjük, az Adventures in Babysitting  alig pár hónappal az amerikai premier után hozzánk is megérkezik, illetve további sikerfilmeket láthatunk majd a Disney filmtárából.

Persze a már futó sorozatairól sem feledkezik el a csatorna, így egész évben érkeznek többekközt a Liv és Maddie, a K.C., a tinikém, a Riley a nagyvilágban, az Öribarik, a Mickey egér legújabb részei.

Persze a fentebb felsoroltak még korántsem a teljes kínálat, de így is elmondható, hogy 2016-ban sem fognak unatkozni a Disney Csatorna nézői. Hamarosan folytatjuk. ;)

További hírekért, érdekességekért kövessetek Facebook-on:


7 megjegyzés :

  1. Sorozatok amiket kihagytal:
    Nem en voltam,Szuperdokik,Kiraly paros,eb es a web,jessie,
    alex es bandaja 2.evad es a gamers guide to pretty much everything es a kirby buckets nem lesz nalunk vmikor ez evben?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A végén ezt írtam: "így egész évben érkeznek többekközt". Vagyis az egészet nem soroltam fel, értelemszerűen jönnek azok is. És amúgyis csak a főbb premiereket emeltem ki.

      Törlés
    2. mit értesz főbb alatt?

      Törlés
    3. Májusi premierek, új évadok. Amiket te felsoroltál, már elkezdett évadok, amik közben pihenőre vonultak. A végén pedig a népszerűbb sorozatokat, amelyek még nem lettek kaszálva.

      Törlés
    4. Folytatódik a Lázadók új része áprilisban a Disney Channel műsorán, majd hamarosan átköltözik a hazai Disney XD-n.

      Törlés
    5. Nem is lez nalunk disney xd ughogy a disney channel adja tovabbra is..

      Törlés
  2. Sziasztok!
    Én arra lennék kíváncsi hogy a:WolfBlood-nak a 3.évadát mikor fogják szinkronizálni illetve sugározni?.

    VálaszTörlés