Az Angelo rulez 3. évadának szinkronhangjai - Gyerek-Világ

2016. július 9.

Pár napja már a harmadik évadával tért vissza a Cartoon Network vásárolt sorozata, az Angelo rulez. Több mint két év telt el a második évad magyar premierje óta, ezáltal joggal számíthattunk hangcserékre. Ez nem történt meg, de stúdióváltás viszont igen.

Angelo és barátai a 3. évadban sem hazudtolják meg magukat és minden olyan dologtól, ami nincs ínyükre, különböző trükkökkel, csínyekkel próbálnak megszabadulni. Az egyik epizódban az ebédszünetet próbálják meghosszabbítani. Egy másik alkalommal, mikor Tracy vigyáz Peterre, Angelonak meg kell védenie a személyes dolgait, titkait, nehogy a lány bármit fel tudjon ellene hasznáni. Ehhez és sok minden máshoz a legtöbbször csak az eszére és két jó barátjára, Lolára és Sherwoodra támaszkodhat. Angelo ebben az évadban is megmutatja, hogy a képzelete ezúttal is
minden szupererőt felülmúl.

A harmadik évadra a sorozat szinkronstúdiót váltott és a korábbi évadokért felelős BTI Stúdiót felváltotta az SDI Media Hungary, ahol megpróbáltak mindenkit megtartani magyar hangként, sőt egyes esetekben visszatértek az alapokhoz, vagyis az első évados szereposztáshoz. A stábtagok közül még a szövegfordítót is sikerült leszervezni az új évadra. A főszerepekben továbbra is Solecki Jankát, Pekár Adriennt és Előd Álmost lehet hallani. Mindenki más a folytatásban olvasható. A stáblistát köszönjük az SDI Media munkatársának.

Angelo - Solecki Janka
Sherwood - Előd Álmos
Lola - Pekár Adrienn
Peter - Sipos Eszter Anna
Anya - Bertalan Ágnes
Apa - Seder Gábor
Elena - Vadász Bea
Tracy - Simonyi Réka
Setesuta - Berkes Bence
Manetti - Renácz Zoltán
Főcím - Schmidt Andrea
Perla tanárnő - Pupos Tímea
Zonka edző - Gubányi György István
Foot tanár úr - Kapácsy Miklós
AJ - Bogán Gergő
Smitty - Baráth István
Ollie Van Dunk - Szalay Csongor
Vén Szivar - Gardi Tamás
Cathy - Szarka-Orosz Helga
Hunter - Czető Roland
Tróge-rock - Szalay Csongor és Molnár Levente
Brandy - Hermann Lilla
Cooper - Bogdán Gergő
Monica - Berkes Boglárka
Ethan - Molnár Levente
Biztonsági őr - Vári Attila
Damien Burst - Szalay Csongor

Magyar szöveg: Igarashiné Szabó Adrienn
Hangmérnök: Weichinger Kálmán
Vágó: Pilipár Éva, Wünsch Attila
Gyártásvezető: Németh Piroska
Szinkronrendező: Dezsőffy Rajz Katalin


Az Angelo rulez 3. évados új részeit hétköznap 15:55-kor vetíti a Cartoon Network.

További hírekért, érdekességekért kövessetek Facebook-on:


7 megjegyzés :

  1. Hiba: nem minden szereplő kapta meg az eredetit.

    Zonka: Bácskai János
    Monica: Berkes Boglárka
    Brandy: Molnár Ilona

    VálaszTörlés
  2. Hiba: nem minden szereplő kapta meg az eredetit.

    Zonka: Bácskai János
    Monica: Berkes Boglárka
    Brandy: Molnár Ilona

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt írta, MEGPRÓBÁLTAK mindenkit megtartani, nem azt, hogy valóban mindenkit megtartottak. ;)

      Törlés
  3. Sosem néztem, de mindig is irritált a szinkron főleg Solecki Janka mint Angelo. Angol nyelvterületen bevett szokás a kisfiú karakterekhez női színészeket szerezni (Timmy Turner - Angyali keresztszülők, Ben Tennyson - Ben 10, Bart Simpson - Simpsons, Near - Death Note), de magyarul ezekhez mindig fiú vagy férfi megszólaltatókat keresnek. A nyelv adottságaiból sokkal könnyebben megkülönböztethető az egész, plusz amíg a tengerentúlon megszokott a hang elváltoztatása több szerepben is egy sorozatnál, addig a magyar szinkronban ez általában tabu.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, magyarul azért másabb a helyzet, mint az amcsiknál. Lehet csak én nem tudok elvonatkoztatni, de nekem annyira nincs bajom Solecki Janka angelós hangjával. :) Ha nem tudnám, hogy ki szinkronizálja, lehet férfit gondolnék. :D

      Törlés
    2. Énis férfit gondoltam előszőr...

      Törlés