Archer 7: Pikali Gerda mesél a szerepéről - Gyerek-Világ

2016. augusztus 25.

Pikali Gerdát és egyedi hangját számos film és sorozat kapcsán ismerhetjük: a színésznő nyáron sem viszi túlzásba a pihenést, a dalmát tengerpartról szinte egyenesen a szinkronstúdióba vitt az útja, hogy friss energiával feltöltekezve kölcsönözze hangját a Comedy Centralon augusztus 25-én új évaddal jelentkező Archer című animációs sorozat karakán ügynöknőjének.

A különös kémszervezet mindennapjait nyers humorral ábrázoló szitkom három éve fut a Comedy Central műsorán, Lana Kane titkos ügynök hangja pedig kezdetben fenntartásokkal kezelte a szókimondó sorozatot: „Időbe telt, mire megbarátkoztam az Archer stílusával. Főleg a trágár szavakat kellett megszoknom, hiszen Lana is gyakran rendesen megmondja a magáét” – vallotta be Gerda.

„Az viszont már az elején is egyértelmű volt számomra, hogy a sorozat a maga műfajában nagyon profi munka, és a nézői visszajelzések alapján az is kiderült, hogy rengetegen, meglepően széles közönségrétegből rajonganak érte. A kollégáimmal is jókat nevetünk felvétel közben, egy ilyen munka mindig feldobja az embert.”

Pikali Gerda belevaló nőnek, a külső adottságait és egyéniségét tekintve is pozitív karakternek tartja a tolmácsolásában megszólaló Lana Kane-t, de nem ő az egyetlen számára szimpatikus karakter a sorozatban. „Így kell kinéznie egy nőnek! Irigylésre méltó a külseje, de nem pálcika vékonyságú, darázsderekú alkat, hanem hasonlít egy itt-ott gömbölyded, hús-vér nőre. Nemcsak a szépségével hódít; szerintem ő a legépeszűbb szereplő az ügynökségnél. Higgadt, a legtöbb szituációban jól reagál. Ő az, aki az őrültek között gondolkodik, megvan a magához való esze, és közben nagyon vagány, belevaló csaj is. Csípem az ilyen karaktereket! De egyik nagy kedvencem Pam, az őrült HR-es, és bírom Malory-t is”.


A színésznő egyébként húsz éve szinkronizál, de még mindig imádja csinálni. „Most már azonnal fel tudom venni a ritmust, gyorsan felmérem, hogy milyen a karakter eszköztára, és mit tudok én pluszban hozzátenni. Ez a típusú munka is színészi kihívást jelent, ugyanolyan szerep, mintha a színpadon vagy a kamera előtt dolgoznék. Izgalmas folyamat, amikor a rendezővel együtt kitaláljuk, hogyan hozhatom ki a legtöbbet és a legjobbat a figurából. Kifejezetten élvezem például a rajzfilmes munkákat. A Rio 2 kapcsán úgy hívtak fel, hogy Gerda, ezt neked kell megcsinálni! Egy nagyon gyorsan rappelő lajhárról volt szó: technikailag nagyon bonyolult volt, de könnyedén megoldottam, és ez jó érzés” – mesélt a szinkronmunka kulisszatitkairól Gerda, akire a hetedik évad munkálatait követően újabb filmes és színházi feladatok várnak: szeptemberben folytatódik a Jóban Rosszban forgatása, de a Váci Dunakanyar Színházban, valamint a József Attila Színházban is több bemutatóra készül.

Az Archer 7. évadának premierje augusztus 25-én, 21.30-tól a Comedy Central műsorán!

Forrás: Red Lemon

További hírekért, érdekességekért kövessetek Facebook-on:


0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése