Készül a WataMote című anime szinkronja - Gyerek-Világ

2016. augusztus 29.

Egy hazai amatőr csoport úgy döntött, elkészíti a WataMote című anime nem hivatalos magyar szinkronját.

A WataMote egy 2013-as, 12 részből álló japán animációs sorozat, vagyis anime. Eredeti címe Watashi ga motenai no wa dou kangaetemo omaera ga warui!, ennek egyfajta rövidítése a WataMote. Könnyebb is kiejteni. :)

A történet szerint a 15 éves Kuroki Tomoko azt hitte, ő lesz a legnépszerűbb mikor belép a középiskolába, mivel jártas lett az otome játékokban. A valóságban viszont hamar rájön, hogy nehezen tud beilleszkedni új osztályába, s arra kényszerül, hogy hosszú idő után először pillantson magába. A sorozat Tomoko küzdelmét követi, ahogyan megpróbálja saját társadalmi helyzetét javítani a középiskolai évek alatt.

A WataMote Magyarország nevű csoport kitűzött célja, hogy újra legyenek szinkronos animék Magyarországon. Úgy gondolták, ha a magyar csatornák nem tesznek ezért az ügyért, akkor majd ők megteszik az első lépéseket. Mindezt persze stúdiókrörülmények között, lehetőleg hivatásos színészekkel. Augusztus elején tűnt fel a csoport az internet világában. Ám addigra már vettek fel anyagokat, az első posztolt felvételük, előzetesük is ezt bizonyította. Aki szemfüles volt és egyben ismeri is a szinkronban dolgozó személyeket, az már akkor felismerhette Tamási Nikolett hangját. Ezt viszont csak augusztus 24-én tették hivatalossá. Idő közben az első előzetes mellé egy szinkronos részletet is közzé tettek, ahol újabb szinkronizáló színészeket hallhatunk. Egyikük biztosan Kardos Eszter. A poszt megírása előtt nemrégen pedig egy bakiparádés videó is megjelent a szinkronizálásról. A folytatásban ezeket nézhetitek meg.

Tamási Niki hangját mostanában a Yo-kai őrzők Katie-jeként hallhatjátok, ha már animéről van szó. De szerepelt már a Soul Eater-ben (Patty), Bleach: Elveszett emlékek (Szenna) vagy a Sámán királyban (Jun Taó).

Első előzetes:


Első szinkronos részletek:


Bakiparádé:


A további fejleményekért lehet lájkolni a WataMote Magyarország Facebook-oldalát, feliratkozni YouTube-csatornájukra vagy egyszerűen meglátogatni a honlapjukat.

További hírekért, érdekességekért kövessetek Facebook-on:


0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése