A Rocksuli című sorozat szinkronhangjai - Gyerek-Világ

2016. szeptember 28.

A Nickelodeon és a Paramount Television a 2003-as azonos című film alapján 2016 elején bemutatta a Rocksuli sorozatverzióját. Október elején pedig nálunk is bemutatkozik az első évad, melynek most bemutatjuk a szinkronhangjait.

A Rocksuli egy csapat szabályszerető iskolásról szól, akik új helyettesítőtanáruknak köszönhetően megtanulják a kockázatvállalást és azt, hogy mindig új célokat keressenek maguknak. Az új helyettesítő, Dewey Finn egy lecsúszó ágon levő zenész, aki a rock 'n' roll nyelvén keresztül szeretné inspirálni növendékeit, ezáltal egy rockbandát is formázva. Az iskolaév folyamán ezek a középiskolai tanulók felfedezik a rejtett tehetségeiket és megtanulják a hűség és barátság jelentőségét.

Ebben a sorozatban legalább két ismerős arccal is találkozhatunk a főszereplők között. Egyikük Breanna Yde, akit a Nickelodeon nézői A Hathaway kísértetlakból ismerhetnek. Ottani hangja, Hermann Lilla szerencsére a Rocksuliba is követte. Így aki emiatt aggódott, az már nyugodt lehet. A másik ismerős arc az Tony Cavalero lehet, aki Black Jack szerepét, Dewey-t veszi át a film után. Őt korábbról az Adam és Adamből ismerhetjük. Míg ott Pavletits Béla szólaltatta meg, addig itt Szabó Máté orgánumán hallhatjuk majd október 2-ától.


A folytatásban a további szereplők magyar hangjairól is informálódhattok. A stáblistát köszönjük a Nickelodeonnak!

Dewey - Szabó Máté
Freddy - Bogdán Gergő
Lawrence - Ács Balázs
Mullins - Nemes Takách Kata
Summer - Pekár Adrienn
Tomika - Hermann Lilla
Zack - Kilin Bertalan
Clark - Szalay Csongor Dominik
Colton - Jánosi Ferenc
Justin - Molnár Levente
Vince - Pál Tamás

Magyar szöveg: Niklosz Kriszta
Szinkronrendező: Dezsőffy Rajz Katalin
Hangmérnök és zenei rendező: Weichinger Kálmán
Gyártásvezető: Németh Piroska
Vágó: Pilipár Éva, Wünsch Attila


Ne hagyd ki a Rocksuli dupla részes premierjét október 2-án 18:35-kor a Nickelodeonon, a folytatást pedig minden vasárnap ugyanebben az időpontban.

További hírekért, érdekességekért kövessetek Facebook-on:


0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése