Több animációval is készül a Humor+ - Gyerek-Világ

2016. október 13.

Az előző napok hírei alapján tudunk egysmást az október 30-án startoló Humor+-ról.

Azt már a korábbi hírekből is tudtuk, hogy a Comedy Central vetélytársának szánt csatorna több animációs műsorral is készül. Mostanra pedig már az is kiderült, hogy az idősebbeknek szánt rajzfilmekre jobban alapoz a Humor+, mint gondoltuk volna. Igaz, egyelőre az indulás napjának műsora és a sajtóközlemény van csak meg, de így is több dolgot megtudhatunk.

De összegezzük az eddig ismert premiereket. Kiderült, hogy a Viasat+ által a 7. évad óta pihenő Amerikai fater új részeit ezen a csatornán lehet majd követni. Minden bizonnyal előtte leadásra kerül az első 7 évad. Új sorozat is debütál az újonnan induló adón. Ez a Son of Zorn, magyar keresztségben Atyám, Zorn!. Erről a sorozatról korábban itt írtunk. Erről a vígjáték-sorozatról azt kell tudni, hogy nem egy szokványos darab. Ugyanis hibrid alkotás, ami annyit tesz, hogy részben animált, részben élőszereplős. Az animált részét a főszereplő Zorn és világa adja hozzá. Röviden a történetről: Zorn, Zephyria védelmezője 10 év után tér haza exfeleségéhez és fiához. Szándéka visszaszerezni családját, ám amikor látja, hogy ez nehezebb lesz, mint gondolta volna, megpróbál beilleszkedni ebbe a társadalomba.

És honnan gondolni, hogy feltételezhetően nagyban fog építeni az animációs kínálatra a csatorna? Az indulás napján, 30-án 22:55-kor, a csatorna saját gyártása után egész éjjel A Simpson családot vetít a Humor+, legalább 10 részt egy huzamban. Ekkor az 5. évadot vetítik majd. Ebből valószínűsíthető, hogy a későbbiek során, akár más napszakokban is bátran odakapcsolhatnak az animációs humorra vágyók.

A Humor+ csatornahangja Markovics Tamás lesz és a beharangozó előzetest alább lehet megnézni.


A Humor+ október 30-án 22:00-kor indul és első körben UPC Digital Bronze és Gold csomagjában találhatják meg az érdeklődők.

További hírekért, érdekességekért kövessetek Facebook-on:


0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése