Első helyen az M2 - Gyerek-Világ

2016. november 25.

Az M2 célja, hogy ne csak szórakoztató és érdekes legyen a műsora, de teljesen erőszakmentes is. Ez a felfogás, úgy tűnik, egyre több nézőt csábít a csatornához. A legújabb mérések is azt bizonyítják, hogy az M2 műsoraira egyre több család és gyerek kapcsol.

Augusztushoz és szeptemberhez képest októberben és novemberben 2,5 százalékponttal növelte közönségarányát a 4-12 éveseknél a 6-20-ig tartó sávban az M2, a közmédia gyerekcsatornája, amely továbbra is növeli a közönségarányát a 6-tól 20 óráig tartó műsorsávban.

Ahogy az a csatolt grafikonon is látszik, a családok és a gyerekek szerdán is nagy számban választották az M2 műsorát, hiszen a csatornák 12,6 százalékos közönségarányával az első helyen végzett a gyerekcsatornák között megelőzve a Disney Channelt és a Nickelodeont. A gyerekcsatorna összesen 10 műsorral szerepel a közmédia 30 legnézettebb műsorának listáján. Közülük a Tashi című ausztrál animációs sorozat 106 ezer nézőt vonzott, ezzel az M2 legnézettebb műsora lett november 23-án. A Mily, a kíváncsi című francia animációs sorozat is százezer felett teljesített, összesen 103 ezer nézője volt.

Forrás: MTVA

További hírekért, érdekességekért kövessetek Facebook-on:


Címszavak: ,

11 megjegyzés :

  1. Legyetek szívesek ne tegyetek ki csatornapropagandát, senki nem kíváncsi rá...

    Az M2 nevetségesen gyengén teljesít, mert azt ugye elfelejtik leírni a "nagy sikereik" mellé, hogy amíg az ő lefedettségük az országban majdnem száz százalékos, addig viszonylag alacsony elérésű kábelcsatornákkal hasonlítják össze magukat, pedig még ekkora előnnyel is alig van olyan műsoridő, amikor - csak egy kicsivel - verik őket. Ezen kívül meg a Disney, a Nick és a Cartoon Network is 4-14-es korcsoportra koncentrál, azt meg ugye azért nem merik mutatni, mert csak 4-12-ben lehet grafikonon látható fölényt kimutatni. Ferdítik a nézettségi adatokat, de a "köz"médiától ezt már meg lehetett szokni. A c:c-nek is kiküldik, hogy az M1 "tarol a nézettségi listákon", amikor a nézettsége alig kimutatható... csak ők nem teszik ki a Nielsen-torzító sajtóközleményeiket. Légyszí ezt többet ne, mert a gyomrom felfordul.

    (Bírom az oldalt egyébként:D)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én sem igen hiszek a statisztikáknak / úgy általánosságban /. Az közszolgálati csatornák "nézettségének" meg végképp. Meg aztán nagyobb a lefedettségük-persze, hogy így már más a leányzó fekvése...
      M2, Minimax és most az új Kiwi TV-nagy különbség nincs köztük egyébként a kínálatot tekintve.

      Törlés
  2. "Legyetek szívesek ne tegyetek ki csatornapropagandát, senki nem kíváncsi rá..."

    Tévedsz engem érdekel ez a cikk is. Sőt jó olvasni, hogy az m2 mint magyar televízió, ezen a piacon nem csak megállja a helyét, de adott esetben domináns is tud lenni.

    Akár régen, úgy msot is disney rajzfilmek mennek, szerintem kiváló ötlet volt visszahozni. Sok sikeres hónapot, évet kívánok még :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az a baj, hogy az m2 mint magyar televízió éppen, hogy nem állja meg a helyét... ez a lényeg. A cikk elferdíti a valóságot. Egy ekkora lefedettségű csatornától kifejezetten rossz eredménynek számít, amit az M2 produkál. Az, hogy az alig elérhető Nick Jr. valahol közel akkora nézettséget produkál, mint egy országos tévécsatorna (ráadásul 4-12-ben, amikor a Nick Jr. célcsoportja még csak nem is ez), az azt jelenti, hogy az M2-t nem nézik. Legalábbis annyian biztos nem, hogy azzal bárhol dicsekedni lehessen. 4-14-ben meg aztán pláne mindennki veri, és nem is az baj, hogy nem nézik, hanem hogy gyomorforgató módon próbálják ennek az abszolút ellenkezőjét lekommunikálni mások felé.

      Törlés
  3. Lehet sokakat nem is érdekel mit néz a gyerek, vagy épp be sincs hangolva. (egyes helyeken/boxon pont állitólag ezek a csatornák a problémásak)

    De meg van az esélye, hogy ha ismernék a csatornát ezt néznék.
    Persze a "trendi" műsorok disney meg egyéb adók.

    De ez egyáltalán nem jelenti, azt, hogy az a jobb.

    VálaszTörlés
  4. Nagyobb területen érhető el, így tényleg erősen alulteljesít azzal, hogy épphogy csak utoléri az alig fogható adókat. Ez tény, és pont. És ezen nem segítenek a rossz minőségű, felkonvertált Disney mesék sem, esetleg, ha rendes hd forrást vettek volna belőlük, talán.

    De a tévéknél a nézettségi adatok szelektív értelmezése már erősen megszokott, ugyanez megy az itthoni keradóknál is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szelektív értelmezés és valóságferdítés között is van különbség. Ha jól emlékszem, formailag - de csak formailag - hasonló közleményeket adott ki már az oldalon a Minimax (http://www.gyerek-vilag.tk/2016/01/minimax-2015-legnezettebb-6-20.html) és a Nick is (http://www.gyerek-vilag.tk/2013/07/a-nickelodeon-lett-masodik-legnezettebb_17.html). Leszögezném, hogy az önpromócióval semmi baj sincsen. Főleg nem egy kereskedelmi csatornánál, aminek ez a lételeme. A különbség nem is ebben van, hanem abban, hogy amíg az AMC meg a Viacom a valódi 4-14-es sikerre való tekintettel adták ki a sajtóközleményt - addig az MTVA akkor is kiadta volna ezt a közleményt, ha hat százalékponttal kevesebb a nézettségük, és akkor is ha több. A másik kettő egy valós sikertörténetet ad el, fényezve önmagát. Az M2 egy kudarcot ad el, fényezve önmagát.

      Törlés
    2. Tudtommal sok nem is létezik hd-ben. pl Aladdin.

      Másrészt nem hiszem, hogy a kicsiket elsősorban a "HÁDÉ" mozgatná.


      Ez amúgy is sok mindentől függ szülőtől, környezettől stb.

      Törlés
    3. Nem is ez a lényeg... HD ide vagy oda, az M2-t egyszerűen nem nézik. A kicsiket a programming mozgatja elsősorban, és az M2 abban is kudarcot vall, mert kevesebb premierrészt ad és a struktúrájában is kevesebb az olyan kontent, ami megfelel a mai médiatrendeknek. Ugyanez igaz a KiWiTV-re is egyébként, arról nem is beszélve, hogy valóban, országos csatorna létére az M2 szarik a jó minőségre, de ez egy gyerekcsatorna nézettségét vizsgálva valóban másodlagos kérdés.

      Törlés
    4. Ja, és nagyon is létezik Aladdin feljavított HD-ben. Szinte minden klasszikus Disney-sorozat elérhető HD minőségben.

      Törlés
    5. Azért nem teljes ferdítés az amit az MTVA mond az M2 nézettségéről. Az csak egy része a dolognak, hogy ők 4-12-t írnak és nem egész napot, de ha megnézzük a 4-14-es adatokat, akkor ott is szépen teljesítenek. Lehet, hogy ott még nem vezetnek, de múlt héten 3 műsoruk is bekerült a kategória 10 legnézettebb műsora közé. Sőt, összesített eredményben, a múlt héten a második helyen végeztek. Napi bontásom nincs, ne kérdezzétek. :)

      Ettől függetlenül helytállónak is tekinthető a közleményük az adott kategóriában.

      Törlés