Új sorozatokat rendelt be a Cartoon Network - Gyerek-Világ

2017. április 1.

Mostanában több sorozata is véget ér(t) a Cartoon Network-nek, ezért elkél az utánpótlás. Bejelentettek pár új címet.

Az előző évben több CN-sorozatról derült ki, hogy 2017-ben, de legkésőbb 2018-ban véget érnek. Ilyen a mostanra már leköszönt Parkműsor, jövőre befejeződik Finn és Jake története is a Kalandra fel!-ben, Nagfater bátyóék sem bolondoznak már és Steven Universe-nek sem kell már megmentenie Beach City-t és a Földet. Utóbbiak ez év végén, esetleg 2018 elején érnek véget.

Ezek utánpótlására még januárban érkezett a hír, hogy a fesztiváldíjas sorozat, a Julia Pott által megálmodott Summer Camp Island teljes sorozatnak lett berendelve a sorozat által. Cikkünk a berendelésről. Március elején újabb berendelésről adott hírt a Cartoon Network. Az OK K.O.! Let’s Be Heroes a Lakewood Plaza-ban, a hősök plázájában játszódik, ahol K.O. és a haverjai mindent megtesznek, hogy legyőzzék örök ellenségüket, Lord Boxman-t, aki folyton újabb és újabb megpróbáltatások elé állítja a hősöket. A sorozat berendelését megelőzte egy adag online közzétett rövidfilmekből álló sorozat. Bemutató nyáron várható a tengeren túlon.


Egy másik új sorozat az Apple & Onion. A főszerepben a címszereplő ételek, Alma és Hagyma, akik a nagyvárosban a saját útjukat akarják megtalálni, miközben új barátokat szereznek és elképesztő kalandokat élnek át. A sorozatot George Gendi találta ki, aki a Gumball csodálatos világán dolgozott korábban. A pilot epizód korábban ki lett adva.


A Craig of the Creek egy olyan utopisztikus helyszínen játszódik, ahol a külső világ szabályai nem vonatkoznak az ezen a megszelidített helyen tartózkodókra. Craig a címszereplő két legjobb barátjával tölti itt a mindennapjait. Matt Burnett és Ben Levin a sorozat alkotói.

Ezen felül történt még egy-két bejelentés a csatorna jövőjével kapcsolatban, ám ezekről a holnapi hírekben tudhattok meg többet.

További hírekért, érdekességekért kövessetek Facebook-on:


2 megjegyzés :