A kicsi kocsi újra gurul - Gyerek-Világ

2017. július 1.

A Disney XD rebootolja a kis bogárhátú Volkswagen kalandjait sorozat formájában.

Az először 1968-ban felbukkanó Herbie, a szerethető bogárhátú már többször bizonyíthatott, hogy a családok egyik kedvenc járművéről van szó. Több film és egy 1982-ban egy évadot megélt sorozat után hamarosan egy újabb sorozatban tűnik fel a Disney XD képernyőjén.

Az emberi tulajdonságokkal megáldott jármű piros, fehér és kék csíkokkal rendelkezik, továbbá az 53-as szám szerepel rajta. Travis Braun fogja írni a sorozatot, illetve vezető produceri feladatot is ellát Tom Burkhard és Matt Dearborn mellett. A sorozattal kapcsolatban egyelőre még az sincs eldöntve, hogy női vagy férfi főszereplője lesz, azaz Lilit vagy Landon Reed-et köszönthetjük-e újra a képernyőkön.

A sorozat története szerint Lili/Landon szülei eltűntek, majd főszereplőnk felfedezi, hogy a szülők tagjai voltak egy titkos kormányprogramnak, melynek része egy beszélő autó, Herbie. Kiderül, hogy sokan szeretnének szert tenni erre a titkos projektre.

A sorozat olyan korai fázisban van, hogy még bemutató dátumról sem tudni.

További hírekért, érdekességekért kövessetek Facebook-on:


0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése