A Turbó Spuri magyar hangjai - Gyerek-Világ

2017. december 31.

Egy irtó gyors csigával indul a Minimax 2018-as éve, ami szintén mozifilm alapján készült. Ám a szinkronhangok nem az alapján lettek behívva.

A híres Indy 500 a világ három legnagyobb versenyének egyike. Turbo, a csiga, mióta egy szörnyű balesetet követően egy autó motorjában ébredt, szuper sebességre tett szert. Azóta verhetetlen ezen a versenyen. Most azonban újabb kihívói akadtak, akik a címére pályáznak. Itt veszi fel a fonalat a sorozat.

Az eddigi DreamWorks-sorozatok közül, melyek a Minimaxon kerültek adásba, egyedül a Turbó Spurihoz nem tudták leszervezni a mozifilm hangjait. Na jó, ez nem teljesen igaz, hárman az ottani hangjukkal hallható. Az, hogy többen nem tértek vissza a sorozatra az annak is köszönhető, hogy a mozifilm úgymond elitebb színészekkel dolgozott, akik között akad olyan is, aki a sok színházi munkája mellett mozifilmekben is ritkábban hallható, nemhogy egy sorozatban, ami rohamtempóban készült el köszönhetően a Minimax szűkös határideje és a közeledő ünnepek miatt. Így talán megérthetjük, hogy miért nem hallhatjuk Varju Kálmánt vagy Kőszegi Ákos a Turbó Supri szereplőiként. Viszont a pótlást sikerült kiválasztani a jobbak közül, Markovics Tamás elég rág kapott főszerepet, legalábbis a blogon található infók alapján legutóbb a modern Nils Holgersson-ban kapott főszerepet, azután mellékszerepekben volt hallható. Szóval elég jó lett a cserecsapat összeállítása is.


A Turbó Spuri magyar hangjai:

Turbo - Markovics Tamás
Chet - Pál Tamás
Ostor - Bolla Róbert
Főcím - Korbuly Péter
Főcímdal - Seder Gábor
Parázs - Nádasi Veronika
Árnyék - Faragó András
Csigavér - Dévai Balázs
Féknyom - Seder Gábor
Mel - Bodrogi Attila
Tito - Rajkai Zoltán
Páncél - Petridisz Hrisztosz
Brahdhi - Vári Attila
Kommentátor - Tarján Péter

Magyar szöveg: Niklosz Krisztina, Szojka László
Hangmérnök: Kis Pál, Gáti Péter
Vágó: Bogdán Anikó, Terbócs Nóra
Szinkronrendező: Pócsik Ildikó (1-5.), Tomasevics Zorka (6-26.)
Produkciós vezető: Kicska László

A szinkront a Subway stúdió készítette.

A Turbó Spuri január 1-től minden nap 20:00-kor lesz látható a Minimax műsorán.

Adatok forrása: Subway

További hírekért, érdekességekért kövessetek Facebook-on:


1 megjegyzés :

  1. Én sajnos csak holnap pénteken és szombaton nézem meg ezt a szériát
    Ha hétfőn suli lesz akkor csak pénteken és szombaton nézem meg

    VálaszTörlés