Újra animézik a Viasat6 - Gyerek-Világ

2018. január 13.

Miután a Viasat6 folytatni kezdte a Yu-Gi-Oh! GX című animét, leadta a 2. évadot, a rossz nézettségi eredményekre és a másik irányba való haladás indokával kaszálta azt, ám pár hét múlva egy újabb szériába kezd bele. Talán ezúttal nem kaszálják a sorozatot.


Miután 2014-ben a csatorna megmentette a GX alcímű sorozatot, később ugyanolyan lendülettel hagyták elenyészni. Az akkori tervek szerint igaz két évadot terveztek első körben vetíteni, de mi azt az információt kaptuk még az évad indulása előtt, hogy a maradék epizódok is adásba kerülnek a későbbiek során. Nos, nem így lett, olyannyira, hogy a Viasat6 egy időre el is pártolt a premier animációs műsoroktól. Egészen 2018-ig, amikor is egy vadiúj szériát hoznak el Magyarországra. Már csak reménykedni kell, hogy ez nem marad félbe, mint a korábbi sorozat. A dolog pikantériája az, hogy ha minden igaz, ezt a sorozatot nem szinkronizálták végig angolra. Vagyis ha a Sony Pictures az amerikai változatot vette meg, akkor esélyes, hogy egy űjabb félbe maradt sorozattal gazdagodik a hazai kínálat.

Január 29-én mutatkozik be a Yugioh - Az öt sárkány (Yu-Gi-Oh 5D's), mely a Yu-Gi-Oh! GX után játszódik. A Yugioh - Az öt sárkány a második fő spin-off animeszéria a Yu-Gi-Oh! franchiseban. A sorozat a Yu-Gi-Oh GX lezárását követően Yusei Fudo kalandjait dolgozza fel. A szinkró szörnyek a Yugioh - Az öt sárkány animében lettek bevezetve.

Aktuálisan a Yo-kai őrzők az az anime, amit itthon vetítenek folyamatosan új epizódokkal a Cartoon Network-nek köszönhetően, és most csatlakozik hozzá a Yugioh - Az öt sárkány is a Viasat6 által.

A Yugioh - Az öt sárkány január 29-én 15:05-kor dupla résszel indul a Viasat6-on, a folytatásban pedig hétköznap 15:35-kor érkeznek az új epizódok, előtte pedig 15:05-kor az előző napi epizódot adják újra.

További hírekért, érdekességekért kövessetek Facebook-on:


6 megjegyzés :

  1. Remélem nagy sikere lesz és ha szerencsénk van akkor a csatorna több más Animet is le fog adni mint például a Dragon Ball Supert.

    VálaszTörlés
  2. Remélem a teljes sorozatot leadják és megcsinálhatnák A Yu-Gi-Oh-t is!!!
    Ez nem követelés bocsánat ha úgy hangzik.

    VálaszTörlés
  3. Remélem újra fogják magyarra szinkronizálni a klasszikus Sailor Moon teljes sorozatát (mind az 5 évadot). A Yu-Gi-Oh 29-én jön a Viasat6-ra. Mikortól fogják újraszinkronizálni a klasszikus Sailor Moon teljes sorozatát magyarra?
    Az RTL Klub elkaszálta a Sailor Moont 1999-ben, 2004-ben a Yugioh és 2010-ben a Pokémon az ORTT miatt. Ha a Sony Pictures megveszi a Sailor Moon japán változatát és újra fogják szinkronizálni a Sailor Moon mind az 5 évadot?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Sailor Moont nem kaszálta el az RTL. A franciáktól vették meg a részeket, de az 5. évad a franciáknak sem volt meg (Japánon kívül nem sok helyen vetítették egyébként).

      Törlés
  4. Az első évadot is fogják adni, mert a másodikkal kezdték a vetítést?

    VálaszTörlés