A Nickelodeon júliusi újdonságai - Gyerek-Világ

2018. június 2.

Pár hete valaki azt mondta, hogy a Nickelodeon nagy júniusi premieradagjának meg lesz a böjtje és megeshet, hogy júliusban nagyon visszavesz a tempóból a csatorna. Nos, ennek nincs nyoma, több premierre is számítani kell.

Július hónap több érdekes döntést és premiert hoz a Nickelodeon számára. Ott van például a hónap közepén induló Rocksuli utolsó évada, amely hétköznap esténként kerül adásba a megszokott vasárnapi időpont helyett. Ki kell még emelni a Nicky, Ricky, Dicky és Dawn 4. évadának folytatását, mely szinte az amerikai vetítéssel fog egyszerre véget érni, az új részek pár napos késéssel érkeznek hozzánk.
A július két másik fontos premiert is tartogat még. Facebookon már ellőttük, hogy ebben a hónapban jön a Hé, Arnold! legújabb tévéfilmje, mely nagy kérdésekre is választ ad. A sorozat atyjával, Craig Bartlettel interjút is készítettünk korábban. A hónap végén pedig elindul A Lármás család 3. évada is, alig egy hónappal a 2. évad záró epizódjai után.

Új epizódokkal érkezik a Veszélyes Henry, a SpongyaBob Kockanadrág, adásba kerülnek a Hunter Street 2. évadának utolsó epizódjai és a Regal Academy 2. évada is folytatódik rövid szünet után. Mindezeken felül visszatérő sorozatként a Winx Club-ot köszönthetjük július 7-étől minden hétvégén 08:25-kor, mely a Regal Academy-t vezeti majd fel.

A Lármás család - új évad

2018-07-14 09:20 2x13 Retyerutya a javából (The Loudest Mission: Relative Chaos Pt1 / Relative Chaos Pt2)
2018-07-28 09:20 2x19 Jövő idő / Lynn tarol (Future Tense / Lynner Takes All)
2018-07-30 18:35 3x03b Insta-Gran
2018-07-31 18:35 3x03a White Hare

Hé, Arnold! – A Dzsungel film (Hey Arnold: The Jungle Movie) - új film

2018-07-08 11:40

Hunter Street - Kölykök póráz nélkül

2018-07-02 19:50 2x16 Rejtekhelykeresés (Hide and Seek)
2018-07-03 19:50 2x17 Az álca sétapálca (The Houseboat)
2018-07-04 19:50 2x18 Leskelődő csellengők (Spy)
2018-07-05 19:50 2x19 Lovagi végjátékok (The Ritual)
2018-07-06 19:50 2x20 Mindörökké Hunter-ek! (Hunters Forever) - évadzáró

Nicky, Ricky, Dicky és Dawn

2018-07-09 19:25 4x07 Leader of the Stack
2018-07-10 19:25 4x08 Quad-dentity Crisis
2018-07-11 19:25 4x09 Quadbusters
2018-07-12 19:25 4x10 We'll Always Have Parasites
2018-07-13 19:25 4x11 Quadcodile Dundee
2018-07-16 19:25 4x12 House Crushing For Dummies
2018-07-17 19:25 4x13 Quadspiracy Theory
2018-07-18 19:25 4x14 Lasties With Firsties - sorozatzáró

Nella, a hercegnő lovag

2018-07-22 08:00 1x21 Küldönc 2.0 / Tripla menet (Flutter 2.0 / Triple Play)
2018-07-29 08:00 1x26 A szörf nap/ Egy hatalmas utazás (Surf's Down / One Giant Journey)

Regal Academy

2018-07-29 08:55 2x14 The Regal Parade
2018-07-29 09:20 2x15 A Mermaid's Tale

Rocksuli - új évad

2018-07-16 20:20 3x01 Hold on Loosely - évadnyitó
2018-07-17 20:20 3x02 Do You Want to Know a Secret?
2018-07-18 20:20 3x03 True Colors
2018-07-19 20:20 3x07 Heroes & Villains
2018-07-20 20:20 3x04 Leader of the Band
2018-07-23 20:20 3x11 Puppy Love
2018-07-24 20:20 3x05 The Other Side of Summer
2018-07-25 20:20 3x10 Would I Lie to You?
2018-07-26 20:20 3x06 Minimum Wage
2018-07-27 20:20 3x13 A Matter of Trust
2018-07-30 20:20 3x09 Kool Thing
2018-07-31 20:20 3x12 Love Is a Battlefield

SpongyaBob Kockanadrág

2018-07-02 17:35 11x12b Old Man Patrick
2018-07-03 17:35 11x13a Fun-Sized Friends
2018-07-04 17:35 11x13b Grandmum's the Word

Veszélyes Henry

2018-07-01 19:05 4x03 The Rock Box Dump

Filmek, különkiadások júliusban:
- minden vasárnap 11:40-kor, ismétlés szombaton 11:40-kor

Nicky Deuce: 1-jén
Hey Arnold: The Jungle Movie: 8-án
A Murphy-átok: 15-én
Svindli a négyzeten: 22-én
Tündéri keresztszülők csodálatos nyaralása: 29-én

További hírekért, érdekességekért kövessetek Facebook-on:


12 megjegyzés :

  1. Ilyen hamar megérkezzet a nickelodeon juliusi ujdonságai?Ez nagyon furcsa

    VálaszTörlés
  2. Igen ilyen hamar én is nagyon csodálkoztam de örülj neki.

    VálaszTörlés
  3. Valaki meg tudná mondani, valóban leadta a Nickelodeon június 11-én hétfőn 13:00-kor a Nicky Ricky Dicky és Dawn 405-ös, A menő-e a nyerő? (Leader of the Stack) című részét?
    Elvileg ez az áprilisi premierből kimaradt, és későbbi premier listában sem szerepel.

    A Thunderman családdal is ezt játszották, hogy a májusi premierből lehúzott Időhurokban (Looperheroes) epizódnak végül nem hétvégén, hanem a hétközbeni ismétlések közben, 06.04-én 16:45-kor volt a premiere, majd 06.06. 20:25-kor ismételték.

    Ha tényleg volt az említett NRDD epizód 06.11-én, akkor van-e infó arról, mikor lesz újra adásban? Nem éppen a legjobb, ha így kicsesznek a nézőkkel, olyankorra rakják be a premiert, amikorra nem is gondolnánk. Bár reménykedem, a júliusi premierekkor csak leadják újra a 4. évad elejét is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Megerősítem, hogy június 11-én tényleg lement az említett rész. Szép észrevétel. Javítom is a premierlistákat.

      Ami a Looperheroes-t illeti: annak a tényleges premierje már május 31-én 12:15-kor megvolt, ha minden igaz.

      A tervek szerint a teljes 4. évadot fogják ismételni júliusban.

      Törlés
    2. Amúgy a NRDD-ből a We'll Always Have Parasites,House Crushing for Dummies ,Quadspiracy Theory és a
      Lasties with Firsties rész hogy hogy leadjuk,mert amerikába ezeknek a részeknek nincs is dátumja hogy mmikor adják le

      Törlés
    3. @Tamás: két dolog történhet: addigra vagy leadja az amerikai Nick is vagy nálunk halasztják. Ha mégis leadnák, akkor az se lenne egyedi eset, hiszen sokszor mutatnak be premiereket az amerikai bemutató előtt. Nálunk is volt már rá példa nem egy sorozatnál.

      Törlés
  4. Bocs, nem néztem meg alaposan a júliusi listát, közben megtaláltam, más a sorszáma, eredeti címmel ott van 4x07-esként 07.09-én a NRDD premierek között a Leader of the Stack. Persze azért jó lenne tudni, esetleg leadták-e 06.11-én, mivel a letölthető júniusi listában is benne van.

    VálaszTörlés
  5. A letölthető műsor szerint július 14-én 09:20-kor A Lármás család 2x13 (Relative Chaos), július 28-án ugyanebben az időpontban meg a 2x19 (Lynn-er Takes All/Future Tense) fognak lemenni, amiket most valamiért kihagytak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, láttam, de annyira véletlenszerű időpontban vannak, hogy a premierlistába nem írtam be. Legfeljebb utólag kiegészítem majd. A másik dolog, hogy május óta a Thunder Games is feltűnik rendszeresen különböző időpontokban, de eddig még nem adták le tudtommal. Ezért sem írhatom be a Lármást sem, ha semmi sem biztos.

      Törlés
  6. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  7. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés