Arculatot váltott a Nick Jr. - Gyerek-Világ

2018. július 31.

Több évnyi azonos arculat használata után július 30-án végre frissítette imázsát a Nick Jr.

A Nickelodeon testvércsatornája, a 2-7 éves gyerekeknek szóló Nick Jr. amerikai változata május 21-én vezette be a közel egy éven keresztül tervezett, majd leforgatott új arculati elemeit, mely hamar megkezdte nemzetközi pályafutását. Ennek a gyors műveletnek köszönhetően a közép-kelet-európai csatorna is megkapta ezeket a felfrissített elemeket.

A nálunk július 30-ától látható felfrissített elemek ezentúl még játékosabbak, még élethűbbek. Egyik különlegessége, hogy a csatorna közkedvelt hőseivel élő gyerekek játszanak olykor animált háttér előtt, olykor pedig valódi környezetben. A friss, színes arculati elemek célja, hogy tükrözze a gyerekek életét és képzeletét, valamint támogassa a csatorna küldetését, hogy a világot még játékosabb hellyé varázsolja.

A több mint 400 elemből álló arculati csomag, köztük identek, bumperek, sorozatazonosítók, szülőket segítő elemek és egyebek már július 30 óta láthatóak a hazánkban sugárzott Nick Jr. csatornán.

Alább egy rövid részlet a csatorna nálunk használt megújult arculatából, lentebb pedig általános arculati azonosító tekinthető meg.




További hírekért, érdekességekért kövessetek Facebook-on:


0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése