augusztus 2018 - Gyerek-Világ

2018. augusztus 31.

Szeptembertől még több újdonsággal és számtalan várva-várt premierrel várja a gyerekeket a Minimax, köztük a legmenőbb mozifilmek sorozatváltozataival. Szeptember 3-án este rögtön három új sorozat indul, egymás után!

Az újdonságok közük a bemutatás sorrendjében első a DreamWorks animációs sorozatai közül a „Trollok - A dallam szól tovább”, szeptember 3-án 18:40-től. A sorozat a Trollok című mozifilm alapján készült, ám egy teljesen új fejezetet jelent égnek álló hajú hőseink világában. Az animációs sorozatban, hasonlóan a mozifilmhez, számtalan remek dal hallható majd.

Ugyanaznap, 19:10-től kezdi vetíteni a Minimax a közelmúlt egyik legaranyosabb animációs mozifilmje, a Végre Otthon! gyerekeknek szóló sorozatváltozatát. A címe: „Végre otthon -Tip és Oh kalandjai”. A sorozat persze most is pontosan ott folytatódik, ahol a film véget ért. Akik látták a mozifilmet, biztosan a sorozat rajongói lesznek. Mindeközben sok fülbemászó zene kíséri majd a páros nem mindennapi, azaz mindennapi kalandjait!
A rajzfilmvilág egyik leginkompetensebb antagonistája a mozivászon felé tart, ugyanis a Wanrer elkezdte fejleszteni a Prérifarkas saját mozifilmjét.

A Prérifarkas az elmúlt évtizedek során rengeteg alkalommal próbálta elkapni a Gyalogkakukkot, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Ennek pedig a legtöbbször az ACME hibásan működő szerkezetei voltak a hibásak. A Warner Bros. egyik következő filmjében a Prérifarkas egy kis megtérítést szeretne a korábbi kudarcokért. Erre utal az egyelőre munkacímnek tűnő Coyote vs. Acme is, amit nemrég kezdett el fejleszteni a WB.

2018. augusztus 30.

Hétfőtől három új sorozat mutatkozik be a Minimaxon, ezek egyike a Végre otthon! című mozifilm alapján készített széria. Mutatjuk a magyar hangok listáját.

A galaxis két legmókásabb párosa újra a képernyőn! Oh, a kétbalkezes földönkívüli és földi barátja, Tip közösen mentik meg a földet a kipusztulástól és közben együtt fedezik fel, hogy mit is jelent az otthon!

Szerencsére akik abban bíztak, hogy a Minimax által megrendelt szinkronban igyekeznek majd megtartani a filmes hangokat, azok most megkönnyebbülhetnek, hiszen a Subway stúdió csapata ilyen téren kihozta a legtöbbet a dologból. A főbb szereplők közül egyedül Gáspár Katát nem sikerült visszahívni Tip szerepére, aminek ezer meg egy oka lehet. Rajtuk kívül viszont a filmet látók ismerős hangokat köszönthetnek ismerős szerepekben. A folytatásban a magyar hangok listája olvasható:
Cristiano Ronaldo focista aláírt, hogy animációs sorozatban jelenítsék meg, illetve írjanak köré egy sztorit.

Miután megírtuk, hogy Jackie Chan és Bear Grylls is saját animációs sorozatot kap, ideje hogy egy újabb híresség sorozatát is bemutassuk. Cristiano Ronaldo a Striker Force 7 című sorozatban lesz főszereplő, továbbá vezető producerként is részt vesz a munkálatokban.

"Cristiano Ronaldo több millió embert ihletett világszerte az elkötelezettségével, munkásságával és epikus játékával. CR7 egy igazi szuperhős több nemzedék számára és a Strike Force 7 egy világkörüli csapatot hoz össze a világunkból (és másokból), akik a sokszínűséget képviselik majd." - mondta Sharad Devarajan, a sorozat producere és a Graphic India vezérigazgatója.

2018. augusztus 29.

Hétfőtől több új sorozat is érkezik a Minimax képernyőjére. Ezek egyike az egyik legújabb brit sorozat, a Gofri, a csodakutya. Megmutatjuk kik lettek a sorozat magyar hangjai.

Amikor a Brooklyn-Bells család új házba költözik, még nem is sejtik, hogy abban egy apró, zsemleszínű kutya rejtőzik. Ő Gofri, a bájos kis eb, aki hamar becsóválja magát a család szívébe. Az új házzal és az újdonsült házikedvenccel számos kaland is érkezik a család életébe. Gofri régóta dédelgetett vágya, hogy összebarátkozzon a szomszéd macskájával és persze a szomszéddal. Hogy megszerettesse magát, Gofrinak minden bűbáját be kell vetnie, s a végén még az is kiderül róla, hogy tud beszélni…
Lilian hercegkisasszony - új film
8-án 18:15-kor

Ismét találkozhatunk Lilian hercegkisasszonnyal és az ő legkedvesebb barátaival. Pinkóvia, az ország, ahol ők élnek az egyik legrózsaszínűbb és legboldogabb hely a világon - legalábbis Lilian szerint. Azonban a itt lakó manók megelégelik a tündérek viselkedését és úgy döntenek, hogy elköltöznek Pinkóviából. A csalódott hercegkisasszony szeretné megakadályozni, hogy a manók másik országot keressenek, így megkéri a többi tündért, hogy adjanak egy bocsánatkérő műsort és ígérjék meg, hogy ezentúl segíteni fogják Pinkóvia lakóit, ám a tündérek nem látják értelmét. Pedig az ország sorsa múlik rajta, így Lilian ravasz tervet eszel ki, hogy rábírja a többieket a szereplésre.

2018. augusztus 28.

A Disney Csatorna legújabb, saját gyártású filmje a ZOMBIK, május végén debütált a magyar képernyőkön. A hazai premiert követően a film női főszereplőjével, Meg Donnelly-vel beszélgettünk zenéről, táncról és személyes élményekről.

Számodra mit jelent a zene?

Imádok zenét hallgatni. Minden alkalommal, amikor bedugom a fülest, hogy zenét hallgassak, egy teljesen másik világba csöppenek, ahol biztonságban érezhetem magam, és ahol teljesen kikapcsolódhatok.

Mikor jöttél rá, hogy tudsz énekelni?

Kislány koromban az Annie’s Playhouse névre hallgató, zenés színházi körbe jártam, New Jersey-be. Mindössze 5 éves voltam, mikor az egyik előadásunk után egy ügynökség megkereste anyukám, hogy nagyon tetszik nekik a hangom, és egyből szerződést ajánlottak. Igazándiból az éneklés nekem csak egy szabadidős tevékenységnek indult, és végül karrier lett belőle.

Mennyi zenés etapra számíthatunk, ha még nem láttuk a ZOMBIK-at?

Rengeteg zenés és táncos részt vettünk fel a forgatások alatt, melyek nagy része egy az egyben megtalálható a filmben. A táncos jelenetek alatt felcsendülő dalok roppant fülbemászóak és pörgősek. Olyan számok, amikre a mi generációnk teljesen megőrül, szerintem mindenki imádni fogja őket!

2018. augusztus 27.

Sziklaszirti mesék
58. rész: Silky új barátja
- ma 19:45-kor az M2-n

Silkynek új barátja van, Clementin. Az izgatott Oona szeretne Clementinnel megismerkedni, ezért Bernie-re bízza Babát. Clementin azonban eltűnik, és Silky sehol sem találja. Oona azonban megfejti a tűnékeny Clementin titkát.

Alma és Hagyma
S02: Fényezd a fejemet
- kedden 17:30-kor a Cartoon Network-ön

Alma és Hagyma kifényezik a fejüket mielőtt elindulnának Burger bulijába.
Megjelent a legújabb Transformers-sorozat előzetese és egy apró részlet is látható már.

A Cartoon Network-ön látható új sorozatban az alakváltó robotok az 1984-es széria kinézeti elemeit veszi alapul, talán ezzel is megszólítva az idősebb korosztályt. Annak ellenére, hogy a sorozat fő célcsoportja a nagyjából 6-10 éves gyerekek lesznek. A napokon belül elrajtoló sorozat kapott egy előzetest, amelyben az Autobotok és Álcák végtelennek tűnő csatája folytatódik.

Ebben a történetben Bumblebee a Földön találja magát a megsérült emlékeivel együtt. Ahogyan az autobot megpróbálja visszanyerni az emlékeit és kideríteni, hogy mit keres egy idegen bolygón, lassan eszébe jutnak az utolsó emlékei a Cybertronon, ahol Álcákkal küzdött, többekközt Megatronnal és Starscreammel.

A sorozat előzetese után két részlet is megtekinthető a sorozatból.

2018. augusztus 26.

  • Befejeződött (kaszálták?) a Dínószakik című DreamWorks-sorozat.
  • Idén is lesz A játék napja a Nickelodeon-on, mely 2 órás elsötétítést jelent a csatornán, mellyel arra bíztatják a gyerekeket, hogy menjenek inkább a szabadba játszani valamit. 2018-ban szeptember 22-én 09:55-12:00 között szünetel a Nickelodeon műsora.
  • A Find Me in Paris után újabb tinisorozatot vásárolt az HBO a Kids részlegére. Ez a The Greenhouse című izraeli sorozat. A briteknél korábban a Nickelodeon adta a szériát.
  • Berendelésre került az Alvinnn! és a mókusok 5. évada.
  • A Foxnál fejlesztés alatt van egy Jégkorszak tévés sorozat.
  • A Disney streaming szolgáltatást tervez indítani Európában is. Várhatóan 2019-ben vagy 2020-ban már el is indulhat.
  • Berendelésre került a Vadócok (Craig of the Creek) 2. évada.
  • Az Astro Boy reboot változata új címet kapott, mely mostantól Little Astroboy címen keresendő.

  • További hírekért, érdekességekért kövessetek Facebook-on:


    Érkezik Alma és Hagyma a Cartoon Networkre, amelynek a szinkronhangjait mutatjuk most meg.

    Kifinomult nagyvárosi ételnek lenni nem könnyű, ha új vagy. De ez nem rettenti el a szeretetre méltó Almát és Hagymát, akik a nagyvárosba kerülést kalandként élik meg és új barátságokat is kötnek. A sorozatot George Gendi alkotta, aki a Gumball csodálatos világán is dolgozott már.

    Remek szinkronhangokkal jön a Cartoon Network legújabb sorozata. Az Alma és Hagyma szereplői rengeteget énekelnek, így ehhez a limitált szériához olyan hangokra volt szükség, akik el tudják látni az ének részeket is. Szabó Mátét nem kell bemutatni, ő rengetegszer bizonyított már, hogy nem okoz neki akadályt egy-egy éneklős karakter. Társa Ágoston Péter lett, aki nagyjából 2-3 éve szinkronizál többnyire mellékkaraktereket, nem mellesleg remek operaénekes is egyben, így akár ez a pár epizódos sorozat lehet a kiugró lehetőség számára, hogy más, nagyobb sorozatok is megtalálják.


    A további magyar hangok listája itt olvasható:

    2018. augusztus 25.

    Szeretett és ismert rajzfilmszereplők kelnek életre, melyek valósághűbbek mint valaha. Figyelem, egyesek számára ijesztőek lehetnek az alkotások.

    Ha Bikini fenék mélységeiben vagy Springfield furcsa városában "töltötted" a gyerekkorod, akkor biztosan elgondolkodtál már azon, hogyan is néznének ki eme sorozatok főszereplői ha a valós világban élnének. Nos, egy művész, bizonyos Miguel Vasquez 3D-sített néhány animációs sorozat főszereplőit. Létrehozva a minden eddiginél realisztikusabb változatait ezeknek a karaktereknek.

    Vasquez alkotásai között megtalálható Homer Simpson (A Simpson család), Mike Wazowski (Szörny Rt.), SpongyaBob és Patrik (SpongyaBob Kockanadrág), Ed, Edd és Eddy, de még Nigel Thornberry (A Thornberry család) is feltűnik.

    Egy interjúban Vasquez elmondta, hogy mi sarkallta erre a hobbira: "Tisztán emlékszem, hogy a Google-ben rákerestem SpongyaBob és Homer Simpson hogyan nézne ki a valóságban. Mindegyikben csalódtam."

    Annak ellenére, hogy Vasquez művei nagyon alaposak és élethűek, rengeteg negatív kritikát kap. Ezeket többnyire azért kapja, mert a művei túl jól sikerült. Hogy ez tényleg így van-e, döntsétek el ti az alábbi képek segítségével:
    Denver, az utolsó dinoszaurusz reboot készül, lassan már a bemutató is megtörténik.

    Bár már 2015 óta dolgoznak a sorozat modern világba való átültetésén, hozzánk csak most jutott el a hír, de legalább friss anyagokkal tudunk szolgálni. Lentebb az új főcím és néhány kép is megtekinthető a szériából.

    Az új sorozat 3D CGI technikával készül a Zagtoon gondozásában, akiknek többekközt a Miraculous cím sorozatot is köszönheti a közönség. Az eredeti sorozat története szerint néhány fiú talál egy dínótojást, amiből egy dinoszaurusz kel ki. Megtartják, elnevezik Denvernek. A fiúk saját zenekarral rendelkeznek, amihez csatlakozik Denver is.

    Az új főcím megtartotta az eredeti szövegét, miközben kicsit modernizált a ritmuson. lenteb a főcím után három kép is megtekinthető.

    2018. augusztus 23.

    Hasizmokkal tele Rick és Morty ízelítő érkezett.

    Az Adult Swim bemutatott egy új teasert a készülő Rick és Morty 4. évadhoz. A kis előzetes meglepően szokatlan kinézetű főhősei ezúttal szuperhős-stílusban jelennek meg.

    A képregény, szuperhős és anime jellemvonásait keresztező rövidke promó alá nézhető meg:

    2018. augusztus 21.

    A Disney két filmjével és egy független alkotással készül a tanévkezdésre az HBO.

    Coco - új film
    2-án 20:00-kor

    Miguel családja nemzedékek óta gyűlöli a zenét, miután a fiú ükapja elhagyta a famíliát a zenei pálya miatt. Azt szeretnék, ha a fiúból cipész lenne, ám ő imádja a zenét, és arról ábrándozik, hogy egyszer majd a nagy muzsikus Ernesto de la Cruz nyomába léphet. Miguel be akar nevezni a tehetségkutató versenyre, ám gitárra van szüksége, mert az övét eltörte a nagyanyja. Halottak napján kölcsön akarja venni Ernesto emlékhelyéről annak gitárját, amikor váratlanul megnyílik előtte a holtak világa.
    Két igazán ígéretes sorozat érkezik szeptemberben a Da Vinci Kids csatornára.

    Történelem másképp - új sorozat
    3-tól hétköznap 16:30-kor

    Tudtad-e, hogy egy vödör miatt is tört már ki háború? Vagy, hogy egy tengeribeteg csirke tett tönkre egy római ütközetet? A Történelem másképp úgy mutatja be a történelmet, ahogy az valóban megtörtént, semmit sem hagyva ki. Találkozz a hősökkel, gonosztevőkkel és nevetséges romantikusokkal. Tudd meg, VIII: Henrik miért nem volt megfelelő, hogy randitanácsokat kérjünk tőle, vagy milyen volt gyermeknek lenni a viktoriánus korban. Bulizz a vikingekkel, cselezd ki az uralkodókat. Élvezd a szenzációs dalok ritmusát, Mária Skót királynő, vagy hadvezérek előadásában. Nevesd magad halálra a Történelem másképp c. sorozaton szeptember 3-tól a Da Vinci Kidsen!

    2018. augusztus 20.

    Maja, a méhecske
    79. rész: A vakáció
    - ma 19:35-kor az M2-n

    Maja nyaralásszakértőnek áll, hogy segítsen a Paulnak és a hangyáknak lazítani, akik folyton csak dolgoznak és menetelnek, ráadásul aludni sem lehet tőlük az éjszaka. A darazsak azonban megtudják, hogy a hangyák vakációznak, ezért útra kelnek, hogy kirabolják a kaptárat.

    Angelo rulez
    103. rész: Sötét Angelo 2: Wiznimalok háborúja
    - kedden 11:20-kor a Cartoon Network-ön

    Angelo felölti az alteregója, Sötét Angelo énjét, és csapatot szervez, hogy megmentse kedvenc játékát, a Wiznimal-vadászatot a végromlástól.
    Végre, megérkezett! A várva-várt előzetes... vagy nem. Befutott az új Star Wars-sorozat első kedvcsinálója.

    Készülj fel, hogy megismerd A Jedi visszatér és Az ébredő Erő közötti időszak történetét a Star Wars: Resistance vadiúj sorozat által. A Disney Csatorna új szériájáról először áprilisban írtunk, amiből kiderült, hogy az ellenállásról fog szólni, főszerepben pedig Kazuda Xiono lesz. Kazuda egy ifjú pilóta, akit beszervez az ellenállás, majd megbízást kap, hogy kémkedjen az Első Rendben.

    Az alábbi előzetes keveset mutat a történetből, de az animáció stílusa már bírálható, illetve megerősítésre kerül az is, hogy már ismert filmes karakterek is feltűnnek a történetben. Ilyen BB-8 vagy épp Poe Dameron.

    2018. augusztus 19.

    A következő hetekben újabb címekkel bővül a közel két éve felélesztett Disney-blokk az RTL Klubon. Továbbra is a klasszikus vonalon halad ez a blokk.

    A Kölyökklubon belül létező Disney blokk 2016. decemberétől látható újra az RTL Klubon, mely eddig a Kacsamesék és a Balu kapitány kalandjai sorozatokat tartalmazta. Ahogyan azt korábban jeleztük, augusztus 19-től visszatér a csatornára a 101 kiskutya című sorozat, mely hazai képernyőn évek óta nem volt látható. A széria a Balu kapitány kalandjait váltja, a kezdési időpontja változó.

    Továbbá ettől a naptól a Kacsamesék 66-95-ös részei is műsorra kerülnek, melyik az előző közel két év során nem voltak láthatóak a csatornán.
    Folytatódik a csatornapremierek sora a JimJam-en.

    Timmy és a tengerparti mentőakció - új különkiadás, csatornapremier
    1-jén 10:31-kor

    Timmy és barátai strandolni indulnak a tengerpartra. Minden tele van kalappal, napkrémmel,
    vödrökkel és strandlabdával.
    A latin-amerikai Disney Csatorna egy rövid teaser segítségével mutatta be az új sorozatot.

    Mikor 2013-ban bemutatásra került a Violetta című zenés telenovella, senki sem gondolta volna, hogy akkora sikereket érjen el, amivel három évadot és több koncertet is megéljen világszerte. Legfeljebb reménykedhettek enne a készítők. Ezután kellett egy olyan váltás, ami közel hasonló sikereket érhet el. Nos, a Soy Luna úgy néz ki, megfelelt ennek az elvárásnak, hiszen akkor nem készült volna belőle három évad. De minden véget ér előbb vagy utóbb. Ez a sorozat is. De nyugalom, érkezik a pótlása.

    A Soy Luna váltásaként 2019-ben érkezik a Bia. A teaseren kívül nem árultak egyelőre semmi hivatalosat a csatornától, így csak találgatni tudunk. Valószínűleg Bia a főszereplő neve, az előzetes alapján pedig Bia egy festőművész, akinek szerelmi történeteit követhetjük ebben az új sorozatban.

    2018. augusztus 18.

    Lassan a Disney is visszatér a megszokott kerékvágásba, a szeptemberi újdonságok között meglepetések is akadnak.

    Tudjuk, hogy mindenki a Miraculous-t várja a legjobban, így örömmel tudatjuk, hogy rögtön szeptember elején öt új epizóddal kedveskedik a Disney Csatorna. A sorozat elég kiemelt sávot kap, 18:00-kor lesznek a premierek, melyek többször is ismételve lesznek a lemaradóknak vagy az újranézőknek.

    Meglepő módon nem kell sokat várni a Kacsamesék folytatására sem, az augusztusi amerikai évadzáró után szeptemberen nálunk is láthatóak lesznek az 1. évad hátralévő epizódjai, beleértve az évadzárót is. Az évadzárós kategóriát erősíti a Bizaardvark és a Hotel Transzilvánia: A sorozat is.

    2018. augusztus 17.

    Augusztus 20. és szeptember 02. között kódolatlanul érhető el a Da Vinci TV a MinDig TV nézők számára, több mint 750 ezer háztartásban.

    Az Antenna Hungária Zrt. a Da Vinci Media Gmbh–val kötött megállapodása alapján a nyár utolsó két hetében, már az iskolakezdésre is készülve minden előfizető számára elérhetővé teszi a Da Vinci TV-t.

    A januárban megújult, berlini központú csatorna szórakoztató ismeretterjesztő műsorokat kínál gyermekeknek és az egész családnak a hét minden napján. A 24 órában sugárzó csatorna Da Vinci Kids és Da Vinci Learning programblokkokból áll. Műsorai ötvözik a szórakozást a tanulással, hogy megfeleljenek a kíváncsi gyerekek és szüleik elvárásainak.

    A Da Vinci TV kreatív és oktató tartalmait, díjnyertes műsorait a kultúra, történelem, természettudományok, kézműveskedés és sport témakörökben kínálja.

    2018. augusztus 16.

    A Disney Csatorna Amerikában bemutatott egy új előzetest a Ralph lezúzza a netet: Rontó Ralph 2-höz.

    Miután megnézhettük a Disney hercegnők laza stílusát a filmben, várható volt egy új előzetes érkezése. A hercegnők kinézete mellett Gal Gadot szerepéről is lehullt a lepel, amit ez az új előzetes bővebben is bemutatott. Gadot egy Sank nev karakternek adja a hangját, aki egy netes versenyzős játék, a Slaughter Race szereplője. A versenyautók között feltűnik Vanellope járgánya is, ami azt jelenti, hogy Ralph-ék halálos iramba kapcsolnak. Gadot egyébként a Halálos iramban-szériában volt látható, így a versenyzős közeg nem ismeretlen számára.

    A versenyzős jelenet mellett ez az előzetes is épít a Disney hercegnőkre, ezúttal Meridára. A profi íjász hercegnő skót eredete miatt a többi hercegnő nem érti meg mit mond, amit Anna a következő módon kommentál: "Ő egy másik stúdióból való". Ez pedig egy aprócska jel a negyedik fal áttörésére.
    Augusztus 20. és szeptember 2. között kódolatlanul érhető el a Kiwi TV. A legnépszerűbb meseszereplők mellett az animációs filmek legjobbjait láthatják a gyerekek ebben az időszakban.

    Tarzan és Goofy, de a világ leglustább macskája, Garfield is ott lesz a Kiwi TV képernyőjén a nyári szünet utolsó napjaiban. A csatorna kínálatában a legnépszerűbb mesékkel és egész estés animációkkal találkozhatnak a gyerekek. Az élményeket tematikus blokkokban kínálja a csatorna. A kódolatlan időszakban többek között a nagy zöld ogre, Shrek kalandjait izgulhatják végig négy részen keresztül. Újra képernyőre kerülnek a nagysikerű Jégkorszak sztárjai; Sid, Motkány, Diego és a többiek négy estén keresztül nevettetik meg a gyerekeket, de visszatérnek a Rio című egész estés rajzfilm papagájai is. Szintén tematikus blokkokban érkezik a Hattyúhercegnő című rajzfilm, amelyet a világhírű A hattyúk tava című balett alapján alkottak meg, és több folytatása is készült. A kódolatlan időszakban mind a négy film megtekinthető lesz a csatornán.

    2018. augusztus 15.

    A kicsit sem pihenhetnek szeptemberben, ha a Nick Jr.-ra kapcsolnak. Töb új évad is indul a folytatások mellett.

    A bevezetőben elhintett új évadok felsorolásával kezdenénk: érkezik A mancs őrjárat 5. évada, azAmikor Henry találkozott... 3. évada, a Láng és a szuperverdák 4. évada és a Max és Ruby legújabb, 7. szezonja. Az előbbiek közül Láng vasárnaponként jelentkezik az új kalandokkal, míg a többiek hétköznap szórakoztatják a közönséget.


    Az új évadok mellett a korábbi sorozatok sem kerülnek a süllyesztőbe, évadzáróhoz érkezik a Shimmer és Shine, az augusztus végén rajtoló Rusty rendbehozza 2. évada is folytatódik, végül pedig Nella, a hercegnő lovag nem mindennapi kalandozásai is képernyőn lesznek.

    A teljes szeptemberi premierlista a szokások szerint a folytatásban olvasható:
    A Fox eladása sem akadályozza meg a stúdió fejeseit, hogy új projektekbe fogjanak bele.

    Két leghíresebb animációs családját akarja megfilmesíteni a 20th Century Fox. Ők pedig nem más, mint a Griffin család, vagyis a Family Guy főszereplői és A Simpson család. Előbbi első filmét kapná meg, míg utóbbi a másodikat kaphatja meg.

    Alig pár hete lett hivatalosan is bejelentve, hogy a Fox nagy része a Disney tulajdonába kerül, mikor 2019-ben az utolsó része is lezajlik a felvásárlásnak. A Disney azt ígéri, hogy a Fox minden jelenleg is készülő projektjei bemutatásra kerülnek, azaz semmi sem kerül a kukába. De mi van a csak fejlesztés alatt lévő projektekkel? Mert a Family Guy és A Simpson család - A film 2 csupán fejlesztői fázisban tartanak.

    2018. augusztus 14.

    Mutatjuk a gyerekcsatornák júliusi teljesítményeit.

    Ugorjuk is át azt, hogy a Nickelodeon így, a Nickelodeon úgy... Tudjuk, hogy ő lett az első, ez már senkit nem lep meg. A folytatásban viszont akad egy-két érdekesség. Például az, hogy a Minimax nagyon előre tört, a második helyen végzett. A júniusi számokra rátett majdnem két teljes százalékot, így a hónap pozitív meglepetése díját neki ítéljük. Az M2 stagnált, viszont a Cartoon Network két pozíciót is előrelépett a legutóbbi helyezése óta. Vele ellentétben a Disney Csatorna csökkent egy pozíciót és egy fél százalékot is elvesztett.

    Lent minden júliusi adat megnézhető. Elemzésre fel!
    Bár a bemutató csak 2019-ben, a Disney már az előző hetekben tolta a film marketingjét. Most érkezett egy teaser is a tévéfilmhez.

    Már mi is többször cikkeztünk a Disney készülő élőszereplős Kim Possible feldolgozásáról. Előszörfebruárban írtuk meg, hogy készül egy ilyen film, majd elég hamar lehullt a lepel a főszereplőkről és végül azt nézhettük meg, hogyan fest a főszereplő Sadie Stanely beöltözve. Alább megtekinthető a film első ízelítője:

    2018. augusztus 13.

    Mr. Peabody és Sherman show
    41. rész: Return of the Guapos, Part 3
    - ma 22:15-kor a Minimax-on

    A Guapók, akik ellopták Shermanék műsorát, azt ígérik, hogy visszakaphatják, ha elfogják Jesse James-t, Dzsingisz Kánt és Belle Starrt, akiket véletlenül hoztak a jelenbe. Ám végül a Guapók megszegik ígéretüket. Szerencsére főhőseink ezúttal is hamar megoldják a kialakult problémákat.

    Tom és Jerry-show
    178. rész: Dzsessz-trió
    - kedden 17:30-kor a Boomerang-on

    Egy patkány ráveszi Tomot, Jerryt és Spike-ot, hogy alakítsanak jazz-zenekart.
    A FOX hazai megszűnése miatt A Simpson család legutóbbi évada sem érhetett el az évadzáróig. Most kiderült, hogy hol folytatódik a sorozat.

    A Simpson család az utóbbi években, a FOX hazai indulásával már az említett csatornán volt látható, sokszor röviddel az amerikai bemutató után. Így amikor a csatorna idén év elején bejelentette, hogy befejezi hazai pályafutását, akkor Springfield lakosai számára kétségessé vált a jövő. Bár azt lehetett sejteni, hogy nem mondanak le róluk a hazai csatornák, a kérdés csak az volt, hogy ki karolja fel A Simpson családot. Több befutó is lehetséges volt.

    A több lehetőség közül a legesélyesebbek a Humor+ és a Viasat6 merültek fel, mivel ezek a csatornák a korábbi évadokat jelenleg is műsoron tartják. A megmentő szerepe egyébként az is lesz, hogy befejezi a 29. évadot, mely a FOX leállásával félbemaradt a 14. résznél, így 7 leadatlan epizód még hátra van.

    2018. augusztus 12.

    A Freaky Friday premierje alatt az amerikai Disney Csatorna leadott egy előzetest, mely egy Utódok 3 különkiadást harangozott be. Elmondjuk miről van szó.

    Az Utódok 2-en megismert Uma (Chyna Anne McClain) a film végén tett ígérete szerint visszatér legalább egy különkiadás erejéig, melyben összecsap Mal-lel egy vízalatti csatában.  A 10 perces kisfilm szeptember végén mutatkozik be.

    A történet szerint Mal (Dove Cameron) egy misztikus erdőből jön ki egy sötét tengerpartra, ahol összefut Dizzy-vel, aki nem az akinek mondja magát. A különkiadásban feltűnik még Harry és Gil is Uma kalózbandájából. Ez a szinopszis egyébként nagyjából megegyezik az alábbi kiadott előzetessel:
    Természetesen a Ralph lezúzza a netet: Rontó Ralph 2.-ben cameozó karakterek változtak meg így.

    A Disney ikonikus hercegnőit eddig talán soha nem láthattuk együtt egy filmben, ám a Rontó Ralph folytatása megteszi ezt. Mondhatni történelmi pillanatnak lehetünk majd szemtanúi. Az Entertainment Weekly legújabb képén a legtöbb hercegnő látható modern, sportos öltözékben.

    A Ralph lezúzza a netet: Rontó Ralph 2. olyan közönségkedvenc szereplőket vonultat fel, mint Mulán, Jázmin, Anna, Elsa, Hófehérke, Pocahontas, Aranyhaj vagy Merida. És a film egyik főszereplője, Vanellope sem maradhat ki. Az alábbi képen az új öltözékükben láthatjuk a szereplőket:
    Új infók derültek ki, hogy valójában miért nem készült el a Deadpool animációs sorozat.

    John Landgraf, az FX csatorna vezérigazgatója tiszta vizet öntött a pohárba, hogy mi történt a háttérben. Donald Glover énekes, író, színész készítette volna a tervezett animációs Deadpool sorozatot, amelynek készítési fázisait árgus szemekkel figyelte a sajtó. Mígnem márciusban érkezett a hír, hogy az FX mégsem kér a sorozatból. Hogy miért? Volt szó kreatív nézeteltérésekről is és Donald Glover szoros határidejéről is. Nos, a vezérigazgató most tisztázta a helyzetet.

    2018. augusztus 11.

    Indul az őszi szezon a Boomerangon is, idén rengeteg Garfielddal a főszerepben.

    Ám mielőtt Garfieldig eljutnánk, érdemes az elején kezdeni. Mondjuk Nyuszipollyal. A zöldségszívó vámpírnyuszi kalandjai 3-án indulnak, ezúttal 15:45-kor és jó ha a közönség tudja, hogy minden nap adásba kerül egy-egy új epizód. A sorozat 2. évadából minden hátralevő epizód műsorra kerül.

    Az augusztusi új epizódok után szeptemberben is új részekkel jön mindenki kedvenc macska-egér párosa, azaz Tom és Jerry. A Tom és Jerry-show 3. évadának utolsó epizódjai 13-ától minden nap 17:30-kor lesznek láthatóak.

    Majd ezt követően 17-étől folytatódik a The Happos Family 2. évada naponta 13:50-kor és összesen 8 új epizód lesz látható.
    Néhány nappal ezelőtt megkezdődtek az élőszereplős Dóra, a felfedező film forgatásai.

    Az azonos című népszerű animációs sorozatot alapul véve forog Ausztráliában az a film, amelynek címszereplőjét Isabela Moner (100 dolog a gimi előtt, Transformers: Az utolsó lovag) alakítja, míg a rendezést James Bobin vállalta el. Az első kép a főszereplőről az alábbi szinopszis után nézhető meg.

    Miután élete nagy részét dzsungelek felfedezésével töltötte a szülei társaságában, Dóra számára elérkezik a legnagyobb kihívás: a gimi. A mindig felfedező Dóra hamar egy csapat élén találja magát, melynek tagjai legjobb barátja Csizi, a majom és unokatestvére, Diego, továbbá egy csapat tini, akikkel elindul, hogy megmentse szüleit és megoldjon egy lehetetlen rejtélyt.

    2018. augusztus 9.

    Nem csak külföldön, hanem itthon is folytatódnak a töretlen sikerű Peter Griffin és családja nem mindennapi történetei. A Family Guy a legutóbbi évaddal jön szeptembertől.

    Bár a 15. évad még csak májusban ért véget idehaza, "köszönhetően" a kisebb lemaradásnak, a hazai Comedy Central még tartozik egy évaddal mielőtt utolérné az amerikai vetítést. Nem is vár vele túl sokat, a 20 részes 16. évad már szeptemberben elrajtol.

    Ez az évad sem lesz nagyratörőbb, a készítők a már jól megszokott recept szerint dolgoztak. Az évadnyitó epizódban például a Griffin család megelégeli, hogy sorozatuk 1999-es indulása óta nem nyertek még Emmy-díjat. Peter ezért mindent megtesz, hogy a sorozat Emmy-kompatilisebb legyen. Egy későbbi epizódban láthatunk még Sherlock-paródiát, melyben Stewie és Brian alakítja az ikonikus párost. Aztán egy különleges epizód története szerint a Family Guy már 60 éve képernyőn van, ezért visszatekintenek a korábbi évekre, kulturális eseményekre.

    2018. augusztus 8.

    Csupa újdonsággal nyitja a szeptembert a Minimax. Két új DreamWorks-sorozat jön, illetve a brit CBBC csatorna saját gyártású sorozata is bemutatkozik. További újdonságokra is számítani kell.

    Trollok - A dallam szól tovább - új sorozat, 1. évad
    3-ától minden nap 18:44-kor

    A dallam szól tovább és ettől tuti neked is égnek áll majd a hajad! Tarts Te is Pipaccsal, Ágassal és barátaikkal. Énekelj, táncolj és érezd jól magad a soha véget nem érő bulikban.

    Végre otthon - Tip és Oh kalandjai - új sorozat, 1-2. évad
    3-ától minden nap 19:10-kor

    A galaxis két legmókásabb párosa újra a képernyőn! Oh, a kétbalkezes földönkívüli és földi barátja, Tip közösen mentik meg a földet a kipusztulástól és közben együtt fedezik fel, hogy mit is jelent az otthon.
    A szeptemberi bemutató előtt a Warner által bemutatkozott az Apróláb című animációs film végső előzetese.

    Mi van akkor, ha megfordítjuk a klasszikus alapmesét, amikor az ember meglát egy nagylábút és elkezdi levadászni a lényt? A Warner Bros. azt tűzte ki célul, hogy a következő filmjében az előbb említett szituációt megfordítja és ezúttal a nagylábúak szempontjából meséli el ezt a nem mindennapi találkozást.

    Migo, a jeti egy nap találkozik egy emberrel, aki értelemszerűen megijed főhősünktől. És fordítva. A jetik ugyanis embert még csak nem is láttak, számukra egyfajta legendák. A népe persze nem hisz neki, csak néhány barátja, akikkel elindul a hegyről az emberek falujába, ahol reményei szerint megismerkedhet a legelső emberével.

    2018. augusztus 7.

  • Hosszú évek kihagyása után augusztus 19-től hétvégente újra látható lesz az RTL Klubon a 101 kiskutya című Disney-sorozat. Nagyjából 08:25-ös kezdésre kell számítani. A sorozat előtt pedig a Kacsamesék 66-95-ös részei kerülnek adásba, melyek a sorozat visszatérte óta még nem voltak láthatóak.
  • A Boomerang megvette a régiónkra A dzsungel ritmusa spin-offjának, a Jungle Beat: Explorers 2. évadának vetítési jogait. A 13x7 perces évad mellett az első évad jogait is megújították.
  • A Boomerang berendelte a Dorothy Óz földjén 3. és a Tom és Jerry-show 4. évadát.
  • Míg a Cartoon Network a Csoda Kitty 2. évadát rendelte be.
  • Berendelésre került a Max és Ruby 7. évada.
  • Ez lesz a Totál Dráma spin-offjának, a Total DramaRama című afféle előzménytörténetként is felfogható sorozatának a logója. A sorozatról írt kritikánk itt olvasható.


  • A harmadik SpongyaBob-mozifilm 2020 júliusában érkezik a mozikba.
  • A Young Justice: Outsiders 3. évada sötétebb lesz mint az eddigi évadok. Erről Grei Weisman társalkotó beszélt: "Mivel egy streaming felületen vagyunk és nem a Cartoon Network-ön, nincsenek a CN szabványai és gyakorlatai. Nem mondhatják meg mit tehetünk és mit nem. Ez felszabadított minket és az évad érettebb lett. Egy kicsit sötétebb. Határozottabban elmerülünk a karaktereinkben és a DC univerzumában."
  • A Disney élőszereplős Susi és Tekergő filmje mozi helyett a 2019-ben induló Disney Streamingen kerül bemutatásra.
  • Augusztusban már az 5. évadja indult el a DC Super Hero Girls: Tini szuperhősök websorozatának.


  • A Warner Bros. animációs filmet fejleszt, melyben ismert szuperhős állatok lennének a főszereplők. Olyan karakterek feltűnése várható, mint Krypto, a szuperkutya, Ace, a denevéreb, Aquaman tengericsikója, Vihar vagy Harley Quinn hiénái, Lou és Bud. Persze feltűnhetnek újonnan kitalált szuperhős állatok is.
  • Elena, Avalor hercegnője tévéfilmet kap. A címe Elena of Avalor: Song of the Sirenas lesz és szeptember 21-én mutatja be az amerikai Disney Junior. A filmben Elena Nueva Vistába utazik, hogy találkozzon az unokatestvérével, amikor sellő-szerű lényekkel találkozik.
  • A Transformers: Cyberverse című új animációs sorozat 2018 őszén mutatkozik be a Cartoon Network műsorán. Hozzánk 2019-ben érkezhet meg.

  • További hírekért, érdekességekért kövessetek Facebook-on:


    2018. augusztus 6.

    A Lármás család
    56a. rész: Selfie Improvement
    - ma 18:35-kor a Nickelodeon-on

    Carol fényképe több like-ot kap, mint a Lori-é, ezért a Lármás-lány megpróbál fölé kerekedni.

    Rocksuli
    45. rész: Imádom a rock and rollt 2. rész
    - kedden 20:20-kor a Nickelodeon-on

    Dewey régi bandája fellép álmai fesztiválján, a tanárnak döntenie kell a régi élete és a Rocksuli között.

    Kacsamesék
    10. rész: The Missing Links of Moorshire!
    - szerdán 18:00-kor a Disney Csatornán

    Dagobert és Glomgold felfedeznek egy elveszett golfpályát egy misztikus birodalomban. Dagobert alig várja, hogy megmutathassa ezt a sportot az unokáinak, míg rá nem jön, hogy Viki jobb mint ő.
    Hétfőtől vidám minisorozatokkal várja kis nézőit a Hetedhét kaland című magazinműsor az M2 gyerekcsatornán. A különböző témájú, ötrészes sorozatokat a megszokott időben, minden hétköznap 16 órától láthatják a nézők.

    Három héten át, három témát boncolgat a Hetedhét kaland, az M2 gyerekcsatorna magazinműsora. Az első héten hazai és távoli tájak izgalmas állataival találkozhatnak a gyerekek. Kiderül, hogy a mosómaci szokott-e mosni, szeret-e strandolni, bokszolnak-e a kenguruk, és rábízhatjuk-e a kecskére a káposztát? Ugyanezen a héten ötleteket adunk olyan játékokhoz, amelyeket a ifjoncok a nyári hőségben a szabadban játszhatnak, egy vízzel teli medence mellett.

    Az augusztus 13-i héten újabb két téma várja a kicsiket. Az egyik a kertészmagazin. A gyerkőcök megtudhatják, milyen virágokra szállnak szívesen a lepkék, hova költöznek a dinoszauruszok, ha megunták, hogy egy játékdobozban élnek, és hogy kinőhet-e a fű a süni fején? A Csudacsizma minden kérdésre tudja a választ - már csak kislapátra, virágföldre és egy csipet varázslatra van szükség. Továbbá visszarepítjük a csemetéket az időben, dédnagymamáink korába, amikor nem az élelmiszerboltban vásárolták a kenyeret és nem mosógépben mosták a ruhákat. Trömböczky Napsugár, a Hetedhét kaland műsorvezetője láthatatlanul kukucskál be egy parasztcsalád életébe.

    2018. augusztus 5.

    Rengeteg újdonsággal és megújuló műsorral indítja az idei őszt a Nickelodeon. Premierlista a cikkben.

    Hol is kezdjük? A Lármás család az áprilisi visszatérése óta nagy ütemben pótolja az elmaradásait, az előző hónapokban elég sűrűn érkeztek a premier epizódok, és így lesz ez szeptemberben is. A 3. évad további új epizódjaival a Nickelodeon utoléri Amerikát, így egy ideig biztosan nem kapunk újabb epizódokat. Folytatódik azAlvinnn! és a mókusok 3. évada, ezzel visszaveszi a vezetést az M2-től.

    A legújabb szezonnal visszatér a Game Shakers, vasárnaponként pedig a Veszélyes Henry legújabb epizódjait vetíti a csatorna. Régóta várjuk, így itt az ideje, hogy a Ne szólj szám című film is bemutatkozzon a csatornán. Ez a hónap végén meg is történik.

    A korábi hónapokból pár új rész erejéig átcsúszik szeptemberre A Thunderman család, a SpongyaBob Kockanadrág, a Regal Academy. Végül, de nem utolsó sorban úgy tűnik, hogy a Bunsen, a bestia eddig kimaradt ünnepi különkiadásai szeptemberben éjszakai időpontban kerülnek leadásra.

    A lenti premierlista előtt nézzétek át a Nickelodeon megújuló műsorrendjét, hogy tudjátok mikor lesznek adásban kedvenc műsoraitok, illetve hogy melyik műsoroktól kell elbúcsúzni augusztusban.
    Boxi - új sorozat, csatornapremier
    13-ától hétköznap 18:00-kor 3 résszel

    A kedves kis sorozat két papírból hajtogatott főszereplője Kartomi, a kisfiú és Boxi, a kutyája egy gyerekszoba íróasztalán megelevenedett papír városkában élnek, ahol újabb és újabb kalandokat élnek át különös, kartonból, dobozokból és hétköznapi tárgyakból épült világukban. A kisfiú állandóan galibát okoz, amit aztán kutyája segítségével próbál helyrehozni. A főhősök tanulságos kalandjain keresztül a gyerekek megismerhetik az együttműködés, a csapatmunka, a közös feladatmegoldás örömeit.

    Béci és Réci - 2. évad, csatornapremier
    14-től hétköznap 16:00-kor dupla résszel

    Béci egy energikus hétéves kisfiú, aki szereti a kalandokat. Mindig számíthat barátaira, és ha probléma adódik, mindig van egy kreatív ötlet a tarsolyában. Segítségére van Réci, a kedves kis kacsa is.
    Ennek pedig politikai oka van.

    Micimackó és barátai történetei a világ talán legártatlanabb sztorijai közé tartoznak, mégis a csacsi öreg medve Kínában politikai áldozattá vált. A kínai kormány ugyanis nem engedélyez semmilyen anyagot, amiben Micimackó megjelenik. Ugyanis Hszi Csin-ping, a Kínai Népköztársaság elnöke folyamatosan Mackóval van mémelve.

    Történt, hogy 2013-ban Csin-ping és Barack Obama akkori amerikai elnök találkoztak és egy jól sikerült képen pont úgy néznek ki, mint Micimackó és Tigris. Erről készült egy mém. Ezt a mémet az elnök nem vette jó néven és azóta tiltják Mackó minden képét. Így történhetett az, hogy a Barátom, Róbert Gida nem számíthat a kínai közönségre, így ők biztosan nem gyarapítják a Disney vagyonát.

    2018. augusztus 4.

    A Futurama és A Simpson család alkotójának új sorozatának bemutatták az előzetesét.

    Az animációs Trónok harca is megkapta a maga előzetesét az idei Comic-Con-on. Matt Groening sorozatának előzetesében betekintést nyerhetünk abba, amit a Netflixre készülő széria ígér a nézőknek. Vagyis középkori kalandok egy kis mágiával, fantasy-vel keverve és az alkotó elborult humorával fűszerezve.

    A sorozat főszerepében Bean az alkoholista hercegnő áll, vele tart még Elfo, az elf és a saját démonja, Luci. A Disenchantment célja, hogy aláássa a fantasy műfajt. Az egyik ilyen példa erre az maga Bean hercegnő és az ő különbsége a többi megszokott hercegnőtől. Erről Josh Weinstein, a vezető producer beszélt: "Azt akartuk, hogy egy teljesen másik irányba menjünk el, mint a Disney hercegnők, ezért azt gondoltuk, hogy mi lenne ha ő [a hercegnő] egy realisztikus, 19 éves fiatal nő lenne?"

    "A fantasy-ben és sci-fiben az a tendencia, hogy a gonosz és a jó áll szemben egymással, és ezt mi megpróbáltuk kicsit árnyalni. Zog király itt elég rosszindulatúan kezd, de aztán kiderül, hogy erre oka van és igazából nem is gonosz. Ugyanígy Bean hercegnő, aki a sorozat sztárja - nem tökéletes semmiben, sok rossz döntést hoz, több hibája is van, de úgy is imádni fogjátok." - tette hozzá Matt Groening készítő.
    A Viacom gyerekcsatornája, a Nickelodeon 31 országban, köztük hazánkban készített felmérést az alfa generáció szokásairól, viselkedéséről, hogy reális képet kapjon az általa megszólított fiatal nézőkről. Közel hatezer 6 és 11 év közötti gyerek segítette a kutatás sikerét, melyből többek között az is kiderült, hogy a 2007 után születettek már nem titkolóznak a szüleik előtt. Az anyukák, apukák, tesók vagy épp nagyszülők átvették a legjobb barát szerepét, így a kutatás eredménye nem is lehet aktuálisabb, mint július 30-án, A barátság világnapján.

    A mai gyerekek ösztönösen tudják, hogy a világ folyamatosan változik − derül ki a Nickelodeon kutatásából. A Viacom fontosnak tartja, hogy ismerje közönségét, a csatornáit néző emberek szokásait, helyzetét, értékrendjét, ezért a gyerekcsatorna esetében a 6-11 éveseket kérdezte meg. Ez már az a korosztály, melynek tagjai az első okostelefonok megjelenésével egy időben születtek. A kutatásból kiderül: izgatja őket a technológiai fejlődés és az innováció, pozitívan élik meg a gyors változást, ugyanakkor tisztában vannak a világ problémáival és az örökös feszültséggel is.

    Ennek a generációnak a legnagyobb védelmet a család adja, ez a boldogságuk fő forrása is. Sőt, a gyerekek 61 százalékának a legjobb barátja is a családtagok közül kerül ki. A családmodellek viszont egyre sokszínűbbek: a klasszikus anya-apa-gyerekek felállás mellett egyre többen nevelik egyedülálló szülőként gyermekeiket, van, ahol a nagyszülőkkel élnek a gyerekek, és egyre gyakoribbak a szivárványcsaládok is. A mai gyerekek számára a "szülő" kifejezés szeretettel és tisztelettel teli, minden olyan felnőttre alkalmazható, akiben a leginkább bíznak, és, aki rendszeresen törődik velük.
    Detti és Drót - új magyar animációs sorozat
    18-ától hétvégente 14:40-kor

    Detti és kis kutyusa Drót szörfözni mennek Danival és Dórival a vízhez. Amíg Detti készülődik, Dani és Dóri már a vizet hasítja a remek szörfdeszkákkal. A szélcsend azonban veszélybe sodorja a két széllovast, így Detti és Drót különleges időmegállító képességére lesz szükségük a megmeneküléshez...

    Maja, a méhecske - 2. évad
    20-ától hétköznap 19:35-kor

    Az évadnyitóban: Maja nyaralásszakértőnek áll, hogy segítsen a Paulnak és a hangyáknak lazítani, akik folyton csak dolgoznak és menetelnek, ráadásul aludni sem lehet tőlük az éjszaka. A darazsak azonban megtudják, hogy a hangyák vakációznak, ezért útra kelnek, hogy kirabolják a kaptárat.

    2018. augusztus 3.

    A Nickelodeon mellett a Cartoon Network is megújuló műsorral köszönti az őszi szezont. Mutatjuk hogyan néz majd ki a csatorna műsorrendje.

    Az előző évekhez hasonlóan az idei nyarat is különböző maratonok, összeállítások uralták a Cartoon Network-ön. Ezek szeptemberen véget érnek, ami változásokat hoz a csatorna műsorrendjében. E változás keretében kikerül a nappali vetítésből az Angelo rulez, eltűnik a Zöldfülűek bevetésen és a Steven Universe visszaszorul 21 órára. Visszatérő műsorként üdvözölhetjük a Bűvös varázskardokat, mely új részekkel is jelentkezik és a Ninjago is kap egy déli vetítést.

    A műsor további érdekessége, hogy a hétköznapi és hétvégi összeállítás között már nem tesznek különbséget vagy legfeljebb minimálisan térnek el egymástól (Kalandra fel! vs Transformers).

    A szeptember közepétől érvényes műsor így fog alakulni: