Miniinterjú az Utódok 2 sztárjaival - Gyerek-Világ

2018. augusztus 3.

Izgalmakkal teli hétvége elé nézünk, az már bizonyos! Augusztus 4-én és 5-én, 12:05-kor feltétlenül kapcsoljatok a Disney Csatornára, ugyanis két egymást követő napon nézhetitek meg az Utódok első és második részét! Kedvcsinálóként pedig hoztunk nektek pár interjút a sorozat főszereplőivel, jó szórakozást!

Megkértük az egyik főszereplőt, az Evie-t alakító Sofia Carsont, hogy meséljen egy kicsit az élményeiről:

Szerinted mi a legjobb dolog az Utódokban?

A film lényegében a legendás Disney hősök életének a folytatása – egy igazi modern tündérmese. Tetszik, hogy mi négyem a tini gonosztevők szemszögéből láthatjuk a történetet, melynek a végső tanulsága az, hogy ne csak a szüleinknek próbáljunk megfelelni, hanem saját magunknak is.

Úgy tűnik, a hagyományos mesék visszatérnek, gondoljunk csak a Demónára vagy az Egyszer volt, hol nem volt című sorozatra. Mit gondolsz, miért?

Azt hiszem azért, mert a nagyszüleinktől kezdve, a szüleinken át, egészen a mi generációnkig mindannyian az imádott Disney meséken nőttünk fel, így ez egy közös pont a generációk között, ami közelebb hozza az embereket. Beleivódott a kultúránkba, és a világnézetünk részévé vált, így azt gondolom, hogy nagyszerű ötlet, hogy a régebbi meséket újra a köztudatba hozzuk, és modernizáljuk.

Mit gondolsz, van valami közös Evie és közted?

Igen. Evie a történet során igazi kis „okoskává” válik, hiszen egyre többet olvas és tanul. Én is ilyen vagyok, mindig is imádtam tanulni. Valamint hasonló az élettörténetünk is, hiszen régebben én is egy szégyenlős kislány voltam, aki nem hitt magában, de mára egy határozott, erős nő lettem. Azt hiszem, ez a fejlődés rengeteg lánynak példát mutathat.

Harry Hook, Hook kapitány fia, aki felborzolja a kedélyeket a népszerű film látványos folytatásában. Thomas Doherty-vel, a skót színésszel beszélgettünk, ő alakítja az izgalmas gonoszt.

Meg kellett tanulnod kalóznak lenni a forgatás előtt?

Volt egy pár hétig tartó próbafázis, a táncpróbákon kívül például megtanultam kardozni is, ami egy nagyszerű dolog, remélem, hogy ezt a tudást később is kamatoztathatom a karrieremben.

Megtarthattad a skót akcentusod?

Igen, Harry skót akcentussal beszél, és szerintem nagyon illik hozzá. A meghallgatáson amerikai akcentusom volt, de megpróbáltam a skóttal vegyíteni, hogy legyen egy nyersebb színezete a beszédemnek, ami rosszfiússá, „kalózosabbá” teszi.

Mennyire gonosz Harry?

Nagyon rossz. Kenny Ortega azt akarta, hogy a közel 100 éves Disney legnagyobb gonosza legyen. Semmi jóindulat nincs benne, igazi rosszfiú.

Igaz, hogy eredetileg mohikán hajat szántak Harry-nek?

Igen, eredetileg úgy volt, hogy oldalt felnyírt, középen hosszabb hajam lesz, de végül inkább egy James Dean-szerű stílus mellett döntöttünk, illetve feketére festettük a hajam.

Mennyi ideig forgattátok a filmet?

Épp akkor volt a The Lodge sorozat premierje, amikor Vancouverben dolgoztunk az Utódok 2-n, szóval párszor elugrottam az Egyesült Királyságba a forgatás alatt. Összességében körülbelül 3 hónapot töltöttem Kanadában, augusztustól november elejéig. Elég sok időbe telik leforgatni egy ilyen filmet.

Szerinted miért volt annyira sikeres az első rész?

Nagyon okos az alapötlet, illetve az egész film tök szellemes, nem is beszélve a nagyszerű zenéről. Nem kell fiatalnak lenned, hogy élvezni, a tudd a dalokattársadalom minden rétegét meg tudja érinteni. A történet is kiváló, összefoglalja a Disney szellemiségét. Színes és mesés film.

Mik voltak a kedvenc pillanataid a forgatás alatt?

Van egy nagyszabású táncos jelenet a film végén, amiben a főszereplők és a kalózok együtt szerepelnek – ezt nagyon nagy élmény volt leforgatni. Illetve azt is nagyon élveztem, amikor a szabadidőmben felfedezhettem Vancouvert, és találkozhattam néhány nagyszerű új emberrel. Valamint igazi megtiszteltetés, hogy együtt dolgozhattam Kenny Ortegával, aki a HighSchool Musicalt is rendezte.

Pörögj rá az Utódok maratonra hétvégén, nézd meg az első részt augusztus 4-én, szombaton 12:05-kor, majd augusztus 5-én a második részt, szintén 12:05-kor a Disney Csatornán!

Forrás: Merlin

További hírekért, érdekességekért kövessetek Facebook-on:


0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése