Mozis rajzfilmpremierek: 2019. január - Gyerek-Világ

2018. december 30.

Izgalmasan indul a 2019-es évek azoknak, akik szeretnek moziba járni. Rögtön az első napokban Asterixék újabb kalandját élhetjük át, aztán pár hónapos csúszással megérkezik Rontó Ralph 2. filmje, lesz itt egy magyar animáció is és Kókusz Kokó derült égből villámcsapásként érkező új mozifilmje.

Asterix: A varázsital titka

Amikor Csodaturmix fagyöngyszedés közben leesik egy fáról, ráeszmél, hogy reflexei már nem olyan jók, mint régen, így kénytelen belátni, hogy öregszik. Úgy dönt, nekilát megkeresni az örökösét.

Asterixszel és Obelixszel az oldalán útnak indul keresztül Gallián, hogy találjon egy druidát, aki méltó a varázsital receptjének megismerésére.

Bemutató: 3-án


Ralph lezúzza a netet

A Rontó Ralph folytatásában hátrahagyjuk a játéktermet, hogy felfedezzünk egy ismeretlen, végeláthatatlan és izgalmakkal teli világot: az internetet – amit Ralph talán nem ront el teljesen. A videojátékok bajkeverője, Ralph, és a szintén kívülálló Vanellope von Cukk kockázatos utazásra indulnak a világhálóra, hogy kerítsenek egy pótalkatrészt Vanellope játékához, a Sugar Rushhoz. Ez a hely azonban cseppet sem olyan lesz, mint amire számítanak…

Bemutató: 10-én


Sellők és Rinocéroszok

ülönös dolgok történnek egy tengerparti motelben. Egy nagymama sellő farokkal pancsol a kádban, a szomszéd nő erotikus táncot lejt az ablakban, a halárus néni beleharap egy hal nyalókába miközben egy összetört szívű apuka rinocéroszként száguld az erdőben. A 8 éves Tilda életének szereplői furcsa, esendő, szeretetre éhes emberek, akik a kislány képzeletében szürreális vízióként jelennek meg, emlékképekből és egymásból alakulva, transzformálódva. Vágy és bánat, jelen és múlt, a szeretet és a kapcsolódás konstans hiánya keretezi a filmet.

Bemutató: 10-én


Kókusz Kokó, a kis sárkány - Irány a dzsungel!

Készüljetek fel a valaha volt legtüzesebb vakációra!

Kókusz Kokó családjával és legjobb barátjával, Oszkárral indul életük legnagyobb kalandjára, egyenesen a dzsungel mélyére. A nyaralás nem indul jól. A kis tűzokádó sárkány bár számos történetet halott már nagypapájától a goromba vízi sárkányokról, eddig eggyel sem találkozott, most azonban útjukat állja néhány jól megtermett példány, így hajójuknak új útvonalat kell keresni. Az ismeretlen vizeken váratlanul léket kapnak, amiért a gyanú szerint a vízi sárkányok a felelősek. Mindenkinek azonnal el kell hagynia a fedélzetet, a partra szállás közben pedig eltűnik Matilda, a kis süni. Amíg Kokó és Oszkár barátjukat keresik, a többi sárkány próbál biztonságban eljutni a táborhelyükre. Vajon sikerül megbékíteni a folyamatosan perlekedő tűzokádó és vízi sárkányokat és vajon a kis Kokó megtalálja süni barátját?

Bemutató: 24-én


Még egy nap élet

Varsó, 1975. Ryszard Kapuscinski kiváló veterán újságíró, idealista, a vesztes ügyek és forradalmak barátja. Az újságíró meggyőzi főnökét, hogy küldje el Angolába, ahol véres polgárháború tört ki a század függetlenségének előestéjén. Az újságíró öngyilkos utazás során jut el a polgárháború közepébe, ahol szemtanúja lesz a háború mocskos valóságának, és felismer egy számára addig ismeretlen érzést, a tehetetlenséget.

Bemutató: 31-én


További hírekért, érdekességekért kövessetek Facebook-on:


2 megjegyzés :

  1. Elnézést ,nem Csodaturmixt akartál írni az Asterixnél?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezúttal nem vállalom magamra a felelősséget, pedig az én ismertetőjegyem is lehetett volna. :) A leírást a forgalmazó biztosította, ezúttal ők hibáztak.

      De javítottam, köszi a jelzést!

      Törlés