A Kertitörpe-kommandó magyar hangjai - Gyerek-Világ

2019. június 27.

Mint tudjátok, a Netflix az utóbbi időszakban elkezdte fejleszteni a magyar felületet, ezzel együtt rengeteg mindenhez érkeztek és érkeznek folyamatosan a feliratok, néhány hete pedig szinkronokat is megosztottak a nagyérdeművel. A Kertitörpe-kommandó az egyik ilyen tartalom.

Szóval, ige, hetek óta lassan, de biztosan kapjuk már a szinkronos tartalmakat (a Sorozatjunkie nagy segítség tud lenni ebben), de eddig gyerektartalomhoz csak vásárolt szinkronokat kaptunk. Tegnapig. Ekkor érkezett ugyanis a Gome Alone című animációs filmhez a magyar változat, mely lényegében az első netflixes animációs magyar szinkron. És ettől fogva csak több várható.

A történet szerit Chloe és anyukája új környékre költözik, ahol a rózsaszín hajú lányt nem várt bonyodalmak veszik körbe. Először is az új iskola, a népszerű diákok és a stréber szomszéd, vagyis az átlagos dolgok nehezítik meg az amúgy is visszahúzódó 'Pinky' helyzett, mígnem egy nap a különös szörnyecskék, vagyis a troggok rá nem támadnak. Egyedül semmi sem könnyű, így az életre kelő kertitörpék segíteni nem indulnak. Viszont nekik is saját céljuk van. A két faj képviselői összefognak egy nagyobb jó érdekében, hogy legyőzhessék a Mega troggot, ami idővel ellenségekből barátok kovácsol belőlük.

A magyar változat munkatársairól egyelőre nincsenek információk, lévén, hogy a Netflixen nincs bemondás, de azt tudjuk, hogy a főszereplőket Laudon Andrea és Baráth István szólaltatják meg, de a törépk között is találkozhatunk ismerős nevekkel. Ezeket alább lehet megtekinteni.

Chloe - Laudon Andrea
Liam - Baráth István
Catherine - Németh Kriszta
Jess - Tarr Judit
Brittany - Pekár Adrienn
Trey - Gacsal Ádám
Chelsea - Hermann Lilla
Alpha - Háda János
Bravo - Pusztaszeri Kornél
Charlie - Barbinek Péter
Quicksilver - Harsányi Gábor
troggok - Seszták Szabolcs

A Kertitörpe-kommandó magyar szinkronnal már megtekinthető a Netflixen.

További hírekért, érdekességekért kövessetek Facebook-on:


0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése