Megérkezett a Jégvarázs II. második előzetese - Gyerek-Világ

2019. június 11.

A Jégvarázs II. új előzetese egy új poszter kíséretében érkezett meg.

A Disney 2013-as nagysikerű filmjének folytatását óriási várakozás előzi meg, melyet mit sem bizonyít jobban, hogy a februári teaser rekordot döntött, azaz 24 óra alatt ezt az animációs filmet nézték meg a legtöbbször, ami számokban annyit jelent, hogy 116.4 millió kattintást generált. Ez pedig azt is jelentheti, hogy könnyen elérheti - vagy akár meg is haladhatja - az első film sikerét, mely akkor egy milliárdnál is több dollárt hozott a konyhára, illetve két Oscar-díjat is bezsebelt a Legjobb animációs film és a Legjobb betétdal kategóriákban, továbbá Broadway musical is készülőben van.

A folytatás már nem azzal foglalkozik, hogy Elza elfogadja a képességét, hanem inkább arra, hogy megtudja annak eredetét: vagyis, hogy vele született-e vagy később kapta. Ehhez viszont ismeretlen területekre kell merészkednie, akivel természetesen vele tart Anna, Kristoff, Olaf és Sven is. Az első részből megtudhattuk, hogy Elza ereje a világ számára túl sok volt, a folytatásban csak remélni lehet, hogy elegendő lesz.

Frissítés! Megérkezett a szinkronos változat:


Eredeti:


A fenti előzetes kíséretében pedig megérkezett a film újabb posztere is.


A Jégvarázs II. hazai bemutatója november 21-n lesz esedékes.

További hírekért, érdekességekért kövessetek Facebook-on:


0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése