Itt a Kémesítve új előzetese - Gyerek-Világ

2019. július 3.

Will Smith menő kémalakja ebben az évben bemutatkozik a mozikban és ezt egy új előzetessel hirdeti a 20th Century Fox.

Elég rég láthattunk már bármilyen anyagot a Kémesítve című animációs filmhez, ám megtört a jég, az időközben elhalasztott film új előzetessel jelentkezett. A többekközt Will Smith és Tom Holland nevével fémjelzett alkotás főszereplője Lance Sterling sikeres titkosügynök, akinek egy nap Walter Beckett ifjú tudós próbál demonstrálni egy újfajta vegyületet, mely az akciók közben válhatnak ügynökünk segítségére. Ám ahogy az ilyenkor szokott lenni, a dolog balul sül el és Lance átváltozik egy... galambbá. Mely, mint kiderül, hátránnyá válik az élet minden területén. Az új akció: visszaváltoztatni Lance ügynököt.

A két említett színész mellett az eredeti hangsávon hallható lesz még Karen Gillan, Ben Mendelsohn, Rashida Jones, DJ Khaled és Masi Oka is. A filmet rendezi Troy Quane és Nick Bruno.

Az új előzetes bár több új jelenetsorral is rendelkezik, ennek ellenére nem mutat sokkal többet, mint a korábban már látott előzetes. Azért lessétek meg a második kiadást odalent:


Az előzetes mellé ezúttal is jár egy új poszter:


A Kémesítve új premier dátuma idén karácsonykor lesz. Amerikában december 25-től, míg idehaza 26-ától lesz látható ez az animációs film.

További hírekért, érdekességekért kövessetek Facebook-on:


2 megjegyzés :