Gyerek-Világ
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 2017. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 2017. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. január 19.

Visszatekintő cikksorozatunk utolsó darabjához érkeztünk. Az M2 2017-es kínálata következik.

2017. januárja viszonylag szerényen indult, hiszen akkor csak az 1971-es Pinokkió kalandjai 6 részét mutatták be, illetve az Átjáró Másvárosba új epizódját. Február többnyire csatornapremiereket hozott a Jake és Sohaország kalózai 1. és a Mickey egér játszótere 3. évadainak személyében, továbbá a Városi legendák új részei is bemutatásra kerültek. Március is tartogatott néhány csatornapremiert. Mellettük új sorozatként a Rubi Szivárványiában volt látható és a Digy, a tinisárkány 2. szezonja. Áprilisban az M2 beelőzte a Disney-t a Szófia hercegnő epizódjainak vetítésével, csatornapremier filmként pedig a Paddington volt látható.

2018. január 10.

A Kiwi TV 2016-ban indult, a TV2 Csoport rajzfilmcsatornája, mely letett már egy-két dolgot az asztalra.

2017-et rögtön egy nagyszabású premierrel indították. Itthon több csatorna is műsorra tűzte már a Hupikék törpikéket, ám egyik sem volt hajlamos leadni annak az összes részét. A Kiwi TV viszont megtette, januárban indította útjára a Magyarországon magyarul még nem látott epizódok vetítését. Februárban országos premierként folytatták a korábban felbehagyott anime, A dinoszauruszok királya című sorozatot, elindult még a sajátgyártású sorozatuk, a Zűrgombócok 2. évada, csatornapremierként pedig olyan sorozatévadokat mutattak be, mint a Flipper és barátai, Blinky Bill kalandjai vagy az Egyszer volt... Az élet. Utóbbiból egész évben érkeztek a folytatások. Márciusban két sorozatot is megmentettek, a Flipper és barátai 3. és a Blinky Bill kalandjai 3. évadai mind országos premierként voltak láthatóak a csatornán. Áprilisban rengeteg csatornapremier filmet mutattak be, illetve két sorozatot tűztek képernyőre.

2018. január 9.

Megvannak a 2017-es nézettségi eredmények. Biztosan tudjátok ki az első helyezett, de mi van a többiekkel?

Egy évvel ezelőtt közöltük először az éves nézettségi eredményeket, akkor épp a 2016-osat. Érdemes megnézni, akkor melyik csatorna hogyan teljesített és hova jutott egy évvel később. Nagy változások történtek.

2017-ben, ahogy mindegyik hónapban, úgy az összesített eredményben is a Nickelodeon lett a nyertes, másfél százalékot javítva az egy évvel ezelőtti eredményein. Sokat javított az M2, feljött a 2. helyre, szintén közel két százalékot javítva az eredményein. Az év nagy vesztese - ha csak aszámokat nézzük - a Disney Csatorna lehet, hiszen 8.5%-ról 5.5%-ra esett le, ám így is a 3. helyet szerezte meg. Mellettük a Minimax és a Cartoon Network is csökkent egy keveset.

2018. január 5.

Elérkeztünk a Nick Jr. évösszegzőjéhez is.

Rögtön új sorozattal indította a 2017-es évet a Nick Jr. Elindult az Amikor Henry találkozott..., melyből a teljes első évadot leadták első adagként. Ekkor folytatódott a Béci és Réci és a Dóra és barátai is. Februárban az előbbi sorozatok további részekkel jelentkeztek, továbbá a Shimmer és Shine 2. évados új részei és a Láng és a szuperverdák 3. évadának premierje kerültek műsorra.

Március egy újabb sorozat bemutatóját hozta el: Rusty megoldja. Emellett folytatódott A mancs őrjárat, s áprilisban is a Shimmer és Shine és a Max és Ruby 6. évados bemutatója mellett. Májusban A mancs őrjárat évadzáró és a Láng és a szuperverdák újabb részei következtek, júniusban pedig a Shimmer és Shine újabb részei mellett új sorozatként mutatkozott be Nella, a hercegnő lovag.

2018. január 3.

Mutatjuk, mivel szórakoztatott minket a Boomerang csatorna 2017-ben.


2017-et elhalasztott műsorokkal nyitotta a Boomerang. A tervek szerint péntek 13 alkalmából 3 új Csak lazán, Scooby-Doo! epizódot kellett volna leadniuk, ám csak kettőt sikerült, a harmadikat végül márciusban tűzték műsorra. Januárban folytatták az akkor még Tapsi: A Bolondos dallamok alkotóitól futó sorozat első évadát és a Dzsungelriportok: A mentőakció 2. évadát. Mindkettőt korábban tervezték leadni, ám csak januártól kezdődően sikerült véghez vinni a tervezetet. Februárban a Grizzy és a lemmingek folytatódott, illetve az Alfa és Omega 6. része mutatkozott be új filmként. Ebben a hónapban még elindult egy különleges új különkiadás trilógia, A csúnya, gonosz róka. Az első rész februárban volt látható. Március elhozta a következő Alfa és Omega filmet, az új Tom és Jerry és Sherlock Holmes című filmet és a Tom és Jerry-show legújabb epizódjait. És ekkorra tervezték a Tom és Jerry gyerekshow 2. évadát bemutatni csatornapremierként, mely azóta sem történt meg.

2018. január 1.

A Megamax cikke kicsit rövidebb lesz a szokásosnál, köszönhetően a csatorna szerényebb kínálatának.

Jól indult a 2017-es éve a Megamax-nak. Január elsején bemutatták a Mormota mesterek 2. évadát és a Stréberek és Rémek című új sorozatot. Februárban a Maggie és Bianca - Divatból jeles című sorozatnak volt a premierje, illetve ekkorra volt tervezve A Degrassi gimi 11. évadának bemutatója, amit végül márciusra halasztottak el. A Minimax számlájára egy jó pontot is felírhatunk idénről: megmentette ugyanis az Aktuális csízió hazai sorsát. Április közepétől kezdték el adni a sorozat 2. évadának azon részeit, amelyet anno a Cartoon Network nem adott le. Májusban pedig a 3. évad is sorra került.

2017. december 30.

Szomorú volt ez az év a csatorna és annak nézői számára, ugyanis év végén megszűnt a Disney kisebbeket megszólító rajzfilmadója. Vélhetően ez az utolsó cikk róla itt az oldalon.

2017 januárja A kis hableány csatornapremier részeivel és a Miles a jövőből 2. évadának újabb részeivel folytatódott. Ezután a február újabb A kis hableány epizódokat hozott, folytatódott a Jake kapitány és Sohaország kalózai, illetve csatornapremierként bemutatkozott a Barátaim, Tigris és Micimackó.Márciusban utóbbi sorozat mellett folytatódott még a Dr. Plüssi: Játék kórház, a Loopdidoo 3. évada és szinkronnal műsorra tűzték a Zou 3. évadát. Azt a sorozatot, melynek első két évadát az indulás óta eredeti nyelven, angolul láthatott a közönség, ám az új évadát mégis szinkronosan tűzték műsorra. Tavasz közepe rengeteg premiert hozott magával. Lássuk csak: nem sokkal Amerika után elindult a Mickey és az autóversenyzők, folytatódott A Büszke birtok oroszlán őrsége, a Loopdidoo, a Zou, a Miles a jövőből és a teljesség igénye nélkül a Jake kapitány és Sohaország kalózai. Májusban Mickey-ék autóversneyzése mellett csatornapremier Szófia hercegnőt láthatott a közönség.

2017. december 28.

A Minimax 2017-es éve izgalmasan telt, főleg ha a második felét nézzük. Nagy bejelentésekről tudtunk tudósítani, rengeteg premierről számoltunk be, ami annak köszönhető, hogy a csatorna ebben az évben is remekül teljesített premierek tekintetében.

Idén januárban a Minimax új részeket mutatott be a 7 törpe és én című sorozatából és elhozta a modernizált Bob, a mester 2. évadát, majd februárban új sorozatként jött A mélység, továbbá a Geronimo Stilton új részei és a Kate és Mim-Mim különkiadása. A lányok legnagyobb örömére a Mia és én 3. évadát is bemutatták, méghozzá márciusban a Poli, a robomobil című új sorozat mellett. Áprilisban az utóbbi sorozat 2. évada, a 7 törpe és én újabb részei és a Mirette, az utazó nyomozó című vadiúj sorozat mutatkozott be.

2017. december 26.

A Cartoon Network 2017-es éve nagyon izgalmas volt minden tekintetben. Mindenki döntse el magának, hogy ez pozitív vagy negatív jelentéssel bír számára.

2017-ben sok dolog történt a csatornával. Szépen, sorban haladva haladjunk, kezdjük rögtön az elején. Steven Universe visszatért már januárban és rögtön új részeket is hozott magával. Új sorozatkéént a Justice League Actiont köszönthettük és hogy a szuperhős vonalon haladjunk tovább, a Tini titánok, harcra fel! és a Pindúr pandúrok új részeit nézhettük. E két csapat pedig egy különleges, közös kalanddal is megörvendeztette a nézőket. Január végén a csatorna rendszere kicsit összegabalyodott a sok nyelv miatt. Februárban elindult a Parkműsor utolsó szezonja, bemutatták a Bűvös varázskardokat - igazából már januárban és egyelőre csak a minisorozatokat - és a DC Super Hero Girls-t. Évadpremier volt a Nexo Knights 3. évada, új részek pedig a Nagyfater bátyóból kerültek képernyőre. Február közepén aztán egy megdöbbentő hírt oszthattunk meg: 60 sorozat epizódot tiltott be a csatorna, némelyiket ideiglenesen, ugyanis az ősz folyamán visszatértek. Biztosan a cenzúrázás miatt kellett őket kivonni a forgalomból. Már márciusban láthattuk a Bűvös varázskardok teljes sorozatát, folytatódott a Ben 10 és a Kalandra fel!, melyből A sziget című minisorozat is műsorra került.

2017. december 25.

A Nickelodeonnak is izgalmas 2017-e volt, a műsorváltozást itt sem lehetett elkerülni, sőt betiltani is kellett sorozatot.

A január rögtön egy nagy műsorváltozással kezdődött (igazából már december végén életbe lépett), melynek során több népszerű Nickelodeon sorozat is az éjszakai sávba került, míg mások végleg eltűntek. Januárban nálunk is véget ért a Bella és a Bulldogok (pár hónappal később el is tűnt a műsorról), elindult a Csőrös Harvey 2. évada és tervezték A legboszibb boszi sorozatpremierjét. Végül februárban tényleg elindult az előbbi sorozat 1. évada, az Alvinnn! és a mókusok 2. évada, véget ért a Nicky, Ricky, Dicky és Dawn 2. évada (tervezték a 3. évadot, de elhalasztották) és a SpongyaBob Kockanadrág 9. évada. Január végén a Kids' Choice Awards műsorvezetőjére is fény derült.

2017. december 24.

Idén is összefoglaljuk mi történt a hazai Disney Csatornával hírek és premierek szempontjából, és a nézettség sem maradhat el.


Rögtön év elején derült ki, hogy a Disney elkaszálta a Riley a nagyvilágban című sorozatát. Januárban a Disney csatorna bemutatta a Disney Junior után a Cili seriff és a Vadnyugatot, elindult az Egy videojátékos majdnem mindenre jó kézikönyve, a Jégvarázs: Északi fény minisorozat, új évaddal jött a Liv és Maddie: Cali stílus, Riley a nagyvilágban, Hank Zipzer, Csillag kontra Gonosz Erők. Aztán februárban folytatódott A 7T 2. évada, melynek sorozatzáró része azóta sem került adásba. Elindult az Utódok: Komisz világ új évada, a Kirby Buckets kalandjai 2. szezonja és bemutatásra került a Csere című film.

2017. december 22.

Ötödik születésnapját ünnepli az M2 gyerekcsatorna december 22-én, pénteken.

Kiemelkedő nézettség


Az M2 gyerekcsatorna 2012. december 22-i indulása óta a legnézettebb gyerekadók között van. Tartalmainak sokoldalúsága és változatossága megkülönböztető jegy a többi gyerekcsatornával szemben, és egyedülállónak mondható az adó abból a szempontból is, hogy nemcsak gyerek, hanem felnőtt nézői is vannak. A gyerekcsatornák mezőnyében a legjobb eredményeket éri el a 18-49 éves korosztályban és az annál idősebbek körében is. Idén a 4-12 éves célcsoportban és a két felnőtt korcsoportban is a legnézettebb gyerekcsatorna lett (4-12 éves korcsoport: 11,9 százalékos közönségarány a 2017. január-november időszakban, a 6-20 óráig tartó műsorsávban).

2017. december 16.

Egyszer volt... Az ötlet - csatornapremier
11-től hétköznap 18:15-kor

A nagy sikerű francia sorozat harmadik része a felfedezések és a feltalálók világába kalauzolja el a nézőt. Ismét átélhetjük az ókortól, napjainkig az emberiség számára mérföldkövet jelentő felfedezések történetét. Megismerkedhetünk a természettudományok híres alakjaival Archimedesszel, Galileivel, Newtonnal, Stephensonnal a gőzgépek atyjával, valamint a XX. század legfontosabb személyiségeivel, Einsteinnel, Amstronggal, aki először lépett a holdra, és betekintést nyerhetünk a jövőbe is. A sorozat játékosan tanítja meg a gyerekekkel a legfontosabb felfedezések történetét.

2017. december 12.

Kreatív és különleges online karácsonyi nyereményjátékot indított a Nickelodeon. A Mókás karácsony játékkal mindenki elkészítheti saját karácsonyfáját, sőt, a klasszikus fenyődíszek mellett egyedi dekorációs elemek közül is lehet válogatni, melyek a Nickelodeon nagy sikerű sorozatait idézik. A gyerekcsatorna minden nap kisorsol a játékosok között egy power banket, a főnyeremény pedig egy menő Samsung tablet.

A Nickelodeon idén egy igazán különleges karácsonyi meglepetéssel készült. A népszerű csatorna célja, hogy még mókásabbá varázsolja a gyerekeknek az adventi várakozást, ezért online karácsonyi nyereményjátékkal teszi teljessé az ünnepi hangulatot. A Mókás karácsony játékkal mindenki igazán különleges karácsonyfát készíthet. Az online játékban a hagyományos gömbök, boák és csillagok mellett olyan extrém díszek közül lehet válogatni, melyeket a Nickelodeonról jól ismert sorozatok ihlettek. Így kerülhet például a fenyőfára SpongyaBob szája, Thunderman családos gyertya, herkentyűburgerek vagy éppen a Tini Nindzsák imádott pizzája.

2017. december 6.

Volt egy kis mozgolódás novemberben is, de általánosságban elmondható, hogy minden maradt a régiben.

Novemberben sem volt kérdéses az első két helyezett, de tágabb értelemben szinte a 3. hely is biztos volt. A Disney Csatorna újabb csökkenést könyvelhetett el, ezúttal a Cartoon Network is beelőzte. Heti bontásban is megnézhetjük, hogy a Cartoon Network egész hónapban szépen teljesített, viszont a számok becsapósak is lehetnek: a csatorna továbbra is magához stabilan teljesített, csupán a versenytársak számai csökkentek alább. A Boomerang továbbra is a Nick Jr.-ral versenyez, előbbi fél százalékot vesztett az októberi számaiból.

A részletek lejjebb tekinthetőek meg, havi majd heti bontásban.

2017. december 4.

A meghitt és humoros pillanatokban egyaránt bővelkedő karácsonyi hangulat garantált a Disney legendás karaktereivel, Mickey egérrel és barátaival!

A Mickey varázslatos karácsonya című mesében Mickey és vendégei – például Micimackó, Hófehérke, Ariel és még rengeteg régi és új barát – egy hóvihar miatt a házban rekednek, és a morcos Donald kacsát próbálják karácsonyi hangulatba hozni.

A három muskétás is izgalmas kalandokat ígér. Lehet, hogy a három takarítónak csak apró feladataik vannak, ám az álmaik annál hatalmasabbak: muskétások akarnak lenni. Mickey, Donald és Goofy esetében bármi megtörténhet!

2017. december 3.

Három új animációs film a Digi Film decemberi kínálatában.

Minyonok - új film, csatornapremier
Bemutató: 15-én 20:00-kor

A Minyonok története az idők kezdetétől ered. A minyonok sárga egysejtű organizmusként kezdték, és fejlődtek a korokon át, és mindig a leggrúsabb gazdákat szolgálták. Mivel ezeket a gazdákat - a T-Rextől Napóleonig - folytonosan elveszítették, a minyonoknak most nincs kit szolgálniuk, és mély depresszióba zuhantak. Ám egy Kevin nevű minyonnak van egy terve, és Stuarttal, a lázadó tinédzserrel és az imádnivaló kis Bobbal karöltve nekivágnak a világnak, hogy megkeressék azt az új gonosz főnököt, akit a fajtájuk követhet. A trió izgalmas utazásba kezd, amely végül elvezet a következő lehetséges gazdájukhoz, a Bíbor Túlölőhöz, a világ első női szupergonoszához. A jeges Antarktiszról a 60-as évek New Yorkjába utaznak, majd Londonban kötnek ki, ahol az eddigi legnagyobb kihívásukkal kell szembenézniük: meg kell menteniük a minyon fajt? a kipusztulástól.

2017. december 2.

Decemberben egy feliratos animét lehet látni a mozikban. Frissítve a cikk további bemutatókkal.

Hao ji le / Have a nice day
Bemutató: december 14

Kína déli részén valaki talál egy pénzzel teli zacskót. Különböző hátterű emberek jelennek meg, hogy maguknak követeljék az egymillió jüant. Korosodó verőlegények, filozofikus hajlamú gengszterek, maffiózópalánták bukkannak fel: mindegyiküket más-más személyes cél fűti. Hamarosan véres összecsapás bontakozik ki...

2017. december 1.

A Csizmás, a kandúr kalandjai és az Éljen Julien király! című sorozatokat a Mr. Peabody és Sherman show követi a Minimaxon december elsejétől.

A Minimax novemberben debütáló nagy DreamWorks-csomagja új országos premiert tartogat decemberre. A nagysikerű animációs filmekből készült sorozatok, mint a Csizmás, a kandúr kalandjai, az Éljen Julien király! vagy a Dínószakik után érkezik a Mr. Peabody és Sherman show.

2017. november 26.

Fedezzük fel a csodálatos bolygót!
- hétvégente 19:30-kor

Kösd be magad, és indulj olyan helyekre, ahol sosem jártál még! Csatlakozz Philippe Cousteau-hoz, gleccsereken és gejzíreken át! Utazz a hurrikánnal, vagy hawaii bálnákkal. Mindenről meg fog változni a véleményed! S ha mindez nem elég, fedezz fel egy teljes univerzumot a mikroszkóp alatt. Nézd műsorunkat, és hagyd elvarázsolni magad!