Gyerek-Világ
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Harcra fel. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Harcra fel. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. augusztus 8.

Vége a nyárnak, vége az uborkaszezonnak. A Disney Csatorna újdonsült erővel csap bele az új tévés szezonba. Mutatjuk hogyan!

Idén tavasszal érkezett meg a hazai képernyőkre a 2018/19-es szezon egyik új Disney-sorozata, a Coop és Cami megkérdezi!, melyből rögtön az első évad első felét meg is kaptuk. Maradt tehát a szezon második fele, melyet idén ősszel kapunk meg. Ezzel nem csak az ősz, hanem a szeptember is elindul. Az évadzáró után kis pihenő érkezik, majd megérkezik Penny a M.A.R.S.-ból, ahol megnyílik egy újabb tanév és vele együtt a bonyodalmak is előbukkannak.

Végül pedig arról már olvashattatok, hogy idén ősszel régebbi sorozatokkal próbálja visszacsalni a nézőket a Disney Csatorna. Ennek következtében több sorozat is újra műsorra kerül. És amellett, hogy nosztalgiázni jó, még új részeket is láthatunk egy olyan sorozatból, mely már rég lekerült a képernyőről, viszont a szinkron évek óta kész van, csak a Disney előnyben részesítette az újabb sorozatokat. Vagyis jön a Harcra fel! 4. évada!.

2019. augusztus 4.

Az idei őszt a Disney Csatorna a modern újdonságok és régi kedvencek vegyítésével képzeli el, ezért szeptemberben visszahoz több, rég látott műsort.

Már többször is láthatták a nézettségi eredményeken, hogy a Disney Csatorna korántsem teljesít úgy, mint néhány éve. Ezt bár nehéz megmagyarázni, hogy miért alakultak így a számok, laikusok szerint a régebbi sorozatok hiánya tette mindezt. A Disney megpróbálkozik azzal, amire a Cartoon Network nem hajlandó, azaz régi és új műsorokat vegyít, ezzel akár kísérletet téve egy nagyobb nézettségi eredmény elérésére is.

2016. augusztus 22.

Pókember elképesztő kalandjai
78. rész: Bajnokok viadala, 4. rész
- szerdán 07:00-kor a Disney Csatornán

Miután a a Nagymester győzedelmeskedik a Bajnokok viadalán, elárasztja Manhattant rosszfiúkkal. Pókember elkezdi kiszabadítani a szuperhősöket, majd kihívja a Nagymestert egy mindent vagy semmit párbajra.

Zöldfülűek bevetésen
38. rész: I Know Your Noob
- pénteken 15:25-kor a Cartoon Network-ön

Miután a zöldfülűek egy vírust az álcájuk nélkül győznek le, három szemtanú kislány miatt veszélybe kerül a kilétük.

2016. július 10.

Megérkeztek az augusztusi újdonságok a Disney Csatornához is.

A nyár utolsó havában több új évad is indul, folytatódnak korábban elfeledett szériák és új sorozatok is érkeznek. Elsején indul A 7T 2. évada a déli órákban és nem sokkal később a Binny és a szellem szintén 2. évada debütál a csatornán. Előbbi hétköznap egész hónapban jelentkezik új részekkel, míg utóbbi minden nap jelentkezik, azaz 10 nap alatt az évad végére érhet a közönség.

Hónap végén a Hank Zipzer 2. évada is bemutatkozik és a dolgok állása szerint minimum hétköznapi vetítéssel számol a Disney Csatorna.

Korábban két új sorozat érkezését említettük. Mindkettő rövidfilmsorozat. A Counterfeit Cat 7-én mutatkozik be, a Star Darlings pedig 22-étől lesz látható.

Hosszabb szünet után a fő csatornán is folytatódik a Dr. Plüssi 2. évada és a Harcra fel! 3. évada is befejeződik. Jöhet a 4.! Emellett a Marvel, Újvilági Pókember a Baljós Hatos ellen 4. évada is jelentkezik néhány új epizóddal, a Szünidei napló pedig az első évad végéhez ér.

A folytatásban az augusztusi premierlistát olvashatjátok. Több sorozatnál is hiányoznak címek, ez a Disney havi műsorának köszönhető. Remélhetőleg hamarosan sikerül őket pótolni.

2015. szeptember 13.

Októberben nem csendesedik a Disney Csatorna. Rengeteg premierrel készül a középső őszi hónapra is!

A fontosabb októberi premierek közül a Star Wars: Lázadók 2. évados premierjét emelnénk ki, mely csupán négy nappal az amerikai premier után érkezik hozzánk is, illetve az augusztusi elővetítés után nem sokkal, már jövő hónapban érkezik a folytatás is a Csillag kontra Gonosz Erőkből.

Folytatódik a Laborpatkányok, a Mako-i hableányok, a Riley a nagyvilágban és egy év szünet után a Parafalva is. Violetta, Jessie és az I love Violetta is új részekkel jelentkezik majd. Halloween hetén pedig különböző sorozatok jelentkeznek új ijesztgetős részekkel, úgy mint az Austin és Ally, a Harcra fel!, a Laborpatkányok, Király páros, Crash és Bernstein, Mickey egér és Jessie.

Csatornapremierként érkezik a Gazdátlanul Mexikóban 2., a Micimackó és a Zelefánt és a Dr. Plüssi 2. évadából néhány rész.

A teljes premierlista alább tekinthető meg!

2015. június 13.

Nyárhoz képest tűrhető számú premierrel készül a Disney Csatorna. Többekközt jön a nyár legnagyobb dobása, a Tengerparti tini mozi 2 is.

Júliusban több sorozat is folytatódik a csatornán, úgy mint az Austin és Ally vagy a Harcra fel!. A hónap kiemelt premierje a július 18-án érkező Tengerparti tini mozi 2 premierje, mely után a K.C., a tinikém előzetes bemutatóját is meg lehet tekinteni.

Ebben a hónapban érkezik egy hosszabb szünet után több 4. évados Phineas és Ferb-rész. de a Randy Cunningham, kilencedikes ninja 1. évadból hátralevő részeit is ledarálja a Disney naponta éjfélkor. A másik elfeledett sorozat, a Zombik szigete is folytatódik, sőt még a 2. évadba is belekezd a csatorna.

A teljes premierlistát alább találjátok. Az átvételekor kérünk mindenkit, hogy jelölje meg az oldalt, mint forrást.

2015. január 6.

Január 11-én visszatér a Disney harcművészetekről szóló sorozata a harmadik évaddal.

Nincs könnyű dolga a Disney XD sorozatának itthon. Közel másfél évig tartott míg a Disney Csatorna a 23 részes második évadot levítette. De nem ez a lényeg, hanem, hogy végre jön a harmadik évad is.

Ebben az évadban még több akció vár ránk, mint korábban. Főhőseink már nem olyan zöldfülűek, mint két évvel ezelőtt voltak. Sőt, ebben az évben ők maguk is edzik majd a Bobby Wasabi Harcművészeti Akadémiájának új tagjait, új állást szereznek és rejtett tehetséget is felfedeznek magukban.

2015. január 5.

Béci és Réci
The Pop-Up Museum / The Never Ending Pup-Up Adventure
- pénteken 10:00-kor a Nickelodeon-on

Béci és Réci találnak egy drágakövet, majd elindulnak a múzeumba bemutatni mindenkinek. / Azért, hogy tovább játszhassanak, a kertben a barátok nem hagyják lemenni a Napot.

Laborpatkányok
27. rész: The Rats Strike Back
- szombaton 09:30-kor a Disney Csatornán

A csapat Leo-val együtt sztrájkolni kezd, mert Davenport-tól nem kapják meg a megfelelő bánásmódot.

Paula és a vadállatok
15. rész: Hol lakik a borz?
- szombaton 10:45-kor az M2-n

A borz az erdő olyan lakója, amivel szinte sose találkozunk. Nagyon félénk. Borzok szinte mindenütt élnek Európában, csakúgy, mint Oroszországban, Tibetben, Dél-Kínában és Japánban. Ha éppen nem a borzvárban alszik, akkor úton van, és eleséget keres. Ehhez mélyen beás a földbe. A kedvence a
földigiliszta, de az nyaranta olyan mélyre ássa be magát, hogy a borz képtelen hozzáférni. Ilyenkor kényszerűségből, másra fanyalodik: például gombára. A borz ugyanis nem válogatós.

2014. december 6.

A január tipikusan az a hónap, amikor a gyerekcsatornák kicsit visszavesznek a premierjeikből. A Disney Csatorna lesz az egyik kivétel, ugyanis több sorozata is folytatódik, mellette jön egy új sorozat és egy új film is.

Bár az igaz, hogy sok újdonsággal készül januárra a Disney, ezek többsége a kevésbé nézettek közé sorolható. Január 12-én indul A 7T hivatalosan is, rögtön két premier hét alatt az első 10 epizódot le is darálják. Talán ennyire meg akarják szerettetni a nézőkkel, vagy csak nem bíznak a sorozat sikerében? Jön még Az eb és a web második évadának maradék részei, folytatódik a Binny és a szellem, a Dr. Plüssi és a Jessie is többekközt.

Új filmként jön a Csingiling: A szárnyak titka, jön a régóta várt Harcra fel! harmadik évada, és egy nagyon hosszú szünet után indul a Jake és Sohaország kalózai 2. évada is.

Minden egyéb, részletes infóért kattints tovább!

2013. augusztus 9.


Évadpremier augusztus 10-én, szombaton 13:05-től a Disney Csatornán

A Harcra fel! második évada rengeteg új kalanddal várja a rajongókat augusztus 10., szombattól.  Ruby-nak robotokkal kell összemérnie karate tudását, Milton pedig kivételes tehetségének köszönhetően a Seaford iskola új futballsztárjává válik. Ám az ellenfél csapatánál sokkal nagyobb kihívással kell szembenéznie: a kérdés, vajon a könnyen jött siker mellett képes lesz-e önmaga maradni.

A második évad legelső részében Rudy-nak keményen meg kell küzdenie azért, hogy visszaszerezze az állását, miután a híres karate mester, Bobby Wasabi egy futurisztikus robot sensei-jel, a Wasabitron 3000-el helyettesíti őt. Időközben Milton és Eddie is megépítik saját robotjukat, a Miltonator-t.
A második évad soron következő epizódjában a Seaford sulinak sürgősen egy új hátvédre van szüksége. Milton Jack-et jelöli ki a feladatra, ám hamar rájön, hogy még a labdát sem képes elhajítani. Amikor Milton rúgótehetségére – legnagyobb megdöbbenésére – fény derül, ő lesz a focicsapat sztárja. Ám a könnyen jött siker hamar a fiú fejébe száll, és már-már úgy tűnik, elfelejti, hogy kik az igazi barátai!

Ha nem akarsz lemaradni az évadnyitó premierről, kapcsolj augusztus 10-én, szombaton 13:05-től a Disney Csatornára, és legyél az elsők között, akik újabb kalandokon kísérhetik el a Harca Fel! kedvenceit!