Gyerek-Világ
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gyerekek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gyerekek. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. november 13.

Mától már szolgáltatótól függetlenül is használható az HBO GO, sőt indult egy külön gyerekeknek szóló részleggel, tele új címekkel.

November 13-án megnyitotta az HBO a GO nevű szolgáltatását azon látogatók számára, akik nem rendelkeznek HBO előfizetéssel és nem állnak szerződésben egyik partnerszolgáltatójukkal sem. Illetve, most az HBO GO-t választók élhetnek az egy hónapos próbaidőszak lehetőségével is, ezt követően 1990 Ft-ba kerül egy hónap, mely bármikor lemondható.

Ezzel az újdonsággal egy másik is érkezett: elindul a szolgáltatáson belül a Kids részleg, ahol a névből kifolyólag gyerektartalmakkal lehet találkozni, egészen az egész fiataltól a kicsit idősebb korosztályig. Rengeteg Nickelodeon-tartalommal bővült a szolgáltatás, de megtalálhatunk független alkotásokat is. A dolog hátránya, hogy a legtöbb esetben csak egy-egy évad érhető el. Összesen 450 epizódnyi gyerekműsor érhető el, ezeken felül rengeteg animációs mozifilm és természetesen a Disney-filmek is elérhetőek a továbbiakban is.

Alább listázzuk azokat a sorozatokat, melyek megnézhetőek az HBO GO Kids szekciójában:

2015. szeptember 2.

Nem csak idősebb korunkra válhatunk példaképpé, sokan már tizenévesen azok lesznek!A DIGI Sport 2015. szeptember 1-jétől naponta jelentkező új minisorozata olyan fiatal tehetségeket mutat be, akik teljesítményükkel, eredményeikkel kiemelkednek a kortársaik közül.

A minisorozat különálló, 5-7 perces epizódjaiban ilyen fiatalokról láthatnak portrékat a nézőink. A DIGI Sport kiemelten fontos feladatának tekinti az utánpótlás-nevelés eszményét, ezért kíván nyilvánosságot biztosítani ezeknek a tehetségeknek, így megismerhetjük a jövő sikeres sportolóit, olimpikonjait. Emellett minél több fiatalt szeretnénkösztönözni arra, hogy kezdjen el mozogni, sportolni,hogy megtalálja a hozzá legjobban passzoló sportágat, sikereket érjen el és így éljen teljesebb, boldogabb, sikeresebb életet.

Az egyes portrékban bemutatjuk a főszereplőt, megismerjük a sportágát, megkérdezzük tapasztalatairól, bemutatjuk az eddig elért eredményeit, megmutatjuk környezetét, betekintünk edzéseire, megismerjük és meghallgatjuk az edzőjét és akár hozzátartozóit, családját is. Továbbá szeretnénk kiemelni és bemutatni azokat a műhelyeket, ahol minőségi utánpótlás-nevelés folyik, ahol képesek több kiemelkedő fiatal sportolót kinevelni.

A műsor indulásával egyidőben nagyszabású nyereményjátékot is indítunk, mellyel a tehetséges fiatal versenyzőket és az őket támogató nézőket is jutalmazzuk.Az első adástól kezdve szavazni lehet a kedvenc versenyzőkre, így a nézők hétről hétre megszavazzák „A hét hősét”, majd közülük kerül ki „A hónap hőse” és 1 év múlva pedig a 12 „A hónap hőse” közül megválasztjuk „Az év hősét”. Értékes ajándékokkal gazdagodnak a szavazókés a versenyzők is, hiszen a DIGI Sportos ajándékcsomagok, az USANotebook.hu által felajánlott Lenovo okostelefonok és táblagépek mellett „Az év hőse” 1 teljes éven keresztül, havi 100.000 Ft-os DIGI Sport ösztöndíjban részesül.

A szavazás további részletei és az egyes epizódok megtalálhatóak a műsor oldalán: anaphose.digisport.hu

A nap hőse – új adások minden hétköznap a DIGI Sport 1-en és a DIGI Sport 2-n! Ismétlések minden hétvégén a DIGI Sport 1-en és a DIGI Sport 2-n!

Forrás: DIGI Sport